El Camino-szabadság: személyre szabott élmény

érintve a települések látványosságait, hozzáfűzve az óceánlátogatást Muxiánál és Finisterenél, hogy a lépésszámláló végül 450 kilométert rögzítsen. Alakformálás zajlott, kisebb sérülésekkel, nagyobb vízhólyagokkal – így lettek egy időre a lelki gondozók testet ápolók.

Aki a Caminóra készül, számos leírást talál, egyéni élmények, és mély lelki utak, felejthetetlen találkozások sorakoznak a beszámolókban. Lehet ezekből ötletet meríteni, de kár lenne azt gondolni, hogy valamelyik forgatókönyv szerepelni fog az ő „színdarabjában”. Csak az út azonos, az élmény mindenkinek személyre szabott.

Egyébként a bejáratlan cipő megeszi a lábakat, az izmok, ízületek pedig értetlenül néznek a több mint 36 kilométeres táv elé. Mert ha az ember nem kap szállást, hiába járta le az aznapra tervezett 25 kilométerét, tovább kell haladni, és titok, hogy mekkora távra lesz a következő, nem telt házas albergue.

Lehet, hogy a mellé szegődött társ továbbmegy, de fog jönni valaki más, aki az éppen pihenőtől megkérdi: jól van? Ebben a nyelvtudás hiánya nem akadály. Az elgesztikulált, mimikával kifejtett üzenet mindenki számára fogható. Például a japán fiú is tudta a székelyekkel közölni: lábszárára csomafalvi Diclofenac a gyógyír, vagy a kanadai azt, hogy minden pénzével és aktájával együtt elveszett a tárcája, és ha nem kerül elő, még reggelire sincs fedezete, nemhogy hazajutásra.

Helyet kér a meglepetés

A spanyol nyelvtudás hiánya nem ok az itthon maradásra. A spanyol pincér, aki orrol a nyelvét nem beszélőkre, megenyhül egy mosolygástól, az angolt ha törve is, de sok helyen beszélik, és akad tolmácsa is az embernek. Valahonnan, a föld alól is teremtődik mindig segítő. Tény: például az ételrendelésnél érhetik meglepetések az embert, mert neve és a fordítóprogram szerint elképzelhet egy ételt, de amit kap, még formára sem hasonlít a vágyotthoz, nemhogy zamatra. Csak képzeljék el a paradicsomlevest melegen, tányérban tálalás helyett hidegen és pezsgőspohárban.

mert bizony az olcsó szállás is 5–12 euró között van, a zarándokmenü is meghaladja a 9 eurót, nem beszélve a szállítóeszközökről, melyek a kiindulási pontig visznek, vagy éppen az út végéről a repülőtérig. Egy kis jutalom a testnek, egy lábmasszázs, egy vino tinto di casa, azaz vörös házi bor, és az ember észre sem veszi, máris négy számjegyűre duzzad a kiadás. Mégis visszakívánkozik. Amikor betelik pecséttel a zarándokútlevél, igazolva, hogy az utat gyalog járta, és a compostelai hivatalban kiállítják a személyre szóló oklevelet, ott, a latin szöveg végén – érdekes módon, mindenki megérti – szerepel a visszahívás. Az itthon maradó alig, az utat járó egyből érti: nincs olyan, hogy az ember csak egyszer járt az El Caminón.