Ahol nem a szereplésért ropják: negyvenéves a marosvásárhelyi táncházmozgalom

Az évad első táncházát tartották hétfő este Marosvásárhelyen, szokás szerint és már hosszú évek óta a Jazz & Blues Klubban. Egyetemisták és veterán táncosok vesznek részt általában ezeken az alkalmakon: előbb másfél órányi tánctanulás következik, majd a betanultakat az éjszakába tartó mulatozás során lehet gyakorolni. A hétfői alkalom nem csak azért volt különleges, mert a nyári szünidő után most tartották az évad első táncházát: széki táncokat tanultak, Szék neve pedig az 1970-es években a táncházmozgalom kibontakozásának köszönhetően vált széles körben ismertté, maga a táncház kifejezés is onnan származik.

Ezen a hétfőn már kicsit a Folk Center Alapítvány égisze alatt megszervezendő hétvégi ünnepre is készültek, amikor majd a marosvásárhelyi táncház létrejöttének negyvenéves jubileuma kerül fókuszba. Hol máshol, a táncházban beszélgettem én is a Folk Center Alapítvány két tagjával, Ferencz Zsolttal és Puskás Attila Barnával.

Az első táncházat Marosvásárhelyen 1978. október 21-én tartották, ezt egy cikk is bizonyítja, amely az akkori megyei pártlapban, a Vörös Zászlóban jelent meg. Ferencz Zsolt, aki eredeti szakmája szerint gépészmérnök, 1979 tavaszán kezdett táncházba járni Marosvásárhelyen, az Igaz Szó szerkesztőségének épületébe. 11. osztályos diákként annyira megfertőződött ezzel a „néptánc-vírussal”, hogy egy életre ottragadt, s sok más embert fertőzött már meg maga is.

Maga a fogalom is Székről származik, bár máshol is voltak ilyen jellegű összejövetelek, de nem táncháznak hívták, hanem ilyen-olyan mulatságnak. Széken azonban táncház volt, minden falurésznek megvolt a maga táncháza, a falusiak úgymond megfogadtak egy olyan házat, ahol volt egy nagyobb üres szoba, s a háziak megengedték, hogy ott táncolni lehessen. Azon a szűk helyen sok ember összegyűlt, zenekart fogadtak, s minden héten volt egy olyan alkalom, amit ők táncháznak hívtak.

Ezt vették át 1973-ben, Budapesten a hivatásos táncegyüttesek, akik arra gondoltak, hogy milyen érdekes lenne arra a népzenére, amire a színpadon koreográfiát adnak elő, úgy táncolni, ahogy falun táncolnak saját maguk szórakoztatására a falusiak. Ettől függetlenül két fiatal egyetemista, Sebő Ferenc és Halmos Béla nekiállt, és elkezdte tanulgatni a széki hangszeres népzenét. Ez a két dolog találkozott, s ebből gyűrűzött tovább a táncházmozgalom.

Ez a mozgalom ért el 1978-ban Marosvásárhelyre is, elkezdődött a KISZ épületében, majd átköltözött az Igaz Szóhoz, a mostani kereskedelmi kamara épületébe. Pár év múlva azonban, mint ahogy az országban majdnem mindenütt, itt is betiltották, s csak a rendszerváltás után szerveződött újra – szinte magától. Fazakas János volt, aki újrakezdte, Lőrincz Lajos vette át tőle, s 1992-ben Ferencz Zsolt és Czerán Csaba lett az oktató, akkor merült bele nyakig a táncházba Puskás Attila Barna is. Egy darabig az Erdélyi Közművelődési Alapítvány égisze alatt szervezték a vásárhelyi táncházakat, majd 1996-ban megalapították a Folk Center Alapítványt, amely azóta is a jogi keretet biztosítja az egésznek. A vásárhelyi táncháznak pedig ez az egyik különlegessége, hogy nem állami intézmény szervezi, nem is tánccsoport, a szervezők pedig nem fizetésért végzik a munkájukat.

Az időpont stabil, a helyszín azonban sokáig nem volt az, kocsmáktól, próbatermeken, egyházi épületeken át a várbástyákig sokfelé megfordultak már a táncházasok, jó pár éve már azonban a Jazz & Blues Klub az otthonuk. Ott veszik sorra az erdélyi magyar táncrendeket, most székit tanulnak 6-8 hétig, aztán nyárádmenti, küküllőmenti, kalotaszegi, mezőségi, felcsíki, gyimesi következik.

„A táncház lényege pont az, hogy nyitott azok számára is, akik soha nem táncoltak még néptáncot, azok számára is, akiknek nincs affinitásuk rá. Ez nem egy tánccsoport bulija, ide az utcáról be lehet jönni, nem nézik ki azt, hogy ki nem tud táncolni. Itt nem a színpadra készülünk” – hangsúlyozta Puskás Attila Barna. Ferencz Zsolt hozzátette: Csoóri Sándor ezt annak idején úgy fogalmazta meg, hogy

„Amikor visszakerült a földre, az a táncházmozgalom. Sajnos a mai realitás pedig az, hogy a néptánc megint visszakerül a színpadra. Az általános tendencia ugyanis az, hogy szerepeljünk, sokat nyom a latban a média hatása is, amely azt sulykolja, hogy az az igazi, hogy szerepelsz. Szerintünk azonban nem az az igazi, aki szerepel, hanem aki megtanulja és saját maga szórakozására táncolja, a saját életébe beépíti” – magyarázta Ferencz Zsolt. Úgy véli, aki elkezd érdeklődni a táncház iránt, rövidesen rájön ara, hogy az a muzsika, amit hall, s az a tánc, amit megtanul, az egy nagyon komplex egységnek, a magyar népi kultúrának a része, s nem arról szól, hogy megtanulunk 50-150 figurát, és a prímás előtt eltáncoljuk.