
Élménymedence a kiskunmajsai fürdőben
Kiskunmajsa 1941 óta Gyergyószentmiklós testvérvárosa, szoros kapcsolat létezik a két város önkormányzata, de más intézményei között is. Nemrégiben például a Mayossa táncegyüttes volt a Hóvirág táncosainak vendége. Mi turistaként kerestük fel. Másoknak is ajánljuk.
2017. augusztus 25., 19:002017. augusztus 25., 19:00
2017. augusztus 25., 19:492017. augusztus 25., 19:49
Az első élmény a gyergyói látogató számára Kiskunmajsán, hogy a település bejáratánál Gyergyószentmiklós szerepel az első helyen a helység testvérvárosait felsoroló táblán. Aztán öt nap alatt kiderül, kevés az a kiskunmajsai, akinek nincsenek mifelénk ismerősei, hiszen, amint szót váltunk valakivel, és kiderül honnan jöttünk, azonnal mondják is: jó barátságban vannak ezzel vagy azzal a gyergyói családdal, akik valamikor itt nyaraltak, és azóta is visszajárnak.
És azt is jó néhányan elmondják, maguk is jártak ezen a vidéken legalább egyszer. Egy néni a strandon meséli, hogy már 25-ször járt Tunéziában, és több mint hússzor Görögországban, illetve volt már Dubaiban is, és ez mind szép volt, de a Békás-szoros sziklái olyan élményt jelentettek, amihez hasonlót sehol nem tapasztalt. Szóval, elmondható: élő a kapocs Gyergyószentmiklós és Kiskunmajsa között. A városnapokkor az önkormányzati vezetői küldöttségek nyilván kölcsönösen látogatják és köszöntik egymást, és léteznek a protokolláris, hivatalos együttműködések, de a majsai és gyergyói polgárok kapcsolata is él, és ez fontosabb.
Pihenni mentünk Kiskunmajsára, nem újságírókként, így nem is kerestük a lehetőséget arra, hogy „hivatalos látogatóként” tekintsenek ránk, nem éreztük szükségét annak, hogy fogadjon valaki az önkormányzat vagy egyéb hivatalosságok részéről, és megmutogassák a város látnivalóit.
Nézelődtünk, mint egyszerű turisták. Először jártunk Majsán, így érdeklődnünk kellett, hogy hol van egy bolt, vagy éppen a gyógyfürdőt merre találjuk. Mindenki készségesen segített, így könnyű volt eligazodni az amúgy Gyergyószentmiklósnál kisebb, 11 ezer lakosú Bács-Kiskun megyei városban. Az útbaigazítások rendre így kezdődtek: „a lámpánál balra”, vagy a „lámpától még előre”, esetleg jobbra.
Aztán jót derültünk, amikor kiderült, egy közlekedési lámpáról van szó, amely a legfontosabb útkereszteződésben biztosítja a forgalom irányítását. Fontos lámpa, hiszen a helyiek is ehhez viszonyítva határozzák meg, hogy mi merre is van a városban. Nem lehet eltéveszteni, egyetlen ilyen jelzőlámpás sarok van, azaz pontosan eggyel több, mint itthon, Gyergyószentmiklóson.
Itt, a lámpa közvetlen közelében lévő környék jelenti a belvárost, amit sétánk során igyekeztünk megnézni. Hangulatos és gyergyói szemmel nézve rendezettebb városképpel, jó állapotú utakkal és járdákkal. A templom előtt Nepomuki Szent János szobra áll, a templom falán a török pusztításokat követő újratelepítésre emlékeztető dombormű, és a parkban több emlékmű. A leginkább megragadó azonban nem itt van, hanem pár lépéssel odébb, a kis sétálóutca sarkán. Ez az összetartozás emlékműve, rajta a testvérvárosok címereivel.
A majsaiak ajánlották, hogy ha már ott vagyunk, ki ne hagyjuk a fagyizót a sétálóutcában, ahol a város legjobb fagylaltja készül. Kipróbáltuk, bejött.
Kiskunmajsára természetesen elsősorban pihenni, fürdeni érkeztünk. A helyiek büszkesége a Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő. Érthetően. Beszélgettünk ott Magyarország más tájairól, Zala megyéből, Miskolcról érkezőkkel is, akik számára közelebb is lett volna hasonló fürdőzési lehetőség, de ők mégis ide járnak rendszeresen. Ahogy valaki fogalmazott: lehet „lazulni”, vagyis kényeztető fürdőt venni élmény- és gyógymedencékben, többféle csúszdán próbára tenni a bátorságot, vagy csak „áztatni”, vagyis élvezni a forró termálvízben való pihenés érzését. Kellemes, kikapcsol, jó ott lenni.
Sok gyergyóinak vannak kiskunmajsai ismerősei, barátai. Mi is egy ilyen ismerős révén találtunk rá Gencsiék tanyájára, és foglaltunk szálláshelyet. Ami egyből elnyerte a tetszésünket: a fürdő közelében, egy akácliget közepén, gondozott udvaron, fák hűsítő árnyékában várja a vendégeket a szállás. Azaz nem kellett megsülni, izzadni éjjel és nappal. Vagyis: székelynek való hely. A bemutatkozásnál derül ki: a vendéglátóink, Gencsiék maguk is Gyergyóból költöztek huszonéve Kiskunmajsára, ahogy számos fiatal fenyő is, ami az udvaron áll. Anélkül, hogy túldicsérnénk, mondjuk el, hogy nagyobb társaságok számára, de kisgyermekes családoknak is ideális. Játszótér, pingpongasztal, sütögetésre alkalmas kemence, és bográcsozáshoz tűzhely is van itt. És ami még jobb a szabadság idején: nincs wifi.
Kiskunmajsa „jól vizsgázott”, el is döntöttük: jövőre mindenképpen ismét elmegyünk oda. A házigazdákról pedig ennyit: immár nekünk is vannak kiskunmajsai barátaink.
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
szóljon hozzá!