Festmények a táskákon: Maszenka

„Zsolt megfesti a festményt, lefotózza, megszerkesztjük számítógépen, és ez kerül egy adathordozón egy olyan üzembe, ahol szublimációs nyomtatási technikával rányomtatják a mintát a fehér vászonra. Nagyon színesek, én nagyon szeretem ezeket a mintákat. Zsoltnak nagyon sok absztrakt munkája van, van, ami nagyon zajos, s nem használjuk a szövetre való nyomtatáshoz, bár én majdnem mindegyiket el tudnám fogadni” – meséli, amint bemutatja a legújabb táskáját.

„Ha eseményre kell mennünk előkerül az olló, az anyag, és készítem is, amit elképzeltem. Rengeteg ruhát varrtam már magamnak” – magyarázza, s ennek a hobbinak az egyik ékes példája a rajta lévő méregzöld garbó. De nem is csodálkozom, hiszen egy olyan nővel beszélgetek, aki maga varrta a menyasszonyi ruháját is. „Nem akartam kölcsönözni, de amikor megláttam, azonnal beleszerettem. Szerettem volna hosszú uszállyal, de lebeszéltek róla. Három hónapig varrtam, háromszor kibontottam, újravarrtam, de végül elkészült. Igaz, volt, aki próbált róla lebeszélni, mondván, nem szerencsés, ha valaki saját magának varrja meg a menyasszonyi ruhát, de én erre a pillanatra nagyon készültem. Ezzel egy régi vágyam vált valóra” – meséli.

A varrás – örök szerelem

A varrás számára gyerekkori hobbi, már kislányként is vonzotta az alkotásnak ezen formája – derül ki, amint felelevenedik a múlt. Édesanyja is magabiztosan bánt a varrótűvel, s elég volt csak egyszer megmutatni kislányának, hogy milyen könnyedén lehet akár egy szoknyát, egy blúzt elkészíteni, ő örök szerelmese lett a varrásnak.

„Kislányként egy szoknyával kezdtem, azt tanultam meg varrni először. Már kilencévesen rájöttem arra, hogy milyen nagy dolog, ha magam varrok egy szoknyát, amit megmutathatok később a játszótársaimnak. Varrtam babákra is ruhákat, de sokszor vásároltam olyan ruhákat magamnak, amelyeket később átalakítottam. Sosem tetszettek a tömegcuccok, mindig is az egyediség vonzott. Ha meglátok egy ruhát, már magam előtt látom, hogyan kell, hogyan lehet kiszabni. Rengeteg ruhát készítettem, miután valamit megláttam és megtetszett.

Meglepte – jegyzi meg mosolyogva –, hogy van, aki azt nehezményezi, nem vízálló anyagból készülnek a táskák. De megelégszik ő a különleges mintázatú bútorszövettel, egyébként is sokan dolgoznak vízálló anyaggal. „Én az egyediségemmel szeretnék kitörni a tömegből.

„Tudom, hogy valójában a művészek szoktak kiadni katalógusokat a munkáikról, nem nagyon hallottam, hogy valaki táskákról adott volna ki katalógust. Zsolt dobta fel az ötletet, és nekem tetszett. Most már magam is érzem, jó helyen vagyok, megtaláltam a helyemet. Nem volt önbizalmam semmilyen szinten, sem a munkám kapcsán, sem önmagammal szemben, de most már kialakult. Ha idegen környezetben vagyok, sokszor alig várom, hogy megkérdezzék, mivel foglalkozom, s akkor mesélek és mutatom, mert én nagyon büszke vagyok magamra, a munkáimra” – összegzett Moldován Mária.