
Már 15 éves korában is nyert szépségversenyt
Fotó: Facebook/György Renáta Tünde
György Tünde Renáta már négykoronás szépségkirálynő, eddig itthoni szépségversenyeken nyert helyezést, tavaly például őt választották Erdély Szépének, idén pedig nagyobb babérokra tör: pénteken este a Magyarok Világszépe elnevezésű verseny döntőjén küzd majd a koronáért.
2018. augusztus 09., 15:452018. augusztus 09., 15:45
2018. augusztus 09., 16:022018. augusztus 09., 16:02
Fásy Ádám harmadik alkalommal szervezi meg a Magyarok Világszépe szépségversenyt, a nevével fémjelzett versenyben megszüntette a határokat, ugyanis azt vallja, hogy szerte a világban élnek gyönyörű magyar hölgyek, ennek megfelelően mérettethessék meg magukat ők is, ne csak az anyaországban élők. Az idei döntős csapatban is van erdélyi, kárpátaljai és felvidéki lány is, így összesen négy ország magyar szépségei közül kerül ki majd a 2018-as Magyarok Világszépe cím büszke tulajdonosa.
a 18 éves Kelemen Réka Csíkcsicsóból, a szintén 18 éves Bartók Rebeka Kézdivásárhelyről, míg a 20 éves György Renáta Tünde Marosvásárhelyről ment előbb a balmazújvárosi felkészítő táborba, majd pénteken este a Budapesti Klauzál téren versenyeznek a koronáért.

A csíkszeredai Kelemen Réka is bekerült a Fásy Ádám szervezte Magyarok Világszépe elnevezésű szépségverseny döntősei közé. A 18 éves Réka tizennégy lány között verseng a szépségkirálynői koronáért az augusztus 10-én a budapesti Klauzál téren megrendezendő döntőn.
A marosvásárhelyi György Renáta Tünde nem ismeretlen olvasóink előtt, hiszen nem először méreti meg szépségét versenyen: 2012-ben még 15 évesen, szinte gyermekként jelentkezett édesanyja biztatására a Nyárádmente szépe versenyre, s rögtön az első próbálkozás siker volt, a királynői korona került a fejére, csakúgy, mint 2014-ben a Bekecsalja szépe versenyen. Majd 2015-ben az Erdély Arcára jelentkezett, ahol több ezer lányból került a legjobb tizenkettőbe, majd végül a második udvarhölgynek járó korona került a fejére. Tavaly Székelyudvarhelyen lett az Erdély Szépe című büszke tulajdonosa, most pedig a Magyarok Világszépe címért versenyez.
György Renáta Tünde. A húsz éves lány amúgy pedagógusnak készül
Fotó: Boda L. Gergely
Jelenleg még a balmazújvárosi felkészítő táborban van a döntős lányokkal, ott értük el telefonon, hogy a verseny kulisszatitkairól és a hangulatról érdeklődjünk.
„Mint a legtöbb szépségversenyre, erre is édesanyám biztatására jelentkeztem. Eleinte azt hittem, hogy magyarországi castingre kell jöjjek, de aztán kiderült, hogy Csíkszeredában is lesz válogató, ahol be is kerültem a döntőbe” – mesélte a fiatal marosvásárhelyi lány, aki amúgy pedagógusnak készül. Elmondta, augusztus elsejétől tart a felkészítő tábor, nagyon szigorú programmal, eddig hétkor keltek, koreográfiát tanultak, ruhapróbákra jártak, forgattak, interjúkat adtak, még vacsora után is gyakoroltak.
– magyarázta. Renáta elárulta, a sűrű program mostanra kicsit lazult, mert jól állnak a próbákkal, koreográfiákkal, s még némi kirándulás, hajókázás, medencézés is belefért.
A döntős lányok
Fotó: Magyarok Világszépe
Amúgy a döntős lányok között Renáta szerint nagyon jó a hangulat, nincs rivalizálás, áskálódás.
– mondja a húszéves szépség. Pedig a tét amúgy nem kicsi: augusztus 10-én a budapesti Klauzál téren megrendezendő döntőn kiderül, hogy kinek a fejére kerül a korona. A nyertes lány nem csak a Magyarok Világszépe cím büszke tulajdonosa lesz, de ő képviseli Magyarországot a manilai Miss Intercontinental világversenyen, valamint ötezer euró is a díj része.
Renáta a felkészítő táborban
Fotó: Magyarok Világszépe
„Én izgulok is, meg nem is. Nagyon jó itt a felkészítő táborban, de nyilván nagyon várjuk a döntőt is. Szeretnénk tudni az eredményt, hiszen mindenki nyerni jött ide” – mondta Renáta.
Közönségszavazás
Fásy Ádám szépségei közül nemsokára kiderül, kinek a fejére kerül a korona. De közben egy közönségszavazás is zajlik. A 14 gyönyörű döntős közül a legtöbb szavazattal bíró hölgy megkapja a Blikk-különdíját. A szavazáson az erdélyi lányok az élmezőnyben vannak.
Sokak számára nosztalgikus fogás a kocsonya: disznótorok, nagyszülői konyhák és hideg esték jutnak róla eszünkbe. A jól elkészített kocsonya egyszerre laktató és meglepően egészséges.
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
szóljon hozzá!