„Ne sírjatok, lábra fogok állni”. Hit és derű a kerekesszékből is

A mentős orvos már ott a helyszínen közölte, hogy eltörött a gerincem” – eleveníti fel Flora Beáta.

Őt látogattam meg a napokban csíkszentmiklósi otthonában, kíváncsi voltam rá, mi ad erőt ahhoz, hogy nap mint nap derűsen szemlélje az életet. Nehéz két éve volt, a baleset után először a csíkszeredai kórházba szállították, majd szinte azonnal vitték tovább Kolozsvárra, ahol gerincműtéten esett át. Csak emlékfoszlányai vannak baleset utáni órákról: szirénázó mentő, Kolozsvár, műtő, aztán ébredés a kórteremben. „Ne sírjatok, nem kell aggódni, mert lábra fogok állni” – biztatta már akkor a betegágya körül állókat.

Marosvásárhely, Budakeszi, Csepel

És Beáta ezért nap mint nap tesz, és ami talán a legfontosabb, ebben hisz is. Az elmúlt években rehabilitáció rehabilitációt követett, noha már az első helyszínen, Marosvásárhelyen a négyhónapos kezelés után tulajdonképpen lemondtak róla. Lábmerevítővel, mankóval tanult járni, volt, aki azt mondta, hiába áltatja magát, mert ebből nem lesz semmi.

„Úgy döntöttem, ha ilyen rövid idő alatt lemondtak rólam, nem ott van a helyem” – jegyzi meg, és máris Budakeszin, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben eltöltött időszakról mesél, mert az volt a következő állomás. Ott elsősorban az aktív kerekesszék használatára fektették a hangsúlyt.

„Nagyon sok kerekesszékessel találkoztam, és tulajdonképpen ott szembesültem azzal, hogy egyedül maradtam, egyedül kell megoldanom a dolgokat. Mi lesz velem? Nehezen ment a kerekesszék használata, egy adott pillanatban könnyes szemmel kérdeztem magamtól, hogy kerülök én ide. Végül azt mondtam, ez csak átmeneti állapot, és végül ez segített az aktív szék használatának a megtanulásában. Próbáltam a maximumot kihozni az adott helyzetből, még kosaraztam is” – meséli nevetve.

Végül Csepelen talált egy magánklinikát, egy évvel ezelőtt ott kezdett foglalkozni vele egy lelkes gyógytornász, aki, mint Beáta meséli, amikor meglátta, hogy a jobb lábában mennyi erő van, azt mondta, nincs szükség lábmerevítőre. „Nehéz volt az első lépést e nélkül megtenni, de idővel rájöttünk, hogy a jobb lábam sokkal erősebb, mint amire számítottunk, és elbírja a testsúlyomat. Akkor a bal lábam még nem mozgott egyáltalán. Csepelen azt mondták, van esélyem a lábra állásra. Ott kaptam az első pozitív visszajelzéseket, és oda készülök vissza a hónap végén is.

– mondja csillogó tekintettel.

Kapaszkodó a hite

Derű és vidámság árad belőle. Kerekesszéke az ágya mellett, ő pedig az ágyon ülve mesél. Mesél a mindennapjairól, gondolatairól, érzéseiről. Azt senki sem tudja – jegyzi meg – , hogy egy kerekesszékes mit érez. Tán csak feltételezni lehet. Beáta eldöntötte, senkire sem hallgat, hanem a kitűzött célért fog dolgozni, azért, hogy lábra álljon. Ehhez pedig szükség van a székely makacsságára is, amelyet volt, aki már a budapesti rehabilitációs időszak alatt a szemére vetett.

„Mindenre van erőm Jézus Krisztusban, aki megerősít engem, mert nagy nagy szerepet játszik ő az életemben. Ha nem így lenne, másként látnám a dolgokat.

– mondja. Beátának pedig van erőforrása, és az a hite. A baleset előtt is volt Isten-kapcsolata – jegyzi meg –, de nem ennyire erős mint most, a baleset után. Ez ad erőt, ez segíti át a nehezebb pillanatokon, számára ez a kapaszkodó.

Próbálom a saját utamat kiépíteni. Szeretek a virágokkal dolgozni, s ha valaki hozzám fordul, szívesen megörvendeztetem az ember lelkét egy-egy különleges csokorral. A visszajelzések lelkesítenek, erőt adnak”.

– mondja elszántan.

Beáta tele van álmokkal, vágyakkal. Adni akar. Egy jó szót, egy kedves gesztust, amivel szebbé teheti a mindennapokat. Könyvet szeretne írni, erős az elhatározás benne. De mindennél erősebb benne a hit: szaladni fog ő még az augusztusi nyárban.