
Nem barlang, de célnak megfelel
Fotó: Haáz Vince
Láncfűrészek hangja verte fel a csendet egy esős hétköznapi reggelen Szovátán, a Medve-tó körüli sétányon. Mint kiderült, nem fát vágnak, a kidőlt fatörzsekbe állatokat faragnak. Kicsiket, nagyokat, jól látható helyen levőket és rejtőzködőket. Kiss János-László, Nagy János, valamint Szalai Norbert egy szűk hét alatt csodákat varázsolt az erdőbe.
2022. június 02., 18:532022. június 02., 18:53
Először a láncfűrészek hangját hallottuk, majd láttuk, hogy egy nagy, ember formájú szobor kandikál ki az erdőből, a fák körül. És kissé odébb valaki épp egy nagy rönköt formáz láncfűrésszel. Az egész éjjel zuhogó eső miatt azonban nehezen tudtuk megközelíteni az alkotókat és alkotásokat. Míg járható ösvényt kerestünk, újabb csodákra bukkantunk a Medve-tó partján.
Elsőként egy kidőlt fába faragott sast pillantottunk meg. Mit jelent nyitott szemmel járni – gondoltam, miközben azt figyeltem, hogy vannak olyanok is a sétányon, akik csak a tóra figyelnek, vagy mobiltelefonjukat nyomkodva sétálnak. Ugyanabban a fában, amelyikbe a sast faragták, egy kis vaddisznócsorda ábrázolása is látható. Mintha az erdőből szaladtak volna a fa rejtekébe, menedékbe. A vizes avaron keresztülvágva láttunk még kis rókát, medvét, épp akkor készült a nagy farkas és a nagy medve is. Szalai Norbert fafaragótól megtudtuk: egy szűk hétre érkeztek Szovátára, szobraikkal szebbé, érdekesebbé akarják varázsolni a Medve-tó környékét.
Ez a medve nem csatangol el
Fotó: Haáz Vince
A három fafaragót a szovátai Szász Mózes hívta a Medve-tóról neves településre. Mint tőle megtudtuk, egy huszárportyán, huszárcsapatok találkozóján ismerkedett meg és barátkozott össze velük. Pár évvel ezelőtt hívta meg először a hobbifaragászokat Szovátára, akkor egy ember nagyságú betlehemest faragtak ki, ezt azóta is használják adventben és karácsonykor Szovátán.
Készül a farkas is
Fotó: Haáz Vince
Aztán a járványidőszak miatt nem tudtak találkozni, és a fürdőtelepen alkotni. Idén azonban újra lehetőség nyílt erre, így öt napra jöttek Szovátára. Mint Szász Mózestől megtudtuk, mivel
Csupán annyit lehet tenni, hogy ha kidől, és a sétányra vagy ösvényre zuhan, el lehet vágni őket, hogy a turistáknak fenntartott helyeket felszabadítsák. Így a fafaragók elsősorban a vihar nyomán kidőlt fákba faragtak különböző állatokat.
Kedvencem: a kidőlt fából kinőtt sas
Fotó: Haáz Vince
A május utolsó napjaiban készült kilenc alkotás, a kisebb állatok és egy életnagyságú sóőr már a helyére került. Ez utóbbi a Medve-tó mellett elhaladó Só útja mentén fogja vigyázni a sótömböket. Hiszen Szovátán korábban is voltak sóőrök, akiket az értékes sót tartalmazó hegyek őrzésére telepítettek ide az 1570-es években.
Fatörzsben rejtőző vaddisznócsalád
Fotó: Haáz Vince
Nem az erdőben, hanem Szász Mózes udvarában készült egy 2,5 méteres nagy medve is, ezt előre láthatóan valamelyik fürdőtelepi parkban fogják kiállítani, hogy a turisták fényképezkedni tudjanak vele. Bizonyára sokan vannak olyanok, akiknek gyermekkori képük van a kitömött szovátai medvével. Ez a maci most tartós tölgyfából készült, és már az idei idényben megörökíthető a családi fényképeken.
A kapaszkodó medve az erdőben marad
Fotó: Haáz Vince
Szász Mózes elárulta: tervezik, hogy kis feliratokkal, jelzésekkel hívják fel a turisták figyelmét az alkotásokra, hogy minél többen megcsodálhassák, és örömüket lelhessék bennük. Ha Szovátán járunk, mindenképp érdemes megkeresni a kisebb-nagyobb szobrokat.
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
szóljon hozzá!