
Mindenik darab gondosan megtervezett
Fotó: Veres Nándor
Ölelhetőek, öltöztethetőek, moshatóak, gondosan elkészítettek és különlegesek Szőcs Ramóna babái, aki az esküvői ruhaszalonját alakította át ideiglenesen babakészítő műhellyé. Alkotásai egy-egy darabját nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek is szívesen tudják magukénak, Ramóna pedig nagy szeretettel varrja ezeket a kézműves babákat, macikat, hosszú fülű nyuszikat.
2020. december 29., 18:192020. december 29., 18:19
2020. december 30., 09:392020. december 30., 09:39
Nem is tudta magáról, hogy lenne türelme ilyesmivel foglalkozni – mutatott rá a csíkszeredai Szőcs Ramóna a beszélgetésünk kezdetén. „Valószínű, azért, mert örökké nagy pörgésben voltam, nem volt időm ilyenre. Aztán jött ez a vírushelyzet, leállt minden, elmaradtak az esküvők, és valamit kellett kezdjek a hirtelen jött sok időmmel.” Mint mesélte, a karantén időszakában varrta meg az első nyuszit, lefotózta, és húsvétkor ezzel köszöntötte ismerőseit a Facebookon, mire sokan rákérdeztek, hogy vajon eladásra készült-e, mert szívesen rendelnének. Így kezdte el készíteni a babákat, nyuszikat, macikat, egérkéket, előbb csak a barátainak, ismerősök gyerekeinek ajándékba.
Úgy is terveztem meg ezeket, hogy olyanok legyenek, amit egy gyerek szívesen megölel, amihez hozzábújhat. A fiaim is kértek, nekik nadrágos, fiús alvópajtikat készítettem. Ők is figyelemmel követik a készülő babákat, hogy milyen lesz a szoknyájuk, a pulcsijuk, milyen a hajuk, lesz-e fonat benne” – magyarázta mosolyogva.
A babák ruháit Ramóna édesanyja köti, ha valaki kér még hozzájuk kiegészítőket, azt is elkészíti. „Ő nagyon régóta kézimunkázik. Úgy látom, hogy a pici ruhák megkötésében is örömét leli, a mindennapi élet problémáitól függetlenül azt a kis időt kispórolja magának, egyfajta énidő ez számára. De számomra is jó megalkotni ezeket, mindig jó érzés beülni a műhelybe, amelyet az esküvői ruhaszalonban alakítottam ki. Mindegyik baba más és más, nem készítettem még két egyformát. Meg szoktam kérdezni, hogy kinek rendelik, és akkor rá gondolva, személyre szabottan varrom meg a babákat.”
„Én inkább tanulni akartam, karriert, két egyetemet végeztem egymás után, majd létrehoztam a céget, a szalont, minden, amit szerettem volna, benne van ebben a cégben úgy a személyes, mint a szakmai fejlődésem. És igazából soha nem volt időm másra, a szalon volt a mindenem, ott tudtam kiteljesedni. Ilyen szinten is örülök most a babavarrásnak, nagyon boldoggá tesz, ha elkészül egy-egy darab.”
Szőcs Ramóna úgy érzi, kiteljesedik ebben az alkotásban
Fotó: Veres Nándor
Kiderült, nem csak gyerekeknek igénylik az általa készített babákat, sok felnőtt is rendel magának, hogy ott legyen például az íróasztalán dekorációként. Ők leginkább hajas babákat kérnek, a gyerekeknek pedig macit vagy nyuszit. Egy baba elkészítése mintegy két napba telik, van, hogy az éjszakába is belenyúlik a „manómunka”, de Ramóna nem bánja, mert nagyon szívesen készíti őket, tervezi meg a kis tüllszoknyákat, csipkeruhákat. Azt is elmondta, nem olcsók ezek a babák, jó minőségű anyagokat vásárol, antiallergén töltőanyagot, moshatóak, öltöztethetőek és úgy próbálja kivitelezni, hogy fokozottan figyel a varrástechnikára, a minőségre.
Ramóna babái közül már sok utazott Angliába, Magyarországra, Írországba és Szerbiába is. Karácsony előtt pedig egy szerbiai magyar szociális otthonba küldött ajándékba több darabot.
És itt a vidám társaság
Fotó: Veres Nándor
„Egy kedves ismerősömmel jártuk végig ezt a projektet, hogy huszonkét gyereknek készítettünk ajándékot. Nagyon jó érzés, hogy megtehettem, mert ezek a gyerekek nem férhetnének másképp hozzá ilyen típusú babákhoz. Ez az ismerősöm fedezett fel engem, a legelső babáimat ő rendelte az unokahúgainak, és úgy megszerették, hogy még kért, hogy készítsek nekik. Így született ez a kapcsolat, és elértünk odáig, hogy ezeknek a szegény sorsú gyerekeknek is tudtunk ajándékozni, névtelenül persze. Nagyon hálás vagyok neki, mert végig ő biztatott és inspirált. Helyi szinten is nagyon sok erőt kaptam ehhez, éreztem az emberek támogatását, az együttérzésüket. Úgy érzem, hogy a sok év munkája, a befektetett idő és hozzáállás most térül meg, sok visszajelzést, szeretetet kapok.
Most, hogy minden leállt, ki tudok nézni a nagyvilágba, hogy mi történik. Én mindig próbáltam adni a munkám által, és most itt kapom vissza, jó érzéssel tölt el. Nem tudom, hogy mi lesz ezzel, ha újraindul az esküvői vonal. Pillanatnyilag egy jó elfoglaltság ahhoz, hogy túllendítsen ezen az időszakon. Azt hiszem, engem nagyon szeretnek odafent, hogy megkaptam ezt a lehetőséget” – véli Szőcs Ramóna.
Sokak számára nosztalgikus fogás a kocsonya: disznótorok, nagyszülői konyhák és hideg esték jutnak róla eszünkbe. A jól elkészített kocsonya egyszerre laktató és meglepően egészséges.
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
szóljon hozzá!