Hirdetés
Hirdetés

Akik értenek a gyerekek nyelvén: Mikulás-segédek vallomásai

Mikulásra várva. Sok családban a Mikulás érkezésének és az ajándékoknak nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, mint a karácsonynak •  Fotó: 123RF

Mikulásra várva. Sok családban a Mikulás érkezésének és az ajándékoknak nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, mint a karácsonynak

Fotó: 123RF

Legtöbben nagyon várják, de csak kevés helyre érkezik meg személyesen. Félelemmel vagy ujjongással fogadják érkezését, és keksszel, forró kakaóval vagy kis verssel, énekkel köszönik meg látogatását. Ma este a legtöbb gyerekhez belopódzik a Mikulás, és kisebb-nagyobb ajándékot, esetleg virgácsot is hagy a kitisztított cipőkben. Székelyföldi Mikulásokkal, vagy mondjuk inkább úgy, Mikulás-segédekkel beszélgettünk.

Simon Virág

2018. december 05., 16:182018. december 05., 16:18

Mivel a Lappföldön élő Mikulás nem tud mindenhova eljutni, Székelyföldön segédei vannak, akik kézbesítik az ajándékokat. Vannak, akik önkéntesen teszik ezt, mások fizetség fejében. Általában ötödikén kopogtatnak be az óvodák, otthonok ajtaján, de lesznek olyan helyek is, ahova csak csütörtökön jutnak el. 

Ahol kis műsorral fogadják

A csíkszeredai Dobos László elsősorban iskolai és óvodai csoportokhoz látogat el Mikulás-ruhát viselve, s átadja a szülők, oktatók által előkészített kisebb csomagokat. Szerinte nagyon fontos, hogy ne ismerjék fel, és mivel ő csak évente egyszer megy a gyermekcsoportokhoz, ennek veszélye nem is áll fenn. Bár az óvodások fel vannak készítve rá, hogy érkezni fog, mindig akad a csoportban egy-kettő, aki megijed, elsírja magát. De leggyakrabban felugrással és ujjongással fogadják az ajándékhozót. A látogatást a csoportok kis műsorral köszönik meg, és általában elég sok kérdést is feltesznek a gyerekek.

Hirdetés

Kíváncsiak arra, hogyan érkezett és hol lakik, s azt is gyakran megkérdezik, hogy haza is elmegy-e hozzájuk.

Dobos László mindig megörvendezteti a gyimesi óvodásokat és kisiskolásokat, de ha ideje engedi, pár magánfelkérést is teljesít. Mint érdeklődésünkre elmondta, ha családokhoz megy, mindig nagyok a csomagok, sőt évről évre nehezebbek.

Fiatalok és önkéntesek

Az Udvarhelyi Fiatal Fórum önkéntes Mikulásai idén is indulásra készen állnak, sok gyereknek fognak örömet szerezni. Vass Orsolyától, a fórum elnökétől megtudtuk, idén négy fiatal vállalta, hogy kihordja a szülők által előkészített csomagokat. Azaz nem minden esetben a teljes csomagot, hanem csak azt a részét, amit a szülők bevittek a fórumhoz. Mint Vass Orsolya elmondta,

évről évre nagyobbak lettek a gyerekeknek szánt csomagok, így már tárolásra alkalmas helyük sem volt,

ezért lehetővé tették, hogy a szülők csak az ajándék egy részét vigyék be, a többit pedig majd helyezzék ki az ajtó elé, mielőtt a Mikulás megérkezik. Eddigi tapasztalataik alapján a 3–6 éves korosztály tud igazán örvendeni a Mikulás személyes érkezésének, a kisebbek általában félnek, a nagyobbak pedig kételkednek, próbálják felfedni a Mikulás kilétét, például hozzányúlnak a szakállához.

Intézményekhez, de családokhoz is ellátogat a fehérszakállú •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Intézményekhez, de családokhoz is ellátogat a fehérszakállú

Fotó: Haáz Vince

Egy családnál általában tíz percet tölt a fehér szakállú, de ez attól is függ, hogy a gyerek miként reagál az érkezésére, illetve hogy készült-e kis verssel, énekkel. „Tudni kell a mi Mikulásainkról, hogy fiatalok és önkéntes munkát végeznek. Ha a család fontosnak tartja, akkor lehetőségeihez mérten támogathatja ezt a tevékenységet. Hiszen kiadásaink azért vannak, az ajándékvivők nem szánnal és rénszarvasokkal, hanem üzemanyaggal működő autóval hordják ki a csomagokat. Ezenkívül, mivel önkénteseink nem barátaik, családjuk körében töltik ezt a különleges napot, hanem örömet szereznek a gyermekeknek, közös vacsorával szoktuk zárni az estét” – számolt be Orsolya.  

Aki a szeretetről beszél

A marosszentgyörgyi Török Szilárd több éve felölti magára ezen a napon a Mikulás-ruhát, és óvodai csoportokba, de magánlakásokba is ellátogat. Érdeklődésünkre elmondta, egyre több helyen már igazi csoportos fogadtatásban van része: összegyűlnek a szomszédok vagy a család, és közösen fogadják a Mikulást. Ilyenkor a kisebb gyermekek általában megszeppennek, inkább a négy év körüliek élvezik igazán, hogy házhoz jött. De a nagyobbak is jól szórakoznak, sőt a szülők arcán is látható, hogy jól sikerült a meglepetés.

„Sok családban a Mikulás érkezésének és az ajándékoknak nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, mint a karácsonynak.

Idézet
Azért én szoktam a szeretet fontosságáról is beszélni, hátha a hétköznapokban is eszébe jut az a gyereknek és felnőttnek” 

– fogalmazott Szilárd. A tanítóként dolgozó Mikulás jól ért a gyermekek nyelvén, ezért sokat szokott beszélgetni a meglátogatottakkal. Mint meséli, előfordult már, hogy hozzányúltak a fehér szakállához, de olyankor úgy tett, mintha valóban fája neki, hogy meghúzták. Még soha nem lepleződött le, pedig saját unokaöccsénél is volt már. „Az évek során megtanultam pár trükköt, s az a legfontosabb, hogy mindig azonnal reagálj arra, ha bökdösnek vagy a szakállad valódiságát ellenőrzik.”

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 25., szerda

Czilli Aranka: Kérdések

Kié a kulcs
az emlékek tárházán,
Kié a rozsdás lakat?

Czilli Aranka: Kérdések
Czilli Aranka: Kérdések
2026. február 25., szerda

Czilli Aranka: Kérdések

Hirdetés
2026. február 24., kedd

Helyi ízek és nyitott porták: készülnek az Európa Gasztronómiai Régiója címre Hargita megyében

Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.

Helyi ízek és nyitott porták: készülnek az Európa Gasztronómiai Régiója címre Hargita megyében
2026. február 24., kedd

Érzelemmel, erővel és közös alkotói lendülettel: Szőcs Reni és a No Sugar

A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.

Érzelemmel, erővel és közös alkotói lendülettel: Szőcs Reni és a No Sugar
2026. február 23., hétfő

Két sors, egy történet – mesejáték az összetartozásról

A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.

Két sors, egy történet – mesejáték az összetartozásról
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.

Tápláló falatok egy aktív naphoz
Tápláló falatok egy aktív naphoz
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.

Fordított hagymás leveles tészta
Fordított hagymás leveles tészta
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

2026. február 22., vasárnap

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok

Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét

Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.

Gyors és egyszerű mandulás kiflik
Gyors és egyszerű mandulás kiflik
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

2026. február 19., csütörtök

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk

Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk
Hirdetés