
Fotó: Barabás Ákos
Noha az útépítési terveket Bögözben és Székelyderzsben is egy időben készítették el a két községet összekötő út teljes szakaszára, a Székelyderzshez tartozó részen csak a napokban kezdhetik el a munkát, míg a bögözi szakaszon már aszfaltoztak is.
2015. december 11., 14:282015. december 11., 14:28
Az Agyagfalva és Székelymuzsna közti út Agyagfalva után a sártengerbe torkollik. A problémát a településvezetők közti kommunikáció hiánya okozhatta, de most abban reménykednek, jövőre összeérhet az aszfalt a községhatáron.
Nagyjából 10 millió lej értékű útépítés van folyamatban az Agyagfalva és Székelymuzsna közti nyolc kilométeres szakaszon. A 15-ös községi út négy kilométeres szakasza Bögöz községhez tartozik, ennek több mint felét le is aszfaltozták idén, a maradék részen pedig az alapozással, útszélesítéssel, kövezéssel, valamint az átereszek kiépítésével készültek el. Az aszfaltozást, illetve a sáncok kialakítását jövő tavasszal folytatják. Az említett bögözi szakasz felújítási költsége 4,8 millió lej, amit a fejlesztési minisztérium finanszíroz. Farkas Mózes polgármester szerint jövő májusig befejeződnek a munkálatok.
Problémákat vet fel, hogy a Székelyderzs községhez tartozó négy kilométeres részen csak a napokban kezdődik el a munka, ami miatt a teljes projekt megvalósítása csúszik. Az építkezés elkezdésére nemrég 250 ezer lejt kapott a község, amiből Muzsna határában egy nyolcszáz méteres szakaszon foghatnak neki a siralmas állapotban lévő út feljavításához. A pénz az útszélesítésre, valamint az alapozás és a sáncok kialakítására elég. A Derzs községhez tartozó útszakasz felújítása ötmillió lejbe kerül: a négy kilométeres szakasz fele Muzsnában található, ahol egyebek mellett járdákat is kialakítanak.
„Valószínűleg ott hibáztunk, hogy ezt nem egyszerre kezdtük. Egyszerre is össze tudtuk volna hozni” – magyarázta Zoltáni Csaba, Derzs polgármestere, hozzátéve, hogy az előzetes terveket már tavaly leadták a fejlesztési minisztériumhoz, de onnan valamiért mégsem utaltak pénzt a munka megkezdésére és a további adminisztrációs tevékenységre. Mint mondta, nagyon szerették volna mihamarabb összekötni a két települést, azonban az engedélybeszerzés bonyolultsága késedelmet okozott. Zoltáni abban reménykedik, hogy jövőre elkészülhet a falvakat összekötő útszakasz.
A polgármester azt mondta, a muzsnaiaknak – noha csak 350 lelkes a falu – régóta nagy álmuk, hogy elkészüljön ez az útszakasz, hiszen még rossz állapotában is sokan használják. Erre közlekedve jóval hamarabb érhetnek például Székelykeresztúrra, mint ha Kányád irányába kellene menniük, de az Udvarhelyre tartó muzsnaiaknak is jelentős rövidítést jelent. A Bögöz községieknek azért jó, mert Maros és Brassó megyékhez viszi közelebb őket. A Derzsi polgármester a turizmus fellendülésére is lát esélyt az infrastruktúra javulásával. Példaként kiemelte, így is sokan ellátogatnak a bögözi református templomba, ahol Szent László legendája tekinthető meg freskón, illetve a derzsi vártemplom is hasonlóan népszerű. Zoltáni a projekt pozitív hozadékai közé sorolta azt is, hogy felértékelődnek a muzsnai ingatlanok – reméli, így megállítható a falu elnéptelenedése.
Muzsnától Maros megye határáig némileg javították az utat, így már arrafelé is probléma nélkül lehet közlekedni – magyarázta Zoltáni. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, az autós forgalom szempontjából elengedhetetlen, hogy Maros megyében is javítsák az említett út oda tartozó részét. Azt állította, ezzel kapcsolatban korábban már egyeztetett a szomszédos megye tanácsának elnökével, kérvén, hogy az út feljavítását közösen végezzék egy európai uniós pályázati lehetőséget igénybe véve, ám ebben kollégája nem kívánt partner lenni. „Szerintem meg kell várnunk a jövő évi választásokat. Bízom benne, hogy akkor lesz változás, és akkor az út is elkészül” – jelentette ki Borboly.
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!