
Fotó: Lőrincz Csaba
A Csereháton, Szejkefürdőn, a vasúti sínek mentén, a Bosnyák-, a Fehéres-, az Árpád-, a Szejke- és a Varga-patak medrében, valamint a Nagy-Küküllő Udvarhelyhez tartozó partszakaszán takarítottak hétfőn és az elmúlt hétvégén a városháza Föld-napi akciója részeként – tudtuk meg Gálfi Árpád polgármestertől.
2018. április 23., 19:472018. április 23., 19:47
2018. április 23., 19:492018. április 23., 19:49
Mint mondta, a munka nagyját szociális segélyből élők végezték, de az RMDSZ néhány önkéntese, az UTCA tagjai, napközisek és iskolások is csatlakoztak a programhoz. Noha hétfő délutánig még nem összesítették, hogy mennyi szemét gyűlt össze, vélhetően 15–20 vagy ennél is több köbméterről lehet szó. Ezt az RDE Hargita Kft. ingyen el fogja szállítani.
Fotó: Lőrincz Csaba
A polgármesteri hivatal azt tervezi, hogy ezeket saját autóikkal szállítják el a lehető legrövidebb időn belül. Gálfi lapunknak hangsúlyozta,
Fontosnak tartja az illegális szemetelők kézre kerítését, illetve azt, hogy megszűnjenek a hasonló esetek, ezért arra kérte a városlakókat, hogy töltsék le az Udvarhely Ma elnevezésű telefonos applikációt, amelyen akár név nélkül is jelezhetik a hivatalnak, ha rendellenességet tapasztalnak.
Fotó: Lőrincz Csaba
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!