Drágállta a helyi termelők által az udvarhelyi városnapokon való részvételért fizetendő bért Sinka Arnold, aki a csütörtöki önkormányzati képviselő-testületi ülésen heves vitába keveredett a városvezetéssel, és elhagyta az üléstermet.
Az utóbbi hónapokban történt erőszakos cselekmények, valamint ismétlődő csendháborítások miatt Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala átiratot kapott a rendőrségtől, amelynek értelmében fel kell függeszteniük tizenöt napra a hatóság által megnevezett vendéglátó egységek működését.
A kilövési kvóták meghatározása lehet az első intézkedés, amelyet bevezetnek a medvepopuláció megőrzésére kidolgozott akcióterv életbe lépése után. Az udvarhelyszéki vadásztársaságok vezetői visszafogott reményeket táplálnak a terv hatékonyságával kapcsolatban.
Kettős filmbemutatót tartanak a hét végén: Etéden pénteken, Székelyudvarhelyen pedig szombaton vetítik Simó Ibolya filmrendező legújabb alkotását. Falu Fessön a javából.
Amikor felkonferálták az utolsó kórusművet, a közönség egy emberként sóhajtott fel: ne legyen vége még! Aztán nem tudta fékezni magát a székelyudvarhelyi hallgatóság a belvárosi református templomban: vastapssal köszönte meg a Magyar Honvéd Férfikarnak az élményt.
Kedvezett az elmúlt tél időjárása, így a Székelyudvarhely térségében működő sípályák üzemeltetői a tavalyinál jobb idényt zárhattak. Kisebb-nagyobb balesetek ezúttal is történtek, ugyanakkor a Hargita megyei mentősök egy idősebb férfi életét már nem tudták megmenteni.
Mintegy ötven szép, színes kültéri játékkal gazdagodott a székelyudvarhelyi bölcsőde: a játékelemek a hátsó udvaron kapnak helyet, ahol folyamatban van az új, gyermekbarát játszófelület és zöldövezet kialakítása.
Ha május 1., akkor városi majális. Idén is Szejkefürdőre várják a székelyudvarhelyieket, hogy változatos programmal és értékes nyereményekkel köszöntsék a munka ünnepét.
Elbírálták a székelyudvarhely polgármesteri hivatal kiírására benyújtott pályázatokat, a támogatási jegyzéket a városháza honlapján a Civil szervezetek, Pályázatok 2018, majd az Eredmények fül alatt lehet megtekinteni.
Szívesebben fogyasztják a szendvicset, mint a levest – alig fél év után meleg ebédről élelmiszercsomagra váltottak a székelyudvarhelyi Marin Preda Gimnázium diákjai, mivel az étkezésre szánt rövid idő miatt az ebéd jó része a kukába került.
Farmernadrág buggyos ujjú inggel, hímzett mellénnyel és piros tűsarkúval. Vagy virágos rokolya bőrkabáttal és repkedő piros pántlikák. Ilyen öltözékek láttán kedden egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a népviselet ma is lehet divatos.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Már egy éve várják a szabadtéri extrém sportot kedvelő székelyudvarhelyi gyerekek és fiatalok, hogy a korábban a Merkúr áruház szomszédságában létesített, majd tavaly áprilisban lebontott pálya elemeit a polgármesteri hivatal új helyszínen felszereltesse.
Amikor még sokaknak Siemens-mobilja volt, hányan adták volna oda a készüléket egy könyvért cserébe? Minden bizonnyal nem sokan. Mobiltelefonok több generációja tűnt el azóta, a könyvek viszont – köztük a régiek – továbbra is értéket képviselnek.
Ismét Székelyudvarhelyre érkeznek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat magyarországi orvosai, akik május 6-án, vasárnap 14 órától újból az Eszterlánc Napközi Otthonban vizsgálják meg a kiskorúakat.
Bezárt hétfőn a székelyudvarhelyi Lidl áruház, utoljára múlt vasárnap lehetett itt vásárolni. A bezárást hamarosan az épületszerkezet lebontása követi.
Mindössze három nap áll rendelkezésükre azoknak a székelyudvarhelyi – állandó vagy ideiglenes – lakcímmel rendelkező személyeknek, akik bérlőkként beköltöznének a csereháti lakónegyed újonnan épült szociális lakásaiba.
A Csereháton, Szejkefürdőn, a vasúti sínek mentén, a Bosnyák-, a Fehéres-, az Árpád-, a Szejke- és a Varga-patak medrében, valamint a Nagy-Küküllő Udvarhelyhez tartozó partszakaszán takarítottak hétfőn és az elmúlt hétvégén a városháza Föld-napi akciója részeként.
A nyolcéves Székelyudvarhelyi Magyarörmény Kulturális Egyesület az Örmény Genocídium 103. évfordulóján emlékjelállítással koronázta meg eddigi tevékenységét.