Ezek a szigorítások jönnek hétfőtől

Korlátozó intézkedéseket foglalt határozatba az Országos Vészhelyzeti Bizottság, amelyek várhatóan hétfőtől lépnek érvénybe. Kötelező lesz a maszkviselés, online oktatásra térnek át a tanintézmények, távmunkára kell átállni ott, ahol ez lehetséges, az üzleteknek pedig 21 órakor be kell zárniuk.

Felgyorsítják az örökbefogadást, csökkentik az ezzel járó bürokráciát

Megszavazta a képviselőház az új örökbefogadási törvényt, amellyel könnyítettek és gyorsítottak az örökbefogadási eljáráson. Eddig túl hosszú és túlságosan bürokratikus volt, ezért sok esetben belefáradtak az örökbefogadásra készülők, és lemondtak a gyerekről.

Felgyorsítják az örökbefogadást, csökkentik az ezzel járó bürokráciát
2020. november 05., csütörtök

Elhunyt Szőcs Géza, erdélyi magyar költő, politikus

67 éves korában elhunyt Szőcs Géza, Kossuth-díjas és József Attila-díjas erdélyi magyar költő, politikus – adta hírül Facebook-oldalán a Magyar PEN Club, amelynek elnöke volt.

Elhunyt Szőcs Géza, erdélyi magyar költő, politikus
2020. november 05., csütörtök

Jelentős szigorításokat lengetett be Iohannis

A napi tízezres új esetszámhoz közelítve csütörtökön további szigorítások bevezetését helyezte kilátásba Klaus Iohannis. Minden tanintézetben online oktatásra állnának át, a cégek a távmunkát kellene előtérbe helyezzék, az üzletek pedig legkésőbb 21 óráig tarthatnának nyitva.

Jelentős szigorításokat lengetett be Iohannis
Jelentős szigorításokat lengetett be Iohannis
2020. november 05., csütörtök

Jelentős szigorításokat lengetett be Iohannis

2020. november 05., csütörtök

Látványos budapesti akcióval hívták fel a figyelmet az aláírás fontosságára

A tavasszal írdalá.hu kampány néven elhíresült székely kezdeményezés ma már az európai politikai és kulturális színtéren is a siker felé közelít. A Gerilla.hu és az Identitás Generáció csütörtökön Budapesten, a Hősök terén egy látványos figyelemfelhívó akciót hajtott végre.

Látványos budapesti akcióval hívták fel a figyelmet az aláírás fontosságára
2020. november 05., csütörtök

Jövőre marad a gyermekmentő szolgálat látogatása

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat legismertebb erdélyi tevékenysége az orvos-csoportjuk munkája. Mivel a járványhelyzet ezt is felülírta idén, a szervezet legközelebb 2021-re tervezi látogatását. 

Jövőre marad a gyermekmentő szolgálat látogatása
2020. november 05., csütörtök

Új nap, közel tízezer új fertőzött

A szerdai rekord már a múlté, újabb rekordszámú megbetegedést, 9714 új koronavírusos esetet regisztráltak Romániában az elmúlt huszonnégy órában. A koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma 121-el nőtt, míg jelenleg 1014 pácienst kezelnek intenzív osztályon.

Új nap, közel tízezer új fertőzött
Új nap, közel tízezer új fertőzött
2020. november 05., csütörtök

Új nap, közel tízezer új fertőzött

2020. november 05., csütörtök

Tánczos Barna: a legfontosabb döntések meghozatalakor ott kell lenni a parlamentben

Tiszteletet váltottak ki a tavalyi pápalátogatás alkalmával Székelyföldre látogató román politikusokból a Csíksomlyón tapasztaltak: nem számítottak arra, hogy a magyarok valóban úgy élnek, ahogy arról a székelyföldi politikusok a román parlamentben beszélnek – árulta el Tánczos Barna szenátor.

Tánczos Barna: a legfontosabb döntések meghozatalakor ott kell lenni a parlamentben
2020. november 05., csütörtök

A magyar ifjúság védőszentjének emléknapja

Árpád-házi Szent Imre (1007–1031) hercegre emlékezünk november 5-én. Az öregedő István király 1031-ben meg akarta koronáztatni utódját. Gizella királyné vezetésével el is készült a koronázási palást, amikor bekövetkezett a tragédia: vadkan sebezte halálra egy vadászat alkalmával a trónörököst.

A magyar ifjúság védőszentjének emléknapja
A magyar ifjúság védőszentjének emléknapja
2020. november 05., csütörtök

A magyar ifjúság védőszentjének emléknapja

2020. november 04., szerda

Gyorsteszteket kapnak csütörtöktől a kórházak

Csütörtöktől kezdődően kezdik szétosztani a kórházak sürgősségi osztályainak a COVID-19-gyorsteszteket – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.

Gyorsteszteket kapnak csütörtöktől a kórházak
2020. november 04., szerda

Újabb ijesztő rekordokkal súlyosbodott a járványhelyzet: kilencezerhez közelít az új esetek száma

Újabb rekordszámú megbetegedést, 8651 új koronavírusos esetet regisztráltak Romániában az elmúlt huszonnégy órában. A koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma 146-tal nőtt, míg jelenleg 1001 pácienst kezelnek intenzív osztályon.

Újabb ijesztő rekordokkal súlyosbodott a járványhelyzet: kilencezerhez közelít az új esetek száma
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Magánrepülőgéppel érkezett Budapestről Torjára, hogy megkóstolja a 60 méteres túrós puliszkát
Megnyitás

Magánrepülőgéppel érkezett Budapestről Torjára, hogy megkóstolja a 60 méteres túrós puliszkát

Hétvégén huszadik alkalommal rendezték meg a Septemberfest névre átkeresztelt Torja-napokat. Az esemény különlegességének immár évek óta a hatvan méteres feltűrt túrós puliszka számít, amit a községháza melletti utcában készítettek el. Erre a jeles gasztronómiai az eseményre Kőszegi Péter egyenesen Budapestről repült Torjáig kétszemélyes sportrepülőgépével, kihasználva a schengeni enyhítést.

2020. november 04., szerda

„Most együtt írhatjuk meg a jövőnket”

Rövid, lényegretörő promóvideóban buzdít a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésének aláírására az írdalá.hu csapata.

„Most együtt írhatjuk meg a jövőnket”
2020. november 04., szerda

Még nem tudni, hogy ki nyeri az amerikai elnökválasztást

Türelmeseknek kell lennünk és így megvárnunk a választás végeredményét - jelentette ki a keddi amerikai elnökválasztást követően Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje a híveinek és újságíróknak Wilmingtonban szerdára virradóra. Donald Trump elnök a Twitteren választási csalást sejtetett.

Még nem tudni, hogy ki nyeri az amerikai elnökválasztást
2020. november 03., kedd

A Lengyelországban érvényben lévő abortusztörvény az egyik legszigorúbb Európában

Az 1989 előtti Romániára jellemző abortuszellenes politika alapján, a statisztikákból eltűntek a művi vetélések, de a valóságban megmaradtak, és több ezer nő vetette alá magát szakszerűtlen beavatkozásnak. Lengyelországban alkotmányellenesnek nyilvánították a beteg magzatok művi vetélését lehetővé tévő előírást.

A Lengyelországban érvényben lévő abortusztörvény az egyik legszigorúbb Európában
2020. november 03., kedd

Újabb szomorú rekordok: majdnem nyolcezer új fertőzött, közel ezer beteg az intenzíven

Rekordszámú, 7733 új koronavírusos esetet regisztráltak Romániában az elmúlt huszonnégy órában. A koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma 120-szal nőtt, míg jelenleg 974 pácienst kezelnek intenzív osztályon.

Újabb szomorú rekordok: majdnem nyolcezer új fertőzött, közel ezer beteg az intenzíven
2020. november 03., kedd

A kültéri maszkviselés kötelezővé tételét javasolja az Országos Vészhelyzeti Bizottság

Elfogadta hétfői ülésén az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) 51-es határozatát, amelyben a kültéri maszkviselés kötelezővé tételét javasolja minden olyan megyében, ahol a fertőzöttségi ráta meghaladja az 1,5 ezreléket. A CNSU javaslatát kormányhatározatba kell foglalni ahhoz, hogy gyakorlatba ültethető legyen.

A kültéri maszkviselés kötelezővé tételét javasolja az Országos Vészhelyzeti Bizottság
2020. november 03., kedd

Kellemes idő, majd lehűlés következik

A hét első felében az ilyenkor megszokottnál melegebb lesz országszerte, november 5-e után azonban csökken a hőmérséklet, és szinte mindenütt csapadékra kell számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) november 2-a és 15-e közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Kellemes idő, majd lehűlés következik
2020. november 02., hétfő

Az aláírásgyűjtés fontosságára hívták fel a figyelmet a Lánchídon

Látványos, figyelemfelhívó akciót hajtott végre a Gerilla.hu és az Identitás Generáció hétfőn reggel 7 órakor Budapesten, a Lánchídon. A kezdeményezők egy óriás molinót függesztettek ki Sign it now! Signiteurope.com feliratokkal.

Az aláírásgyűjtés fontosságára hívták fel a figyelmet a Lánchídon

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye