A székelyvarsági iskola és oktatás fennállásának 135. évfordulóját ünnepelték az udvarhelyszéki tanyavilágban, az egy hétig tartó ünnepi sorozat vasárnap emléktábla-avatással, kulturális műsorral ért véget.
2010. november 15., 10:592010. november 15., 10:59
2010. november 15., 11:012010. november 15., 11:01
Székelyvarság önállósága 103 éves, a község temploma 106 éves, az iskola tehát legalább 30 évvel mindent megelőzött, ezzel is bizonyítva, hogy a varsági embereknek mennyire fontos volt az iskola, a betűvetés meg a számokkal való bíbelődés tudománya – vallja Tamás Ernő polgármester, amikor arról kérdezzük, mit jelent a község számára ez a 135 év. Az évfordulóra kiadott tartalmas és információkban gazdag emlékfüzet is felveti ezt a gondolatot: „Történelmi mércével nézve nem nagy idő ez a 135 esztendő, de egy iskola történetében már jelentős. Ki számlálná meg, hány generáció koptatta a padokat, hányan vallják ősi alma maternek – éltető anyának – a székelyvarsági tanyai iskolákat?”
Egy hét ünnep
A községben már egy héttel ezelőtt megkezdődött az ünneplés, az iskolákban vetélkedőket, kiállításokat szerveztek. Vasárnap pedig – egy inkább tavaszias, mint őszies napon – emléktáblát lepleztek le a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola épületének falán. Ünnepi beszédet mondott Tifán Ervin Csaba igazgató, Tamás Ernő polgármester, Ványolós István tanfelügyelő, Ferencz Salamon Alpár főtanfelügyelő. Ezt követően a régi kultúrotthonban (az új épp e mögött épül) megismerkedhettünk az iskola történetével, majd a diákok kulturális műsora tette még emlékezetesebbé az ünnepet.
Emlékezzünk...
„Emlékezzünk arra a küzdelmes időre, amikor a hatalmas erdő övezte tanyavilágban, havasi tanyai kicsi lakóházhoz hasonló faépületben, mostoha körülmények között elkezdődött az oktatómunka. Emlékezzünk azokra az egyházi elöljárókra, akik kitartó lendülettel és lelkes hozzáállásukkal küzdöttek a székelyvarsági iskola ügyéért. Emlékezzünk azokra a lelkes tanítókra és tanárokra, akik szeretettel, kitartó lendülettel, nem csüggedve mindent megtettek, hogy a szárnyaik alól kirepülő nemzedéket a szebb és jobb szolgálatába állítsák. (…) Egy közösség életben maradását a cselekvés, az anyagi és szellemi teremtés szolgálja” – olvassuk az Emlékfüzetben.
A világ tetején
Hogy miért fontos, és miért kell kellőképpen értékelni ezt a 135 évet? Mert más településekhez viszonyítva, itt, Székelyvarságon, ezen a nagyon szétszórt tanyai településen sokkal nehezebb volt kialakítani egy oktatási rendszert, több iskolának kellett létrejönnie tanyabokrokként. Amúgy ez minden téren nehézségeket okoz, a helyi közigazgatási szervek is ugyanezzel szembesülnek, amikor biztosítani kell a község fenntartását. Mi viszont gyerekekkel foglalkozunk, ami még több gondot okoz. A távolságok nagyok, a helyi terepviszonyok miatt az iskolabusz nem tud mindenhova eljutni. Ha évtizedekkel ezelőtt egy tanárt vagy tanítót idehelyeztek, annak hozzá kellett szoknia a feltételekhez, szeretnie kellett ennek a vidéknek a gyermekeit. Mi nem a világ végén, mi annak tetején vagyunk, ezért nehéz pedagógusnak, szülőnek, gyereknek is, hisz ma is van olyan, hogy a tanulóknak naponta 3–4 kilométert kell gyalogolniuk az iskoláig, és ugyanannyit vissza. És mégis, bármilyen nehéz, mi szeretnénk, ha ez így fennmaradna, mert munkánknak csak így lehet igazán eredménye – vélekedik Tifán Ervin Csaba iskolaigazgató
Mesterfokon megszervezve
A település fekvése miatt Varságon négy iskolát kellett kialakítani, és ez a mai napig sem változott. Szeretnénk is ezt az állapotot fenntartani. Sajnos manapság olyan jelek, hírek érkeznek, melyek arra utalnak, hogy az Európai Unióban mindent pénzben számolnak. Nem úgy tűnik, hogy a szakmaiság lenne előnyben, hanem örökké csak a pénz, a profit. Aki nem járt errefelé, nem ismeri a körülményeket. Ő csak azt látja, hogy nem éri meg az iskolákat fenntartani, pedig mi jobban tudjuk: a tanyai világban hatékonyan oktatni, nevelni csak így lehetséges. Ezért tartunk mi nagyon az iskolabuszos összevonástól. Mi megpróbáljuk ezt az oktatási rendszert, amíg csak lehet, ebben a formában fenntartani, nem tudom, mennyire sikerülhet. Nekünk mindenképpen az áll a szívünkhöz közel, hogy ez a négy iskola fennmaradjon. Eddig sikerült, és ezért is kell értékelni, hogy elődeink 135 éve mesterfokon megszervezték a varsági oktatást – vallja Tamás Ernő polgármester.
szóljon hozzá!