Kezdődhet a várépítés Gyimesben

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Kiadták az építkezési engedélyt, így már pünkösd után hozzáfognak a gyimesbükki Rákóczi-vár újjáépítésének előkészületeihez.

Szabó Kamilla-Mária

2016. május 11., 10:252016. május 11., 10:25

2016. május 12., 12:132016. május 12., 12:13

„Hat év után végre megkaptuk az építkezési engedélyt. Kezdődhet a munka. Pünkösd után összeülünk, megbeszéljük a részleteket és keresünk egy vállalkozót az építkezés kivitelezésére” – közölte érdeklődésünkre a jó hírt Deáky András. A munkálat kezdeményezője hozzátette, már többen utaltak pénzt az erre a célra létrehozott folyószámlára, de a szükséges anyagi befektetés nagyobb részét ezt követően kell előteremteniük. Mint fogalmazott, terveik szerint a világ magyarságának összefogásával, felajánlásaikkal valósul majd meg az újjáépítés, ami az előzetes számításaik alapján mintegy 200 ezer euróba – közel egymillió lejbe – kerül.

Bárki hozzájárulhat az építkezéshez

Mivel a magyarság felajánlásaiból finanszíroznák a munkálatokat, létrehozták a Gyimesbükkért Egyesületet, amelyen keresztül hivatalosan fogadni tudják a Rákóczi-vár építésére érkező adományokat –  bármilyen pénznemben. Az egyesület bankszámlaszáma: romániai átutalás esetén RO37OTPV26000531232RO01, magyarországi utalás esetén pedig RO410OTPV26000531232HU01. Eurót és dollárt a RO91OTPV26000531232EU01, illetve a RO51OTPV26000531232US01 számlaszámokon fogadnak. SWIFT/BIC-kód: OTPVROBU

Mint arról már beszámoltunk, tavaly nyáron leadott régészeti jelentést követően hiába várták az építkezési engedély kiadását, mert az illetékes intézmény, különböző hiányosságokra hivatkozva, mostanig váratta vele az érintetteket. Áprilisi ottjártunkkor – a várrom régészeti feltárását követően – már látványos változás fogadott a helyszínen, még ha építkezés nem is zajlott: a régészek elhordták a felgyülemlett hordalékot és földet, így a vár megmaradt romjai teljes terjedelmében láthatóvá váltak.

A tervek szerint az újjáépített vár 150 négyzetméteres területen fekszik majd, ebből 90 négyzetméteren az épület maga, 60 négyzetméteren a felső sziklaterasz, illetve további 60 négyzetméternyi lesz a feljáró lépcső. A kétszintes, kőépület földszintjén kiállítótermet és mosdókat alakítanak ki, az emeleten pedig egy kávézót előtérrel és fedetlen sziklaterasszal. Becsléseik szerint az építkezés egy év alatt megvalósítható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak

A 94 éves Szilágyi Árpád, az 1956-os forradalom túlélője mesél a múltról Csíkszeredában, november 9-én, hétfőn.

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon

Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon
2026. november 07., szombat

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész

Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész
2026. november 06., péntek

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek

Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek
2026. november 05., csütörtök

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval

Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában
2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
Hirdetés