Decemberben elkezdték a marosvásárhelyi Teleki Téka freskós termeként ismert, első emeleti nagy termének a felújítását. Az eredetileg bálteremnek épített és használt terem többlépcsős felújítás során visszakapja eredeti szépségét.
Politika és trágárság nélkül, csak a félreértéseken alapuló klasszikus kabaré elemeivel szórakoztatja a közönséget a Hahota Színtársulat idei szilveszteri kabaréja. A Hülyeség nem akadály című műsor ezúttal is négy bohózatból áll.
Egy előadás azoknak, akik szeretik a fekete humort és a sok művért – így ajánlta a Figura Stúdió Színház év végi produkcióját Albu István színházigazgató, a darab rendezője.
A múlt fényében érthetjük meg a jelen színházát – hangzott el a 19. Nemzetközi Színháztudományi Konferencia megnyitóján. Az eseményt idén Színház és történelem – a jelen lévő múlt címmel rendezi meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem.
Budapesten és Szegeden mutatnák be az 1848–49 forradalom 160. évfordulóján a szabadságharchoz kapcsolódó székely műtárgyakat, például Gábor Áron ágyúját vagy Bem nyomdáját. Merész terv, de nagy a kíváncsiság is az értékes tárgyak iránt.
Feleleveníteni a múltbeli értékeket, párhuzamot vonva a jelenlegi helyzettel – ez a célja A kitartás története című amatőr színdarabnak, amelyet a bétai, székelydobói és székelyvágási fiatalokból álló Három Hegy Ifjúsági Egyesület készített.
Újdonságnak számító hármas koprodukcióban készül Tamási Áron Tündöklő Jeromosa.
A sokoldalú alkotó, a bohém székelyudvarhelyi polgár emléke előtt tisztelgett megalakulásának huszadik évfordulóján a Tomcsa Sándor Színház. A Tomcsa20 elnevezésű háromnapos rendezvényen a kortársak elmesélése révén a fiatalabb színházbarátok is megismerkedhettek a névadóval.
1918 és 1919 vérzivataros hónapjait, a magyar katonai helytállás egy kevésbé tematizált fejezetét ismerhetik meg a Székely Hadosztály történetének olvasói.
Erdélyben szervez karácsonyi turnét december 7. és 17. között az ötvenedik évét ünneplő Kaláka együttes, amely tíz városba látogat el a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című produkciójával.
Hároméves mandátuma lejárta után, versenytárs nélkül vizsgázott sikeresen Fórika Sebestyén, a Gyergyószentmiklósi Kulturális Központ menedzseri állására. A versenyvizsga eredményét csütörtökön vette tudomásul a város önkormányzati képviselő-testülete.
Tartalmas hétvége zárult Borospatakán, ahol az elmúlt napokban Erdély ízei kerültek középpontba. A Taste of Transylvania gasztrofesztiválon Rácz Jenő, a Konyhafőnök sztárséfje mesélt izgalmas terveiről, köztük egy új étterem nyitásáról a Székelyhonnak.
A színház névadója, Tomcsa Sándor egyik legismertebb színpadi művét, a Műtétet dolgozza fel a székelyudvarhelyi társulat: az előadás bemutatója csütörtök este lesz. Ugyancsak csütörtökön veszi kezdetét a Tomcsa20, azaz a színház háromnapos jubileumi ünnepsége.
A brassói magyar királyi 24. honvéd gyalogezred történetét bemutató szabadtéri kiállítás nyílt szerdán Sepsiszentgyörgy főterén. A háromnyelvű pannókon elhelyezett korabeli fotókkal azoknak a háromszéki és barcasági katonáknak állítanak emléket, akik a 24. gyalogezredben szolgáltak.
Kiállítás, előadás-bemutató, koncert és több szülinapi meglepetés is lesz a november 22–24. közötti Tomcsa20 elnevezésű rendezvényen. Megalakulásának huszadik évfordulóján Tomcsa Sándor emléke előtt tiszteleg a székelyudvarhelyi színház.
A középiskolások kategóriájában a Szín-kron csoport, az általános iskolások mezőnyében pedig a Játszínkék csapata nyerte az első díjat a hétvégén tartott Diákszínjátszó Fesztiválon, Gyergyószentmiklóson. A vándorkupának a színkronosok örülhetnek a rendezvény következő kiadásáig.
Nem jutott tovább a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes a Fölszállott a páva Döntők döntője címet viselő első elődöntőjén. Péntek este zajlott a Duna Televízió népzenei és néptáncos tehetségkutatójának első műsora, amelyen idén főként a televíziónézők szavazatai döntenek.
Egy év kihagyás után ismét diákszínjátszó fesztivált szervez Gyergyószentmiklóson az Ifitéka. A hétvégi rendezvényen négy település hét csapatának előadása lesz látható.
Az évad második bemutatójára készül a Figura Stúdió Színház: Tennessee Williams A vágy villamosa című drámáját kedden este mutatja be a társulat. Az előadást Nagy Botond jegyzi rendezőként.