Ahol és ahogy a legfinomabb a pisztráng

„A Szedloka-patakában mindig sok volt a hal, jöttek fel az Oltból. Emlékszem, bár nem szabadott, sokat halásztunk, mindenki halat evett. Állandóan ott játszadoztunk a patakban, a hallal ki voltunk békülve, mindig jelen volt valamilyen módon az életemben. Aztán mikor családot alapítottam, azt szerettük volna a feleségemmel, olyan dologba fogjunk, hogy bár egyikünk számára a kapun belül legyen biztosítva a megélhetés. S mivel a ház mellett folyik el a patak, adva volt a lehetőség, így született meg a pisztrángnevelés ötlete” – eleveníti fel a csíkszentdomokosi fiatalember, miközben a vidáman ficánkoló halakat figyeljük.

A csíkszentdomokosi udvaron a pisztrángnevelés nem tavakban, hanem medencékben zajlik egy külföldről behozott technológia alapján. Az udvaron három, deszkából készült medence van, amelynek szerkezete a hordókéhoz hasonlítható, csak nyilván terebélyesebb, és mindegyik medence ponyvával van kibélelve. A víz pedig a kert mellett elhaladó patakból van bevezetve. A két nagyobb, nyolcvan köbméteres medencében növekednek a halak. Az egyik a halivadékoknak ad otthont, a másik a már nagyobbacska halaknak, ebből havonta egy-két alkalommal kiválasztják a nagyobbakat, és ezek kerülnek egy következő, kisebb medencébe, majd innen a vevőhöz.

Az önkiszolgáló vidra

Hogy mitől lesz ízletes a hal húsa, az függ a táplálásuktól illetve a körülményektől, amelyben nevelik őket. Nagyon rövid idő alatt is fel lehet őket nevelni, ez azonban az ízükön is érződik – jegyzi meg Zsolt. Mint mondja, ők is sokat kísérleteztek, és végül egy, Dániából az országba behozott haleledel mellett döntöttek. „Lehet furcsán hangzik, de a halainkat egy kicsit éheztetjük, rá vannak kényszerülve arra, hogy a patakban élő kisebb állatokat, melyeket a víz napközben besodor, megegyék, hiszen etetés csak reggel van. Külön öröm a nyári estéken, mikor látjuk, hogy ugrándoznak a szúnyogok után, aztán május például a cserebogarak miatt számukra a bőség hónapja”.