Nem kerül előzetes letartóztatásba az a három ember, akit múlt szombaton a kecseti házrombolás ügyében vett őrizetbe a rendőrség, ugyanis a bíróság nem hagyta jóvá az ügyészek erre vonatkozó indítványát – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
Elfogadta a Központi Fejlesztési Régió azt az európai uniós pályázatot, amely összesen 48 kilométer megyei besorolású út felújítására vonatkozik Hargita megyében.
Hiába készíttet az oktatási minisztérium digitális tankönyveket, mert ha a tárca nem biztosít megfelelő eszközparkot az elektronikus tananyagok használatához, számos vidéki iskolában a jövőben is kénytelenek lesznek a régi, szakadt könyveket használni.
Év elején még meg sem tudtak állni a jégen, de azóta sokat fejlődtek. Nem csak a pályán, az iskolában is jobban teljesítenek, a hoki az összpontosításra is megtanította őket. A székelyudvarhelyi hokinak a tekintélyes múlt mellett jelene is van már: közel egy éve működik utánpótláscsapat a városban.
Messze földön híres volt a Ferenczy-féle bárányflekken, amely hajdanán külföldi vendégeket is Udvarhelyre csalogatott, Móricz Zsigmond is szívesen fogyasztotta. Az étel a város különlegessége, olyan érték, amelyre Udvarhely méltán büszke lehet. Hasonló értékeket keresnek.
Karácsony közeledtével sokakban felmerülnek ökológiai aggályok az ünnep legfontosabb dekorációjával, a karácsonyfával kapcsolatosan. Tény ugyanis, hogy nagy számban vágnak le ilyen felhasználási céllal fiatal fenyőket.
A veszélyes ebek gazdáinak kötelességeire hívta fel a figyelmet a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság keddi közleményében. A nyilvántartásba kerülő kutyák tulajdonosai bírságra számíthatnak, ha nem tartják be a vonatkozó szabályokat.
A betlehemi láng fogadásával nyitják meg hivatalosan szerdán délután 4 órakor a székelyudvarhelyi karácsonyi vásárt, de a kézművesek szerdától szombatig déli 12 órától este 8-ig, vasárnap pedig délután 5 óráig várják a látogatókat a Márton Áron téren.
Jótékonysági koncertet rendeznek székelyudvarhelyi fiatalok a Havadtői Gyermekotthonban élő harminc gyerek megsegítésére szerdán este nyolc órától az udvarhelyi 'Zújgében.
Napszaktól függetlenül nagy a forgalom Székelyudvarhely központi üzleteiben, ahol az ünnep előtt roskadásig telt polcokkal várják a vásárlókat. Arról érdeklődtünk, hogy idén melyek azok az ajándéktárgyak, amelyeket a helyiek leginkább keresnek.
Önbíráskodásba fogott a hét végén néhány kecseti lakos, és traktorral rombolt le egy helyi roma család által lakott házat. A feszültség már régóta nőtt a helyi lakók és a sértettek között, akik önkényesen költöztek be a közösség tulajdonában lévő épületbe.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
Ingatlanok megvételéről döntött év végi, soron kívüli ülésén a székelyudvarhelyi képviselő-testület. A terv az, hogy az útkereszteződésekben megvásárolt telkek megnyitásával könnyítenének az autós forgalmon. De lássuk, milyen helyszínekről is van szó, illetve hol jöhet szóba a körforgalom.
Több mint 100 ezer euróba kerül a székelyudvarhelyi városi stadion mögötti, közel egyhektáros terület, amelyet megvásárol a városvezetőség – döntöttek a hétfői rendkívüli képviselő-testületi ülésen Udvarhelyen. Itt a cél a sportbázis bővítése.
Szegényebb sorsú gyermekek karácsonyi kívánságait gyűjtötték össze a székelykeresztúri fiatalok. Sorra kerültek fel a hol szerényebb, hol kissé szomorkás levelek, az angyalhoz forduló gyermekek pedig nem csak magukra gondoltak. Még gondolhatunk rájuk, csütörtökig várják az adományokat.
A gyergyószentmiklósi középiskolások győzedelmeskedtek a huszonkilencedik alkalommal megrendezett TUDÁSZ általános műveltségi vetélkedő Hargita megyei döntőjében. Idén három kérdéskörből kellett felkészülnie a részt vevő hét csapatnak.
Kilenc darab, több mint ötvenéves ágyat sikerült kicseréltetnie az utóbbi időszakban a székelyudvarhelyi Hominem Alapítványnak a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban.
Többek között fokozott közúti ellenőrzésekre, illetve a lopások, a törvénytelen karácsonyfa-árusítás és a pirotechnikai eszközök forgalmazásának, birtoklásának visszaszorítását célzó akciókra számíthatnak a téli ünnepek alatt a Hargita megyeiek.
Hangulatos melegedők, élő betlehem, állatsimogató, kézművesvásár, zeneszó, kórusmuzsika, művészsátor, élményfotózás, változatos kulturális műsor, angyalvárás – valódi ünnepváró sokadalom és lelki program volt a negyedik Karácsonyi Kavalkád.