
Lukács Bulcsú szerencsésnek tartja magát, de senkinek sem ajánlja, hogy pókerezni kezdjen
Fotó: Beliczay László
Nyolcadik helyen végzett, közel 100 ezer eurót nyert a világ egyik legnagyobb pókerversenyén, a World Series of Pokeren (WSOP) a székelyudvarhelyi Lukács Bulcsú, aki már évek óta megélhetésként kártyázik. A 32 éves, jó kedélyű fiatal úgy véli, hogy nagyobbrészt nem a szerencséről szól a játék, hanem rengeteget kell tanulni, és mások taktikájának elemzésére is időt kell fordítani.
2018. november 09., 15:092018. november 09., 15:09
2018. november 09., 20:252018. november 09., 20:25
– Mikor kártyáztál először, és hogyan lett a pókerasztal a munkahelyed?
– Egyetemistaként mindig kevés pénzem volt, így spórolnom kellett, ezért kezdtem el játszani a barátokkal. Persze eleinte szórakozásképpen. Egy idő után azt vettem észre, hogy általában nyerek, így az jó anyagi kiegészítéssé vált. Ekkor kezdtek népszerűek lenni az online pókerszobák is, és mivel több felületet is úgy reklámoztak, hogy ingyen adnak némi pénzt a kezdéshez, hát belevágtam. Persze a kezdeti tőke hamar elfogyott. Utána egy ingyenes internetes versenyen vettem részt, amelyen nyertem nagyjából tizenhárom eurót, majd ebből ötven lett. Akkor kezdtem el komolyabban játszani. Ennek már nyolc éve.
– Mennyi pénzt fektettél bele a pókerbe, amíg jövedelmezővé vált?
– Tudni kell rólam, hogy én inkább versenyeken szeretek játszani és főleg online felületen, mert ott gyorsabbak a leosztások, pörgősebb a játék. Megmondom őszintén, hogy a máshonnan megkeresett pénzemből soha nem fordítottam pénzt a pókerre. Volt olyan, hogy kivettem a nyereményemet és abból maximum száz eurót visszatettem, de az még az elején volt. Őszintén szólva az elején nagyon szerencsés voltam, nem úgy, mint a társaim, akik később fel is adták a játékot.
A művelője szerint is a póker egy önző dolog, a pénzszerzésről szól
Fotó: Beliczay László
– Mit kell tudni ahhoz, hogy valaki profi játékos lehessen?
– A pókerezés szerintem csak harminc százalékban szól a szerencséről, a maradék hetven százalékot a tudás, a felkészültség teszi ki. Rengeteget olvastam az elején, és most is fordítok rá időt.
Ezt persze már programok is segítik, rengeteg adatot lehet visszanézni egy adott játékosról. A profi játékosok mindegyike használ programokat. Így könnyítik meg a döntésüket egy adott szituációban. A tudás megszerzése és az elemzés azért is fontos, mert így csökkenteni lehet azt a százalékot, amely pusztán a szerencséről szól. Tudni kell azt is, hogy fele kamu annak, amit filmekben látni az élő pókerezésről. Meg kell tanulni az alapokat, hogy tudja az ember, mit miért csinál, ezeket a taktikákat pedig dinamikusan kell tudni változtatni.
– Mennyire jövedelmező pókerezni?
– Én jelenleg senkinek sem ajánlom, hogy most hozzáfogjon pókerezni, hiszen már rengetegen játszanak a régióból, így nagy valószínűséggel elveszíti a pénzét. Átalakultak a viszonyok, nehéz tudásban utolérni a játékosokat. Nekem annak idején nagyjából másfél év volt, amíg stabil nyerő játékossá váltam. Ezt ugyanakkor nem lehet hónapokra leosztva számolni, hiszen vannak kedvezőbb és kevésbé kedvező időszakok. Inkább egy év távlatából kell visszaosztani a pénzt.
– Mennyire tartod játékfüggőnek magad?
– Úgy érzem, hogy nem vagyok függő, hiszen hosszabb ideig is szoktam szüneteket tartani. Például nyaranta csak heti egyszer játszom, ahhoz képest, hogy más időszakban azért 4–5 alkalommal gép előtt vagyok és legalább napi 8–10 órát kártyázom.
Nem tartja magát játékfüggőnek
Fotó: Beliczay László
– Mekkora volt a legnagyobb nyereményed, illetve a legnagyobb vesztésed?
– A legnagyobb bukásom 2000 euró volt egy leosztás alatt,
– Mit jelent neked a WSOP-n elért helyezés?
– Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ilyen jó helyezést érek el. Igazából nem is a versenyért mentem el Csehországba, de végül mégiscsak beneveztem. Arra gondoltam, hogy ha nem is nyerek, legalább tapasztalatot szerzek. Úgy érzem, jól játszottam, maximum egy-két hibát követtem el, ráadásul némi szerencsém is volt, így értem el ezt a jó helyezést. Persze nem akarok álszentnek sem tűnni, hiszen azért növelt egyet az önbizalmamon az eredmény. Noha sok ismert pókeressel találkoztam a versenyen, nem mondanám, hogy bármelyikükre is felnézek. Hogy is tehetném, hiszen nem szentek,
Kié a kulcs
az emlékek tárházán,
Kié a rozsdás lakat?
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
szóljon hozzá!