Hirdetés
Hirdetés

Bukarest turistaszemmel: eklektikus kikapcsolódás

A régi belváros korszakokon átívelő hangulata a turisták számára is kedves lehet •  Fotó: Antal Erika

A régi belváros korszakokon átívelő hangulata a turisták számára is kedves lehet

Fotó: Antal Erika

Repülővel kerestük fel a román fővárost, méghozzá turistaként: nem volt semmi elintéznivalónk, egyszerűen kíváncsiak voltunk arra, hogy mit tud nyújtani a román főváros a látogatóknak. És nem unatkoztunk.

Antal Erika

2018. október 24., 16:002018. október 24., 16:00

Az út alig 30 percet tartott, a repülőtérről a szállodáig is majdnem annyit. Ahogy a taxi ára is majdnem duplája volt a repülőjegynek.

Kolozsvár és Bukarest között fejenként 39 lejbe került a – még a nyáron megtett – félórás utunk, míg a taxis előbb 20 eurót kért a szállodáig.

Hirdetés

Mikor felvilágosítottam, hogy lejben fizetnek minket is, akkor száz lejben szabta meg az árát. Sokalltam az összeget, néhány hónappal korábban már jártunk a román fővárosban, nagyjából tisztában voltunk a taxiárakkal, így otthagytuk a drágás fuvarost. A következő taxis 50 lejért ajánlotta a szolgálatait. Igaz, hogy nem sokkal korábban ugyanakkora útszakaszra 35 lejt fizettünk, de most elfogadtuk ezt, és még örültünk is egy kicsit. A taxis közvetlen volt, végig beszélt az úton, kérdezősködött, honnan jöttünk, mi járatban vagyunk, majd mesélt a családjáról, a lányáról, aki az egyetemi diploma megszerzése után Angliába ment munkát vállalni. Egy kicsit csodálkozott, hogy szabadnapjainkat a fővárosban akarjuk tölteni, és nem inkább „valahol a hegyekben”.

Nem zavar a kopott múlt

Reggel a régi belvárosban kezdtük a napot, még alig ébredezett a város, éppen hogy rendezgették a kévézók teraszán az asztalokat, székeket, sepregettek, vagy csak lazán ültek és cigarettáztak a pincérek, vendég még úgysem járt, megtehették. Egy személygépkocsi betolatott az egyébként forgalommentes utcába, éppen előttünk állt meg, hogy lerakodja áruját. A vezető, mikor kiszállt, elnézést kért tőlünk, amiért éppen a padunk mellett parkolt. Elnéztük neki, kedvesen szólt hozzánk.

Alapszabály, hogy nem hasonlítjuk egyik várost a másikhoz, igyekszünk elfogadni olyannak, amilyen, vagy elkerüljük, nem megyünk oda.

De ha korábban Lisszabonban, Párizsban, Rómában, Londonban, vagy Bécsben, Budapesten is megfordult a turista, nehéz nem gondolni ezekre az európai nagyvárosokra. Természetesen úgy érkeztünk Bukarestbe, hogy nincsenek elvárásaink, úgy tekintünk a városra, mint egyszerű látogatók, akiket a kíváncsiság hajt leginkább, és megpróbáljuk élni a turisták jellegzetes életét, rácsodálkozni arra, ami szép, keresni a kellemeset, a maradandó az élményt.

Fedett sétálóutca a belvárosban •  Fotó: Antal Erika Galéria

Fedett sétálóutca a belvárosban

Fotó: Antal Erika

Persze nem kerülte el a figyelmünket a régi belváros amúgy szép épületein a múlt rendszer lenyomata, a kávézó homlokzatán az egykori női- és férfiszabóság ott felejtett cégére, vagy a televízió-rádiójavítóé, a fényképészé. Tulajdonost, funkciót váltottak, de ruházatot nem, és úgy látszik, valahogy senkit sem zavar a múltnak egy-egy kopott és szakadt, lógó emléke.

Modern és ósdi, nyugati és keleti egyszerre •  Fotó: Antal Erika Galéria

Modern és ósdi, nyugati és keleti egyszerre

Fotó: Antal Erika

Valamikor szépek voltak és nagyvilágiak ezek az épületek, utcák, nemhiába nevezik még ma is „micul Parisnak” – vagyis kis Párizsnak Bukarestet, annak ellenére, hogy nehéz felfedezni benne a párizsias hangulatot. Inkább egyfajta keveréke fedezhető fel a kelet-európainak és balkáninak, a szocreál és a századfordulós építészetnek, az átgondolt városrendészeti terv hiányának és az egykori boldog békeidőket megélt palotáknak. Az jól megfigyelhető, ahogy a múlt rendszerben a hatalom megpróbálta teljesen eltüntetni a polgárias jellegét, ami többnyire sikerült is. De még így is merítettünk abból a hangulatból, amit a Lipșcani áraszt magából a 19. század végén, a 20. század elején épült szép házaival, palotáival. A város ellentmondásossága ezen a kis helyen is szembetűnik: a szépen restaurált homlokzatokat gyakran váltja a málló vakolatú, illetve az elfedett házfal látványa. Remélhetőleg éppen megújulnak, vagy legalábbis megmenekülnek az összeomlástól.

Ha túl nagy a meleg, ha esik az eső

A régi belváros után a Herăstrău parkba tartottunk, sétányaival, padjaival, a tó látványával nem okozott csalódást. A tavon lehet hajókázni, de előbb sorba kell állni a jegyért, aztán azért, hogy felszállhassunk a hajóra. Mindenhol sorok, a szép idő tömegeket vonzott a zöldövezetbe. De mielőtt beállnánk a sorba, egy kedves hölgy megszólít, hogy hajózni szeretnénk-e, mert neki van két jegye, de meggondolta magát, már nem akar hajókázni, ezért nekünk adja a jegyeket. Kérdem mennyi az ára, azt mondja, nem pénzért adja, csak hogy ne vesszen kárba. Csodálkozva köszönöm meg, megúsztunk egy sorbanállást. Egyébként 5 lej felnőtteknek, 2 lej a gyerekeknek. A hajóra hosszas várakozás után szállhattunk fel, de csupán annyi embert engedtek fel egyszerre, ahány ülőhely volt. A tetőre ültünk, szépen láttunk mindent, egy jó órát tartott az út, körbehajóztuk az egész tavat, kellemes volt.

A Herăstrău tón való hajókázást semmiképpen nem érdemes kihagyni •  Fotó: Antal Erika Galéria

A Herăstrău tón való hajókázást semmiképpen nem érdemes kihagyni

Fotó: Antal Erika

Nagymelegben érdemes múzeumba menekülni, ahol most már mindenhol klímaberendezés működik, illetve ha esős az időjárás, akkor is kellemesebb ott tölteni a szabadidőt. Több érdekes múzeum is található Bukarestben, mi a rendelkezésünkre álló fél nap alatt a Nemzeti Geológiai Múzeumot és a Grigore Antipa Természettudományi Múzeumot néztük meg, a közelben álló Román Paraszt Múzeumát éppen restaurálták, zárva tartott. Még megnéztünk egy városi múzeumot is, ahol az egykori, a Ceaușescu által ledózerolt Văcărești-i kolostor falfestményei láthatók, valamint egy gyűjteményt, amely az emberi civilizáció különböző korszakait mutatja be, de főleg 19. századi városi lakberendezéseket, női és férfiviseletet sorakoztat fel.

A múzeumokban is kerül látnivaló •  Fotó: Antal Erika Galéria

A múzeumokban is kerül látnivaló

Fotó: Antal Erika

Utunk harmadik napján indultunk haza, szintén repülővel Kolozsvárra, ahová abban az órában az Otopeni repülőtérről három járat is indult, akárcsak Kolozsvárról Bukarestbe.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Megérkezett az első nagy előzetes az HBO Max Harry Potter-sorozatához

Karácsonykor debütál a képernyőkön a Harry Potter-reboot, ezúttal pedig nem filmként, hanem sorozat-formátumban dolgozzák fel J. K. Rowling klasszikussá vált regényeit, amik milliókkal szeretteték meg az olvasást.

Megérkezett az első nagy előzetes az HBO Max Harry Potter-sorozatához
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Október elején kerül moziforgalmazásba az Arany Pálma-díjas Fjord, ami Oscar-jelölésekre is esélyes

Több kategóriában is Oscar-esélyes lehet Cristian Mungiu Arany Pálmát nyert legújabb filmje, a Renate Reinsve és Sebastian Stan főszereplésével készült Fjord.

Október elején kerül moziforgalmazásba az Arany Pálma-díjas Fjord, ami Oscar-jelölésekre is esélyes
2026. augusztus 28., péntek

Modern változatot kap minden idők legjobb körökre osztott stratégiai játéka

A napokban tartott videójátékos eseményen, a Gamescom 2026-os kiadásán jelentették be, hogy újrafeldolgozást kap az 1999-ben megjelent Heroes of Might and Magic III, a világ egyik legjobb körökre osztott stratégiai játéka.

Modern változatot kap minden idők legjobb körökre osztott stratégiai játéka
2026. augusztus 28., péntek

Mozgásban is megmutatták a Grand Theft Auto VI játékmenetét

A Netflixen debütált csütörtök este, romániai idő szerint 10 órakor a november 19-én megjelenő Grand Theft Auto VI bővített betekintése, amiben 26 percnyi tartalmat láthattunk a Rockstar Games soron következő játékából.

Mozgásban is megmutatták a Grand Theft Auto VI játékmenetét
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

„Mentsd meg a pomponlányt, mentsd meg a világot!” – ilyen volt a Hősök-sorozat

A 2000-es évek második felének meghatározó folytatásos története, a Peak Tv előtti korszak egyik, nálunk is ismert amerikai sorozata, az NBC-nél készült Heroes (Hősök) volt.

„Mentsd meg a pomponlányt, mentsd meg a világot!” – ilyen volt a Hősök-sorozat
2026. augusztus 16., vasárnap

Megint várhatunk két évet hogy láthassuk, mi történik még a Targaryen polgárháborúban

Nem hagyott akkora űrt bennünk, mint a második évad fináléja, de szorosabbra is vehették volna a tempót a Sárkányok háza harmadik évadában, ugyanis rengeteg történés maradt a negyedik és egyben utolsó évadra. Spoileres kibeszélő.

Megint várhatunk két évet hogy láthassuk, mi történik még a Targaryen polgárháborúban
2026. augusztus 16., vasárnap

Az erdélyi nő, aki törzsi gyógyítóvá vált az amazóniai esőerdők mélyén

Rivière Zsuzsi marosvásárhelyi pszichoterapeuta tizenegy éve költözött Peruba, ahol az Ayahuasca-nevű hallucinogén főzet segítségével az őslakosok hagyományai szerint dolgozik, és egy esőerdei bungalóban él férjével, messze a nyugati kényelemtől.

Az erdélyi nő, aki törzsi gyógyítóvá vált az amazóniai esőerdők mélyén
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Ne dobd ki, javítsd meg: így menthetjük meg a ruháinkat

Javítható vagy átalakítható lenne sok olyan ruhadarab, amely ma egy kisebb szakadás vagy megunt fazon miatt a szemetesben végzi. Kelemen Réka csíkszeredai divattervező szerint a fast fashion is hozzájárul ahhoz, hogy egyre ritkábban választjuk a javítást.

Ne dobd ki, javítsd meg: így menthetjük meg a ruháinkat
2026. augusztus 13., csütörtök

A félhold árnyékában: amit a török kor ránk hagyott

Ötszáz évvel Mohács után nem csak egy elvesztett csatára emlékezünk. A Csíki Székely Múzeum új kiállítása azt mutatja meg, hogyan vált az oszmánokkal való másfél évszázados együttélés Erdély kultúrájának részévé.

A félhold árnyékában: amit a török kor ránk hagyott
2026. augusztus 12., szerda

Érintésről, identitásról, az elnyomott énről – Kristály Kincső festőművésszel beszélgettünk

Kristály Kincső frissen diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol rektori kitüntetést is kapott. Festészetében a bőrön, az érintésen és az identitáson keresztül vizsgálja azt, amit magunkból megmutatunk, és amit inkább elrejtenénk.

Érintésről, identitásról, az elnyomott énről – Kristály Kincső festőművésszel beszélgettünk
Hirdetés