Az érzelmeket támadó fotós: az emberi történetek érdeklik Miklós Csongort

Miklós Csongor számára a fotózás az önkifejezés, az érzelemkifejezés egy módja, mentorának Ádám Gyulát tartja. A csíkmadarasi születésű, jelenleg családjával Székelyudvarhelyen élő Csongor nyolc évvel ezelőtt egy Madarason szervezett fotótáborban ismerkedett meg a csíkszeredai fotóművésszel.

„A polgármesteri hivatal sajtósaként vettem részt a tábor szervezésében, én ott idegenvezetőként voltam jelen, de tulajdonképpen a fotósok mutatták meg, hogy Madaras igazából milyen. Ádám Gyula maga mellé fogadott beszélgetőpartnernek, és egy hét alatt részemről nagyon szoros kötődés alakult ki Gyula, valamint a fotózás iránt” – meséli Csongor. Aztán az eltelt évek során a hobbinak indult fotózásból hivatás lett. Adám Gyula hatására alakult ki az ifjú fotós stílusa is, ma már – jegyzi meg – az embereket szereti fotózni, bár eleinte a panorámafotózásban látott kihívást. Miklós Csongor stílusának egyedisége talán a jófajta humorban rejlik. Egy-egy meghökkentő vagy olykor akár szokványos fotó frappáns kiegészítője a humoros képmagyarázat, mely mosolyra késztet.

„Egy alkalommal Madarason egy ifjúsági táborban, amíg a zenészek készülődtek, volt húsz perc, amit ki kellett tölteni. Én voltam a bemondó, és azt kértem, hogy vetítsék le az aznapi fotókat, én majd kommentálom. A fotók láttán beugrottak mókás dolgok, s akkor jöttem rá, hogy ez nekem megy, és a közönség is szereti.”

Keresztelők, lakodalmak, családi események fotózására hívják, és amennyiben az érintettek beleegyeznek, egy-egy fotósorozat a világhálóra, Csongor blogjára is felkerül, némi szórakoztató képmagyarázattal. Mint megjegyzi, a történet, ami egy fotó köré fűződik, valójában lehet, hogy meg sem történt.

„Minden tiszteletem a szakmáé, de nem szeretném magam sem eseményfotósnak, sem lagzifotósnak nevezni, én az embert fotózom, engem az emberek, az emberi történetek, a tabuk döntögetése érdekel” – mondja a pszichológus végzettségű fiatalember, aki, ha éppen nem fényképez, akkor marketinggel foglalkozik, egyesületeknél segítő önkéntesként tevékenykedik, vagy edzői felkérésre fiatal sportolóknak tart segítő beszélgetéseket. Mert magát – mondja – segítőnek tartja, és mint a beszélgetésünk során kiderült, ez a fotózás során is sokszor jó szolgálatot tesz.

„Nemrégiben egy olyan lagziba hívtak, ahol a menyasszony indulásból elmondta, hogy a vőlegény nem szeretné, ha körbe fotóznák. Odamentem a vőlegényhez, és tíz perc alatt mindent megbeszéltünk, mindenbe beleegyezett. A jelenlétem nem zavaró, nem vakuzok a szemekbe, ott vagyok a takarásban. Szeretem az emberi történeteket, arra figyelek.”

Mint kiderül, Csongor nem az a fotós, aki minden hétvégéjét esküvőkön kívánja tölteni. „Egy esküvőn több mint ezer fotó készül, szükségem van arra is, hogy néhány napot az utómunka előtt pihentessem a képeket. Az utómunka elég kemény, de nagyon élvezem. A fotózás során arra törekszem, hogy elkapjam a pillanatot. Egyébként a meglévő fotókból csak az életleneket kell kitörölnöm, mert ha egy fotó megszületett, az nem a véletlenen múlott.”

Kedvenc eseménye a keresztelő, mint mondja, a keresztfia volt az első „kis ember”, akihez közel került fényképezőgéppel. Rájött, hogy a gyerekek közelében jól érzi magát, és ők sem félnek tőle. Tulajdonképpen olyan eseményeken vállal fotózást, ahová nem csak egy fotóst keresnek, hanem őt.

De nem csupán csak a családi események fotósa, hanem Csíkmadaras szülöttjeként a falu hűséges krónikása, évről évre dokumentálja a településen  történteket. „Madaras a szívem csücske. Imádom a szüreti bálok világát, szeretem a pünkösdi búcsút, amikor végigkísérem a zarándokokat. Kiválasztok rendszerint egy idős embert, akik végigkísérek, amint készülődik, elbúcsúzik a feleségétől, elzarándokol Csíksomlyóra, majd hazatér. Szeretem az idős embereket fotózni. Mindez számomra fontos, ebben meg is találtam a lelki békémet” – fűzi hozzá.

Persze, hogy kislányáról, a két éves Lucáról is rengeteg felvétel készül, néha viszont azon bosszankodik, hogy minél jobb az ember telefonja, annál kevesebb az esély arra, hogy egy-egy pillant megörökítéséhez a fényképezőgépet veszi kézbe.

Jó szociofotós szeretne lenni – mondja –, bár tudatában van annak is, hogy ez hatalmas felelősséggel jár. Úgy érzi, nem ő választotta a fotózást, hanem a fotózás, az emberek választották őt. És nem szeretne csalódást okozni.