„Elég jó ez az élet”: fiatalok és lagzizenészek

Mondtuk, arra gyűjtünk, és hangfalra, keverőre. És ő volt az első nagy segítségünk, mert adott egy bizonyos összeget, amiből tudtunk egy billentyűs hangszert vásárolni. A többi aztán csak rajtunk múlott” – magyarázta Botond. Bálint hozzátette, később hangfalat is sikerült beszerezniük, hiszen az volt a legnagyobb problémájuk, hogy nem volt megfelelő felszerelésük, amellyel nagyobb rendezvényeken is zenélhettek volna.

A tapasztalatszerzés évei

A két zenész felidézte, az első évek a rutinszerzés időszaka volt, minél több rendezvényre, bálba, „kicsi buliba” hívták muzsikálni, annál több hasznos tapasztalatra tettek szert. Úgy vélik, másképp nem is lehet fejlődni. Húszévesen kezdtek szüreti bálokban zenélni, és mint viccesen megjegyezték, akkor még nem tudták, hogy mire vállalkoznak.

„Délelőtt elindulunk és a környező falvakba elvisszük a hírt, hogy az adott faluban este bál tartatik. Sokszor mezőn, réteken, pityókaföldeken mentünk, a fogatosok versenyeztek, mi pedig néztük, hogy a hangszerek vagy mi megmaradunk-e. Este hat körül jár le ez a része, és mi a kultúrházban fogtunk neki reggelig muzsikálni. Volt, hogy két bált is zenéltünk egymás után” – mesélte Bálint.

Mindenki tudjon mulatni

A bálokban sokan hallották őket zenélni, így kezdték őket lakodalmakba is hívni. Szájról szájra terjedt a hírük. „A legjobb reklám az, ha a zenész jó mulatságot csinál. Egy mulatságnak is megvan a felvezetése, a tetőpontja, a végkicsengése. Ahhoz, hogy nekünk a tetőpont jó legyen és jó hangulat legyen, már az elejétől meg kell alapozni” – magyarázták.

A torta után általában az idősebb generáció hazamegy, és akkor a fiatalok kedvére való zenét kell játszani” – magyarázta Botond.

Arra is kitértünk a beszélgetés során, hogy óriási a felelőssége a zenésznek, hogy a régi nóták ne merüljenek feledésbe. Úgy vélik, a zenészeknek nevelő szerepük is van, mert ha ők nem játszák ezeket a nótákat, katonadalokat, népdalokat a mulatságokban, lassan elfelejtik az emberek. „Mindkettőnknek nótakedvelő családunk van, elvárás is volt, hogy ezeket tudjuk. Sok zenész átugorja ezeket, kezdik egyből tánczenével a muzsikálást. Nekünk abból a szempontból is szerencsénk volt, hogy az ágütéseken rengeteg ilyen nótát hallottunk és megtanultuk” – emelte ki Bálint. Ugyanakkor mindketten zenélnek a Csíkmaradai Népi Zenekarban, ott is sokat tanulnak.

A zene szeretete és az anyagi vonzat

Bálint és Botond elmeséli, a környékén sok jó zenekar van, szerencsére van konkurencia, van, akivel megosztani a tapasztalatokat, élményeket. Nekik mintegy hat évükbe és rengeteg munkájukba került, hogy egyre több helyre kezdjék hívni őket. Idén nyáron már minden hétvégén zenéltek valahol.

Igaz, sok nehézség is van, és rengeteg gyakorlás kell. Aztán ott van az a része is, hogy nagyon jó anyagi vonzata is van, jól meg lehet élni belőle. Ahogy a nagy zenekar cimbalmosa szokta mondani: fiam, egy jó zenésznek a ház árát össze kell muzsikálnia” – avatott be Botond.

Volt, hogy annyira beleéltük magunkat, hogy öt és fél órán keresztül megállás nélkül zenéltünk. Elég jó ez az élet. Van, hogy fárasztó, mert előfordult, hogy egyik lagziból a másikba mentünk. Amikor tudom, hogy ilyen hétvégém lesz, előtte a ruhámat otthon előkészítem, mert tudom, hogy nem lesznek nagy alvások. A szezon húsvét után kezdődik és október végéig tart, a július és augusztus a csúcsszezon. Közhelynek hangzik, hogy a zene gyógyít, de tényleg így van, mert akármennyire fáradt vagyok, ha nekifogok muzsikálni, rögtön helyrejövök” – zárta a beszélgetést Botond.