A bécsi Phantasten Museumban látható a székelyudvarhelyi Molnos Zoltán negyvennyolc festménye szeptember végéig.
Az új tanévtől a régi UCECOM épületében oktatják majd Székelyudvarhelyen a Budvár-lakótelepi roma gyerekeket. A megkésett munkálatok miatt hétfőre csak az ötödik osztályt kezdők terme készül el, az elemisták várhatóan októberben költözhetnek át a szociális központból.
Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az udvarhelyi Kauflandnál történt incidens ügyében az Erdélyi Magyar Néppárt helyi és Hargita megyei szervezete, arra hivatkozva, hogy a Facebookon közzétett videóval gyűlöletre szított készítője.
Első tárgyalását tartották kedden a székelyudvarhelyi bíróságon annak az ügynek, amelyben a sértett fél Máréfalva község polgármestere, akit idén áprilisban megkéselt egy helyi pásztor.
Pályázatot hirdet a Legzöldebb település címmel a Hargita Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Társulás Hargita megye településein lakó vagy tevékenykedő személyeknek, szervezeteknek és önkormányzatoknak.
Ötödik éve már, hogy nemzetközi cserediákprogramot indított Székelyudvarhelyen a helyi Rotary Klub: 2013 óta évente két-három középiskolást küldtek idegenbe és fogadtak városunkba, tudtuk meg Nagy Györgytől, a Rotary Klub helyi kirendeltségének programvezetőjétől.
Idén második alkalommal tartanak polgárőrnapot a Zetelaki Ifjúsági Fórum részeként. A zetelaki polgárőrök immár két éve végzik önkéntes munkájukat a település közbiztonsága érdekében.
A keresztúriakat sem kímélte Dan Tanasă blogger, aki ezúttal a Városháza megnevezés használata miatt perelt. Első fokon a városvezetés számára kedvezőtlen döntés született a bíróságon, és bár fellebbeztek az ügyben, azt tervezik, hogy Polgármesteri Hivatalra cserélik a feliratot.
Jótékonysági sétát tart szombaton a székelyudvarhelyi Ebremény Állatvédő Egyesület, hogy továbbra is el tudják látni a gondozásukban lévő kutyák és macskák kezelését, ivartalanítását, mielőtt azoknak új gazdikat találnak.
Elgázoltak egy gyalogost Székelykeresztúron, az áldozatot az udvarhelyi kórházba vitték.
Felmérte a vasárnapi vihar után keletkezett károkat a székelyudvarhelyi városháza, ezzel szemben az Electrica Rt. egyelőre az áramszolgáltatás visszaállításán dolgozik, csak később összegez.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Lényegesen kevesebb lakbért kell fizetniük ettől a hónaptól a székelyudvarhelyi ifjúsági lakások bérlőinek. Már idén tavasszal érvénybe lépett az ANL-lakások bérleti díját módosító törvény, azonban a csökkentést csak szeptembertől ültették gyakorlatba.
Tévhitek élnek a lakosságban, hogy kinek kötelessége, mikor van joga és mivel etetheti a vadakat. A félinformációk mellett a törvénykezés hiányosságaival is számolni kell, például azzal, hogy nem rögzített, lakóterülettől, közutaktól milyen távolságra szabad etetni.
Noha néhány éve még garat- és székletvizsgálatot kértek beiratkozáskor a csíkszeredai óvodákban és napközikben, manapság a legtöbb helyen már csak a kötelező háziorvosi igazolás szükséges. A szűrésekre az esetleges közösségi fertőzések elkerülése miatt lehet szükség.
Helyiek bukkantak rá annak a medvebocsnak a tetemére, amelyet az udvarhelyszéki Székelypálfalva határában ütöttek el. A tetemet, amelyet szakcég fog megsemmisíteni, a farkaslaki polgármesteri hivatal munkatársai szállították el a helyszínről. A vadászok óvatosságra intik a sofőröket.
Út- és járdajavítás miatt kedd reggel lezárják a Függetlenség sugárút Győzelem és Gábor Áron utcák közötti szakaszát – jelezte közleményben Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
Áram nélkül maradt Székelyudvarhely néhány utcája, valamint több udvarhelyszéki falu is, miután vasárnap heves vihar söpört végig Hargita megyén. A szél fákat csavart ki, amelyek az áramvezetékekre és az úttestre estek, Pálpatakán pedig egy villámcsapás miatt leégett egy raktárépület.
A székelyudvarhelyi idősebb és ifjabb P. B. ügyében már csak egy ügyvéd kezeli a védelmet, mivel értesüléseink szerint a másik visszalépett az ügytől.