Autórestaurálás mint életforma

„Hétvégenként, vagy különleges alkalmakkor jövünk ki velük az útra, és fenomenális az az érzés, hogy egy ilyen autót vezethetünk” – mondják.

Ugyanaz mint a tévében, csak sokkal lassabban

A Rusz testvérek műhelyében lényegében ugyanaz zajlik, mint az „autófelújítós” tévéműsorokban, csak teljesen más a tempó.

„Amikor a műhelybe bekerül az autó, nekilátunk, és teljesen alkatrészeire szedjük szét. Lefotózzuk, dokumentáljuk a folyamatot, hogy majd később, az összeszereléskor ne legyen gond. A szétszerelés alatt már látjuk, hogy melyik alkatrészt kell javítsuk, melyiket tehetjük vissza ugyanúgy, miután megtisztítottuk, és mi szorul cserére. Ekkor jön a neheze: beszerezni a cserealkatrészt. Amerikából hozatjuk, ahol még vannak eredeti alkatrészekből készletek a régi autómodellekhez, illetve találhatók a típusnak és évjáratnak megfelelő utángyártott alkatrészek. Miután megrendeljük és kifizetjük, 2-3 hónap múlva jön meg. Mindig izgalmas ez, mert van úgy, hogy egy darab két centivel kisebb, vagy éppen hosszabb, mint ami nekünk kell” – mesélik.

Az autó vázát lecsiszolják, lekezelik, majd jön a festés, és aztán onnan, lényegében nulláról az újjáépítés, a futómű, a motor és egyebek teljes felújítása és helyreillesztése.

Leszögezik, nem szakmájuk az autószerelés, és bevallják, nem is értenek hozzá. Azonban nem is igazán fontos ez.

Az eddig általuk restaurált járművek közül a legfiatalabb egy 1978-as Ford Mustang volt, a legöregebben pedig most dolgoznak: egy 1938-as DKW. Ennek különlegessége, hogy az autó váza fából készült. Nem kis fejtörést okozott, hogy miként is kell ezeket az elemeket újra elkészíteni, de végül sikerült.

Egy külföldi barátjuk felkérésére pedig egy Volkswagen T2-es kisbusz – a hippikorszak népszerű járgánya – is újjászületik a gyergyószentmiklósi műhelyben.  „Cél, hogy szép dolgokat csináljunk, semmiképpen nem akarunk ipart ebből” – fogalmaznak.

A gyermekek is csak „hátratett kézzel” ülhetnek be

Az elkészült, felújított autókat időnként saját örömükre veszik elő, illetve oldtimer találkozókon mutatják meg. Egyéb célra nem igazán használják. Voltak megkeresések, például lakodalmakra bérelnék őket, de nemet mondanak az ilyen ajánlatokra. „Féltjük őket. Egy karcolás nyomát eltüntetni nagyon sokba kerül. És nem egyszerű kitakarítani sem őket, hogy semmilyen nyom ne maradjon a kárpitozáson. Még gyermekeink is úgymond csak hátratett kézzel ülhetnek bele” – mondja el Tibor.

Azonban semmihez sem hasonlítható az az érzés, hogy egy ilyen, saját kezük munkája által újjászületett autót vezethetnek– teszik hozzá. Ilyen alkalom volt például egy tavalyi oldtimer rali, amikor Marosvásárhely és Nyárádszereda között kellett teljesíteni a távot szigorúan megadott szabályok és sebességkorlátok betartásával. Itt a versenyen nem nyerhettek – a szabályokat sem ismerték pontosan –, de nagyobb elismerést kaptak: övék lett a legszebben felújított autó díja.

Díjaktól függetlenül is megéri számukra a foglalatosság. „Nem ebből élünk, nyolc-kilenc órát dolgozunk, és utána mégis mosolyogva tudunk eltölteni a műhelyben négy-öt órát, jól tudva azt, hogy ebből nem lesz pénz, csak maga a munka öröme” – mondják.