
Ma már egyáltalán nem ritka a műköröm a női kezeken
Fotó: Pixabay.com
Az ápolt kéz, a szép manikűr egy nő megjelenésének fontos része. A természetes, vagy az otthon kifestett körmök is lehetnek ápoltak, mutatósak, de sok nő előszeretettel jár manikűröshöz. Ma már nem csak azok igénylik, akiknek gyengébb, töredező körmeik vannak, a műköröm viselése divattá vált. De hogy az extrémebb formák, vagy a visszafogottabb stílus hódít éppen, arról Horváth Réka műkörömépítőt kérdeztük, akitől hasznos tanácsokat is kaptunk.
2018. március 07., 15:582018. március 07., 15:58
Noha már az ókori Egyiptomban is felbukkannak hosszabbított körmök és közismert, hogy Kínában és Indiában is különböző alapanyagokkal festették a körmöket, a mai műköröm atyjának Dr. Sittét tartják.
Forradalmi újítással jelentkezett a körömkozmetikában Charles Revlon és Joseph Revlon az 1930-as évek elején, amikor kifejlesztették a pigment tartalmú körömlakkot. Ugyancsak a fogpótlások anyagára alapozva fejlesztették ki az első akril anyagú műkörmöket, ezek 1934-ben kerültek forgalomba Chicagóban, majd 1974-ben Dr. Nordström új technológiájának köszönhetően megjelenik az UV-fényre kötő műköröm-alapanyag, a zselé. A műkörömépítési technikákat és alapanyagokat azóta is fejlesztik és tökéletesítik, hogy minél könnyebben kezelhető legyen a manikűrösnek, esztétikusabb és tartósabb a viselőjének.
Horváth Réka műkörömépítő munka közben
Fotó: Péter Beáta
Csíkszeredában is az elmúlt évtizedekben egyre több nő kezdett manikűröshöz járni, korábban csak körömfestésre, ma már viszont a műköröm hódít legtöbbjük körében. „Egy időben nagy divat volt a francia manikűr – ezt most is szeretik a vendégek – majd, ahogy az idő telt egyre tartósabb körömlakkok, technikák érkeztek be ide is. A körömlakkozás után következett a zselé, először Tippel hosszabbították a körmöket. Ez egy műanyag kellék, amelyet ráragasztottak az előkészített körömre, formázták a vendég igénye szerint és arra kenték a zselét. A zselé után a gél-lakkozás hódított, ma már az előkészített körömre ráragasztunk egy sablont és így hosszabbítjuk a saját körmöt, akár porcelánnal” – magyarázta Horváth Réka, csíkszeredai műkörömépítő.
Bár egy időben nagyon nagy divatosak voltak a hosszú, extrém körmök, ezek most már csak bemutatókon vagy egy-egy szemléltető eszközön jelennek meg
Úgy véli, bár egy időben nagyon nagy divatosak voltak a hosszú, extrém körmök, ezek most már csak bemutatókon vagy egy-egy szemléltető eszközön jelennek meg. Nem nevezhető kényelmesnek az extrém hosszú köröm, így ma már nagyon ritkán találkozik a szakember is olyannal, aki hasonlót szeretne.
Mint mondta, leginkább olyan körmöket igényelnek manapság a hozzá betérők, amelyek követik az ujj természetes vonalát. A kocka formát is szeretik, de ennek a széleit lereszelik.
Talán a 18-19 évesek kérnek hosszú körmöket, valamivel ki akarnak tűnni. Viselhető az is, de meg kell tanulni vele fogni, SMS-t is lehet írni, számítógépen is lehet dolgozni, de azért lassítja az embert a mindennapokban. A géllakk elterjedésével a természetesebb, kicsi körmök lettek a közkedveltek” – magyarázta a szakember.
A géllakk elterjedésével a természetesebb, kicsi körmök lettek a közkedveltek
Az idei év trendi színe a lila. Míg télen a sötétebb árnyalatokat kedvelik,
a világos lila, a barackvirágszín, a zöld és a kék világos árnyalatai. Megjelennek ugyanakkor az intenzívebb színek is, mint a piros, nyáron pedig a neon színek is hódítanak. A díszítésben közkedveltek a geometriai formák, a tél elmúltával nem kérik már a vendégek a hópelyheket, sem a csillámokat, és ahogy egyre jobban kitavaszodik, megjelennek a virágok a körmökön.
A francia manikűr most is népszerű. De nem árt egy kis bolondítás mellé
„Van, hogy az egyik köröm más színű, ezzel tűnik ki, odavonzza a figyelmet. Általában egy pasztellszín mellé a gyűrűs, vagy a gyűrűs és középső ujj körmére vagy valamilyen mintát, különböző csillámokat, effekteket rakunk. Nagyon szeretik a tükörporokat, ezek fémes hatást keltenek.”
A menyasszonyi körmök esetében még mindig sokan kérik a francia manikűrt, néhány éve viszont megjelent egy új trend, a Baby Boomer, itt a fehér fokozatosan átalakul a körömágyhoz hasonló színné. Sok esetben natúr színeket kérnek a menyasszonyok, kisebb virágmintákkal – tudtuk meg Horváth Rékától.
Néhány éve megjelent egy új trend, a Baby Boomer, itt a fehér fokozatosan átalakul a körömágyhoz hasonló színné
Egy épített műköröm elkészítési ideje körülbelül két óra, de ez függ a kliens igényeitől is. Mert ha hosszú körmöt kérnek, vagy egy hajlított, extrém formát, az több időt vesz igénybe.
– ecseteli a szakember.
A zselés és a porcelán műköröm körülbelül négy hétig tartós, függ ez attól is, hogy kinek milyen gyorsan nő a körme. A géllakk esetében két-három hét után ajánlott felkeresni ismét a manikűröst. „Nálunk a porcelánköröm nem annyira elterjedt, félnek az emberek tőle, mert azt hiszik, hogy hamar törik. Nem ugyanúgy néz ki, mint egy zselés épített vagy töltött műköröm, viszont nem annyira törékeny, sokkal masszívabb anyag, mint a zselé. A zselé rugalmasabb. Abban az esetben törik, ha megütjük, vagy ha törik, akkor fájdalmasabban törik, mint a zselés.”
Feltevődik a kérdés, hogy egy műköröm, amelyet négy hétig visel valaki, hogyan tartható tisztán, mit kell tenni annak érdekében, hogy a köröm adott esetben ne gombásodjon be?
Mi ugyan eldolgozzuk az anyagot, ki van csiszolva, nincsen lépcső, oda nem tud begyűlni, viszont tanácsosabb, ha maguknak körömkefével mossák. Én is találkoztam olyannal, hogy be volt gombásodva a körme, azokra a körmökre nem szabad semmilyen anyagot rárakni, még körömlakk sem ajánlott. Ezzel a problémával mindenképp orvoshoz kell fordulni. Nem szabad elfedni műkörömmel, ki kell kezelni” – hívja fel a figyelmet Réka.
Kényelmetlen, de már nem is divat az extrém hosszú köröm
Fotó: Pixabay.com
Olyan esetben tud kialakulni a műkörömtől gomba, ha a körömépítő nem fertőtlenít megfelelően, vagy olyan körömre rak műkörmöt, amelyek már fertőzöttek, illetve a már említett nem megfelelő kézmosás miatt. „Ha fellevegősödik a köröm és úgy marad, vagy ha sokat van vízbe, akkor könnyen kialakulhat a gomba, mivel az a sötét, nedves és meleg helyeket szereti. A lábkörmökön inkább télen tud kialakulni, ezért télen nem rakok se gél lakkot, se körömlakkot pedikűrre. Azt tanácsolom azoknak a személyeknek, akik ezután szeretnének manikűröst választani, hogy olyan szakemberhez forduljanak, akinek van végzettsége. Fontos, hogy tudja, hogy mit miért csinál, mi mi után következik és megfelelően fertőtlenítsen.”
És hogy melyik korosztály visel manapság műkörmöt? Szinte mindenik.
– mondja a körömépítő szakember, aki szokott érdeklődni, hogy az osztályban hány lánynak van műkörme, van, hogy kiderül, hogy csak egy-kettőnek nincs. A szülők azért próbálják visszafogni őket, hogy a nyári vakációban inkább engedik, de suli közben nem.
Az idősebbek is előszeretettel járnak manikűröshöz
Fotó: Pixabay.com
A manikűrös rámutat, 20 éves kortól felfelé ma már nagyon sok nő visel műkörmöt, de legalább egy gél lakkot fel szoktak tetetni ünnepekre, születésnapokra. A negyven év fölöttiek is jönnek, s bizony volt már hetvenéves vendége is. Az idősebb korosztály inkább a pedikűrre van ráhangolódva. A manikűröshöz, pedikűröshöz járás beépült a mindennapokba.
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
szóljon hozzá!