Hirdetés
Hirdetés

Az Iphone volt a 2017-es év slágere

Töretlen az Iphone sikere. Az elmúlt öt év legkeresettebb telefonmárkája •  Fotó: Barabás Ákos

Töretlen az Iphone sikere. Az elmúlt öt év legkeresettebb telefonmárkája

Fotó: Barabás Ákos

A korábbi évekhez viszonyítva kisebb volt a kereslet karácsony tájékán a mobiltelefonok iránt, még a köztudottan gyengébb nyári hónapokhoz mérten is alig volt forgalom – tudtuk meg az egyik székelyudvarhelyi szaküzletben, ahol a telefonvásárlási szokásokról és a 2018-ra várható újdonságokról érdeklődtünk.

Kosztolányi Kata

2017. december 28., 16:002017. december 28., 16:00

Balázs Norbert eladó szerint akárcsak az elmúlt öt évben, most is az Iphone volt az idei év slágere, csak azután következnek a Samsung közép- és felsőkategóriás készülékei. Általánosan elmondható, hogy a brand, az ár és az applikációk alapján választunk telefont. A két legnagyobb gyártó mindent visz tehát, azonban „az ismeretlen márkanevektől, mint amilyen a ZTE, Maxcom, iLike, tartanak az emberek, pedig ugyanaz a telefon, ugyanannyit tudnak, csak a logójuk más˝ – magyarázta Balázs Norbert.

Hirdetés

A nagy visszatérőt, a Nokiát egyelőre kerülik a vásárlók azok után, hogy Windows Phone-ként megbukott, pedig az alap androidos változata révén naprakészek, gyorsan elérhetők a frissítések.

Az összeget illetően három kategóriába sorolhatók a vevők, vannak, akik 500–700, mások 1000–1500 lej közötti telefonokat keresnek, és vannak, akik 2000 lejtől felfelé áldoznak pénzt egy új kütyüre.

Létezik egy erős réteg, amely mindig a legújabbat, legmenőbbet, legdrágábbat, legnagyobbat akarja. Az is előfordult, hogy fóliavásárlás ürügyén olyan csúcskészülékkel tértek be, amely még nem is volt kapható az üzletben. Az applikációknál az elsődleges szempont a Facebook és Messenger, illetve a különféle navigációs programok megléte.

Újítások lesznek, de megállt a fejlődés

Az idősebb generáció még mindig a klasszikus, nagy nyomógombos telefonokat keresi, de a szakértő szerint a hatvan év körülieknél már megfigyelhető a fele-fele arány, vagyis egy részük áttérne az okostelefonra, főleg a kapcsolattartást könnyítő chatprogramok miatt. A másik szegmens, a fiatal felhasználók 7–8 éves kortól lesznek manapság mobiltulajdonosok. Hiába van online boltjuk és aktív  Facebook-oldaluk, ott inkább csak érdeklődni szokás, a készülékek megvásárlását továbbra is hagyományos módon intézik az emberek. Ha elromlik a kütyü, szívesen veszik igénybe a szervizszolgáltatást, kivéve az eltörött Samsung-kijelzők esetét – csak a dél-koreai gyártó rendelkezik Super AMOLED kijelzővel, és monopóliumként olyan árat szab meg, amilyet akar, vagyis drága a képernyőcsere, ez esetben tehát azonnal lecserélik a készüléket.

Egy, a Google-közeli Android Headlines online portálon megjelent elemzés jövőre a Samsung-értékesítések visszaesését jósolja, az Apple, a Huawei, az Oppó és a Xiaomi ellenben brillírozni fog a piacon. A dél-koreai tech óriás, nem tőrödve a kételyekkel, több modellt és újítást is bejelentett, egyebek közt az S9, Note 3, A8, A8+, illetve a J-sorozat 2018-as kiadásai várhatók. A középkategóriás telefonok néhány jellemző révén vészesen közelítenek majd a csúcskészülékekhez, ugyanis dupla kamerával, Infinity kijelzővel, gasztrofotózáshoz kifejlesztett élelmiszermóddal tuningolták fel őket.

Idézet
„Különösebb meglepetések nem lesznek, már nem nagyon van hova fejlődni.

A kinézet még csiszolódhat, mondjuk egyre kisebb lesz a perem, de a 7–8 milliméternél megállt az oldalvékonyság is˝ – tette még hozzá Balázs Norbert. Az Apple jövő évi fejlesztése az Iphone X avagy 10-es lesz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Helyi ízek és nyitott porták: készülnek az Európa Gasztronómiai Régiója címre Hargita megyében

Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.

Helyi ízek és nyitott porták: készülnek az Európa Gasztronómiai Régiója címre Hargita megyében
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Érzelemmel, erővel és közös alkotói lendülettel: Szőcs Reni és a No Sugar

A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.

Érzelemmel, erővel és közös alkotói lendülettel: Szőcs Reni és a No Sugar
2026. február 23., hétfő

Két sors, egy történet – mesejáték az összetartozásról

A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.

Két sors, egy történet – mesejáték az összetartozásról
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.

Tápláló falatok egy aktív naphoz
Tápláló falatok egy aktív naphoz
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.

Fordított hagymás leveles tészta
Fordított hagymás leveles tészta
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

2026. február 22., vasárnap

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok

Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok
2026. február 20., péntek

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét

Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.

Gyors és egyszerű mandulás kiflik
Gyors és egyszerű mandulás kiflik
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

2026. február 19., csütörtök

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk

Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.

A tavaszra várva
A tavaszra várva
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Hirdetés