
A bogyók héjában lévő növényi színezőanyag élelmiszerek színezésére is kiváló.
Fotó: Veres Nándor
Ránézésre a fekete áfonyához hasonlít, ízre kellemesen fanyar, savanykás. Készülhet belőle lekvár, szörp, kompót, szárítva és fagyasztva is tárolható, gyulladáscsökkentő hatásának és magas C-vitamin tartalmának köszönhetően pedig egyre népszerűbb. Aróniát, azaz fekete berkenyét kóstoltunk.
2019. augusztus 22., 16:262019. augusztus 22., 16:26
Balázs József tavalyelőtt ültette el az első rend berkenyetövet, aztán a tavaly és az idén is bővítette az ültetvényt, így mára már mintegy hétezer nyolcszáz tőről szüretelhet. Büszkén mutatja a kis fekete, fürtös gyümölcsöt, miközben arról mesél, hogyan és miért is esett a választása a berkenyére.
– meséli.
A csíkszeredai Balázs József büszkén mutatja fiatal berkenyeültetvényét
Fotó: Veres Nándor
Aztán keresett egy olyan déli fekvésű területet, amelyet nem vesz körbe kultúrnövény, és így esett a választása, a Csíkszeredához közeli Szécsenyben egy kéthektáros területre és két évvel ezelőtt ide ültette el az Észak-Lengyelországból hozott töveket. A gyümölcs érik, érdeklődő, vásárló is akad, kialakul idővel a piaca is – jegyzi meg. Elégedett az idei terméssel, hiszen amíg tavaly másfél vödörnyi gyümölcsöt gyűjtöttek be, idén már jóval nagyobb munkát igényel a szedés, a gazda mintegy ezer-ezerötszáz kilóra számít. De – fűzi hozzá – a két hektáron elültetett tövek terméshozama ideális körülmények között el kellene érje a 8-10 tonnát.
A fekete ribizli után a második legjobb C-vitamin forrásként tartják számon a fekete berkenyét
Fotó: Veres Nándor
Akad tennivaló is a szécsenyi berkenyeültetvényen, tavasszal a töveket kapálni kell, kigyomlálni, egyelőre ez kézi munkával történik, a nyár folyamán pedig a sorok között több ízben is le kell kaszálni a füvet. Mivel betegségekkel szemben ellenálló, permetezésre nincs szükség, ellensége a föld alatt húzza meg magát a szürke vándor pocok személyében. Tavaly például mivel száraz év volt, későn vették észre, hogy nem csak a vízhiány miatt száradt ki egy-egy tő, hanem azért is mert a pocok elrágcsálta a gyökerét. A növény magassága idővel a két métert is eléri, mutat is egy magasabb bokrot a termesztő.
Elégedetten szemléli a kis ültetvényt Balázs József, s csak annyit árul el, hogy vannak még tervek a tarsolyában. Hiszen ha minden az elképzelései szerint alakul, legközelebb már a kamcsatkai mézbogyót is megkóstolhatjuk nála. Örömét leli az ültetvény gondozásában, a gyümölcs gyűjtésében. „Ha valami olyant tehetek, amit kedvelek is, az már fél siker, mert ha az embert nem a kényszer hajtja, akkor sokkal könnyebb a munka. Én szeretek itt lenni, élvezettel dolgozom” – jegyzi meg.
Magasra nő a berkenye, idővel eléri a két métert is
Fotó: Veres Nándor
Miért fogyasszunk berkenyét?
Magas C-vitamin-tartalma miatt is igen ajánlatos a fekete berkenye fogyasztása, a fekete ribizli után a második legjobb C-vitamin forrásként tartják számon, de magas a gyümölcscukor-, pektin-és csersavtartalma is. A bogyók felhasználásának sokféle módja van, például a héjában lévő növényi színezőanyag élelmiszerek színezésére is kiváló. A berkenye rendkívül hatékony gyulladáscsökkentő, értágító és a cukorbetegek számára is ajánlatos a fogyasztása, de használják bél-és bőrbetegségek, húgyúti fertőzések és magas vérnyomás esetén is. A fekete berkenye fehéres virágait a méhek nagyon kedvelik, ezért a berkenye-ültetvények ideális szomszédja a méhészet.
Kié a kulcs
az emlékek tárházán,
Kié a rozsdás lakat?
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
szóljon hozzá!