
A régi belváros korszakokon átívelő hangulata a turisták számára is kedves lehet
Fotó: Antal Erika
Repülővel kerestük fel a román fővárost, méghozzá turistaként: nem volt semmi elintéznivalónk, egyszerűen kíváncsiak voltunk arra, hogy mit tud nyújtani a román főváros a látogatóknak. És nem unatkoztunk.
2018. október 24., 16:002018. október 24., 16:00
Az út alig 30 percet tartott, a repülőtérről a szállodáig is majdnem annyit. Ahogy a taxi ára is majdnem duplája volt a repülőjegynek.
Mikor felvilágosítottam, hogy lejben fizetnek minket is, akkor száz lejben szabta meg az árát. Sokalltam az összeget, néhány hónappal korábban már jártunk a román fővárosban, nagyjából tisztában voltunk a taxiárakkal, így otthagytuk a drágás fuvarost. A következő taxis 50 lejért ajánlotta a szolgálatait. Igaz, hogy nem sokkal korábban ugyanakkora útszakaszra 35 lejt fizettünk, de most elfogadtuk ezt, és még örültünk is egy kicsit. A taxis közvetlen volt, végig beszélt az úton, kérdezősködött, honnan jöttünk, mi járatban vagyunk, majd mesélt a családjáról, a lányáról, aki az egyetemi diploma megszerzése után Angliába ment munkát vállalni. Egy kicsit csodálkozott, hogy szabadnapjainkat a fővárosban akarjuk tölteni, és nem inkább „valahol a hegyekben”.
Reggel a régi belvárosban kezdtük a napot, még alig ébredezett a város, éppen hogy rendezgették a kévézók teraszán az asztalokat, székeket, sepregettek, vagy csak lazán ültek és cigarettáztak a pincérek, vendég még úgysem járt, megtehették. Egy személygépkocsi betolatott az egyébként forgalommentes utcába, éppen előttünk állt meg, hogy lerakodja áruját. A vezető, mikor kiszállt, elnézést kért tőlünk, amiért éppen a padunk mellett parkolt. Elnéztük neki, kedvesen szólt hozzánk.
De ha korábban Lisszabonban, Párizsban, Rómában, Londonban, vagy Bécsben, Budapesten is megfordult a turista, nehéz nem gondolni ezekre az európai nagyvárosokra. Természetesen úgy érkeztünk Bukarestbe, hogy nincsenek elvárásaink, úgy tekintünk a városra, mint egyszerű látogatók, akiket a kíváncsiság hajt leginkább, és megpróbáljuk élni a turisták jellegzetes életét, rácsodálkozni arra, ami szép, keresni a kellemeset, a maradandó az élményt.
Fedett sétálóutca a belvárosban
Fotó: Antal Erika
Persze nem kerülte el a figyelmünket a régi belváros amúgy szép épületein a múlt rendszer lenyomata, a kávézó homlokzatán az egykori női- és férfiszabóság ott felejtett cégére, vagy a televízió-rádiójavítóé, a fényképészé. Tulajdonost, funkciót váltottak, de ruházatot nem, és úgy látszik, valahogy senkit sem zavar a múltnak egy-egy kopott és szakadt, lógó emléke.
Modern és ósdi, nyugati és keleti egyszerre
Fotó: Antal Erika
Valamikor szépek voltak és nagyvilágiak ezek az épületek, utcák, nemhiába nevezik még ma is „micul Parisnak” – vagyis kis Párizsnak Bukarestet, annak ellenére, hogy nehéz felfedezni benne a párizsias hangulatot. Inkább egyfajta keveréke fedezhető fel a kelet-európainak és balkáninak, a szocreál és a századfordulós építészetnek, az átgondolt városrendészeti terv hiányának és az egykori boldog békeidőket megélt palotáknak. Az jól megfigyelhető, ahogy a múlt rendszerben a hatalom megpróbálta teljesen eltüntetni a polgárias jellegét, ami többnyire sikerült is. De még így is merítettünk abból a hangulatból, amit a Lipșcani áraszt magából a 19. század végén, a 20. század elején épült szép házaival, palotáival. A város ellentmondásossága ezen a kis helyen is szembetűnik: a szépen restaurált homlokzatokat gyakran váltja a málló vakolatú, illetve az elfedett házfal látványa. Remélhetőleg éppen megújulnak, vagy legalábbis megmenekülnek az összeomlástól.
A régi belváros után a Herăstrău parkba tartottunk, sétányaival, padjaival, a tó látványával nem okozott csalódást. A tavon lehet hajókázni, de előbb sorba kell állni a jegyért, aztán azért, hogy felszállhassunk a hajóra. Mindenhol sorok, a szép idő tömegeket vonzott a zöldövezetbe. De mielőtt beállnánk a sorba, egy kedves hölgy megszólít, hogy hajózni szeretnénk-e, mert neki van két jegye, de meggondolta magát, már nem akar hajókázni, ezért nekünk adja a jegyeket. Kérdem mennyi az ára, azt mondja, nem pénzért adja, csak hogy ne vesszen kárba. Csodálkozva köszönöm meg, megúsztunk egy sorbanállást. Egyébként 5 lej felnőtteknek, 2 lej a gyerekeknek. A hajóra hosszas várakozás után szállhattunk fel, de csupán annyi embert engedtek fel egyszerre, ahány ülőhely volt. A tetőre ültünk, szépen láttunk mindent, egy jó órát tartott az út, körbehajóztuk az egész tavat, kellemes volt.
A Herăstrău tón való hajókázást semmiképpen nem érdemes kihagyni
Fotó: Antal Erika
Nagymelegben érdemes múzeumba menekülni, ahol most már mindenhol klímaberendezés működik, illetve ha esős az időjárás, akkor is kellemesebb ott tölteni a szabadidőt. Több érdekes múzeum is található Bukarestben, mi a rendelkezésünkre álló fél nap alatt a Nemzeti Geológiai Múzeumot és a Grigore Antipa Természettudományi Múzeumot néztük meg, a közelben álló Román Paraszt Múzeumát éppen restaurálták, zárva tartott. Még megnéztünk egy városi múzeumot is, ahol az egykori, a Ceaușescu által ledózerolt Văcărești-i kolostor falfestményei láthatók, valamint egy gyűjteményt, amely az emberi civilizáció különböző korszakait mutatja be, de főleg 19. századi városi lakberendezéseket, női és férfiviseletet sorakoztat fel.
A múzeumokban is kerül látnivaló
Fotó: Antal Erika
Utunk harmadik napján indultunk haza, szintén repülővel Kolozsvárra, ahová abban az órában az Otopeni repülőtérről három járat is indult, akárcsak Kolozsvárról Bukarestbe.
A 23. Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál idén is különleges zenével, rendhagyó művészi pillanatokkal töltötte meg a várost.
A törődés önmagunkkal kezdődik. Egyszerű, mégis tápláló fogások következnek. Ételek, amelyeket szeretettel, odafigyeléssel készíthetünk el magunknak. A könnyed alapanyagok és a harmonikus ízek nemcsak a testet, hanem a lelket is feltöltik.
Bár elsősorban a bárányhúst kedvelőknek fog ízleni ez a fogás, a szultán kedvencét, azaz a fűszeres, padlizsánkrémes aprópecsenyét borjúhússal is el lehet készíteni. De nem biztos, hogy érdemes!
A gyimesi férfiak hangja messzire száll: Lakitelektől az ezeréves határig. Antal Tibor, a Gyimesvölgye Férfikórus vezetője arról mesélt, hogyan tartják életben a hagyományt, és miért fontos, hogy a fiatalok is továbbvigyék az éneklés örömét.
Nemcsak ropogós, hanem pikánsan fűszeres is a buffalo csirkeszárny, ami akárcsak a KFC csirkemell, ízig-vérig amerikai fogás.
Ehhez a fogáshoz adjunk rizstésztát, tojást és póréhagymát is – őszi napokra ideális tartalmas leves.
A Kájoni János Megyei Könyvtárban november 13-án bemutatott tárlat finom, mégis erőteljes képeken keresztül mutatja meg Keresztes Evelin világát, ahol a szemek csillogása válik a festmények legmélyebb üzenetévé.
A kökény csókra húzza a szádat, megtudhatod, hogy pontosan miért is! Kevesebb kökényterméssel számolunk idén, de annál jobban becsüljük. Az alábbiakból kiderül, hogy gyümölcse mellett még milyen fontos szerepeket tölt be környezetünkben a jelenléte.
A Szárhegy 2025 kiállítás nem csupán alkotások gyűjteménye, inkább egy közös gondolkodás lenyomata a formáról, a fegyelemről és a szabadságról. Ahol a vonalak nemcsak húzások, hanem határátlépések is.
Dédnagyapánk, utolsó éveiben, ott lakott velünk egy udvaron. Furcsa, szigorú, magának való ember volt.
szóljon hozzá!