Élet a halál után: ne csak a temetéskor álljunk a gyászolók mellé

Ilyés Zsolt szerint ugyanakkor nem vallás vagy hitfüggő, hogy valaki el tudja-e engedni az életet. Van, akinek nagy hite van, de nagyon nehezen éli meg öregkorában is, hogy ő el kell engedjen mindent, és van olyan, aki nem hívő, de tudja, hogy ha eljött az ideje, akkor ennyi volt. A hit segíthet, de nem ez az egyetlen tényező.

Új jelenség, hogy sokan a közösségi oldalakon osztják meg a világgal hozzátartozójuk halálhírét, és ugyanott fogadják a részvétnyilvánításokat is. Mit tesz hozzá ez a gyász folyamatához? – kérdeztük a lelkipásztort.

„A gond ezzel az, hogy ez nem mély, csak felszínes. A gyászfolyamatot itt átélni nem lehet, az egy dolog, hogy világgá kürtöli, hogy neki van egy vesztesége, de a gyászt mint folyamatot nem szoktam látni ezeken a felületeken. Például, hogy egy hónap múlva is ír erről. De éppen úgy, ahogy városon már nem igazán „illik” gyászolni, itt sem illik írni erről. Esetleg egy év múlva vagy két év múlva, az elvesztett személy halálának az évfordulóján ismét kitesz valamit az oldalára. De ezek csak villanófények, nem a folyamat maga. Mert a gyász az egy folyamat.

Az utóbbi években a városokon is több gyászfeldolgozó csoporthoz csatlakozhattak azok, akik elveszítettek egy szeretett személyt, de falvakon is vannak olyan közösségek, asszonycsoportok, ahol ezzel foglalkoznak, és segítenek abban, hogy együtt éljenek, feldolgozhassák a gyászolók a veszteséget. Mert a veszteség, bármit teszünk, része az életnek. De tovább lehet menni! – hangsúlyozza Ilyés Zsolt.

A gyászfolyamat lépései

A gyászfolyamatnak első szakasza a sokkhatás, amikor az ember nem is hiszi el, tagadja, elutasítja a hozzátartozó, közeli személy halálát.

Következik a kontrollált szakasz, ez a temetésig tart általában, a gyászoló a temetés körüli elintéznivalókkal mintegy lefoglalja magát, feladata van – sorolta a pap.

Ezt követően tör rá a gyászolóra a nagy fájdalom. Ebben a szakaszban több minden történhet. Vagy teljesen elkeseredik, és úgy érzi, hogy az életnek nincs értelme, többet nem lehet boldog, azt hiszi, hogy a boldogságát is temetnie kell, és temeti is. Az biztos, hogy nem lesz az élete továbbra is ugyanolyan, de többet temet, mint amennyit a valóságban kellene.

Van, aki lázad: Isten ellen, hogy miért vette el, miért engedte meg ezt, haragszik az orvosokra vagy a családtagokra, hibást keres.

Jön a depresszió is, azt érzi, hogy nincs értelme semminek, hogy ő is várja a halált, csak azt az egyet látja, hogy ha már elvesztette a szerettét, akkor ő miért éljen. Mert nélküle az életnek nincs értelme, nincs ahogy tovább menni. Ezzel a veszteséggel már nem akar élni, nem tud, nem is akar, elhagyja magát, nem törődik semmivel. Van, aki alkoholista lesz, van, aki bezárkózik és nem beszél senkivel, nem eszik rendesen, nem takarít, elhagyja magát, csak a halált várja.

 „A végén az lenne az igazi, hogy akármelyiken ment át, vagy akár az egészen is, de a gyászoló eljusson egy békés állapothoz, hogy elfogadja, hogy ennek így kellett történnie, hogy van értelme az életnek, hogy figyelje a többi ajándékot, ami van az életében, új célt fogalmazzon meg. Aki megbékélt, tudja, hogy ez a fájdalom még néha elő fog jönni, de már nem fél tőle, elfogadja, hogy ez is az életéhez tartozik. Azt látom, hogy itt a faluban sokan eljutnak az elfogadás fázisához. A legtöbben szépen megtalálják az élet értelmét a továbbiakban. Látszik rajtuk, hogy egy idő után békében vannak, tudnak mosolyogni, nem keseregnek.”

És mit tehetnek a barátok, az ismerősök? A lelkipásztor szerint az a legfontosabb, hogy aki gyászol, tudja, hogy számíthat a hozzá közel állókra, „Amikor ilyen gyászesettel találkozom, jelzem, hogy az érintett tudja, hogy mellette vagyok, gondolok rá. Elmondom: biztos, hogy nagyon nehéz neki, de lélekben ott hordozom őt. De nem kívánok semmit. Amikor temetések előtt részvételnek, gyakran látom, hogy sokan automatikusan mennek, rá sem néznek a gyászolókra.

. Később pedig, ha már eltelt több idő, és még mindig látom benne azt a nagy fájdalmat, ha látom, hogy még mindig olyan állapotban van, mint a temetés napján, biztatnám, hogy bízzon abban, hogy nem kell leélje az életét ebben az állapotban. Álljunk a gyászolók mellé ne csak a temetéskor, hanem a későbbiekben is. De fontos az is, hogy ő is dolgozzon belül. Hogy tapasztalja meg, van még élet a halál után” – zárta a beszélgetést Ilyés Zsolt.