Mintegy gyereknapi ráadásként szombaton tartják a Legendárium Karnevált Székelyudvarhelyen. A gyerekszínjátszók előadása mellett hadi bemutatón, koncerten, jelmezes felvonuláson vehetnek részt az érdeklődők, ugyanakkor megtekinthetik a készülő Mini-Erdély parkba tervezett gőzöst is.
Csütörtökön tartják a Székelyudvarhelyi Főesperesi Kerület zarándokbúcsúját. Az udvarhelyi Márton Áron téren, a szabadtéri oltárnál délelőtt tizenegy órakor kezdődik az úrnapi főpásztori szentmise, amelynek szónoka Székely Dénes kanonok, teológiatanár lesz.
Tizenkilenc olyan tervezet szerepel a székelyudvarhelyi önkormányzat csütörtöki ülésének napirendjén, amelynek egy-egy korábbi tanácshatározat módosítása, kiegészítése a célja: a beruházásokhoz szükséges, korábban már elfogadott tanulmányok mindegyikében a prefektúra talált hibát.
Színes foglalkozásokkal, tombolával, koncerttel és sok más izgalmas programmal várja a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal a gyerekeket pénteken, hogy igazán király napja legyen a család aprajának.
Vonzza a gyerekeket a felújított székelyudvarhelyi extrémsport-pálya, de az egyelőre lakat alatt van, mert még nem rendelkezik a használathoz szükséges tanúsítvánnyal. Az ifjúság számára azonban ez nem jelent akadályt, kerítésen átmászva birtokba veszik a pályaelemeket.
A székelyudvarhelyi városi strand még zárva tart, de az Udvarhelyszéken található fürdőhelyek többsége már kinyitott. Idén a nyitvatartásban nem, az árakban viszont néhol változások várhatók.
Betonhidat terveztek annak a több mint százéves, mára jelentősen megrongálódott, fémszerkezetű átkelőnek a helyére, amely a Nagy-Küküllő felett átívelve köti össze Décsfalvát és Nagygalambfalvát. A kivitelező nyolc hónapot kapott a teljesítésre.
Gitárvirtuózok és ingyenes koncertek – hétfőn kezdődött és péntekig tart Székelyudvarhelyen a Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárnapok, amely Kelet-Európa egyik legnagyobb klasszikusgitár-fesztiváljának társrendezvénye.
Templomnyi recsenyédi és norvégiai vendég osztozott a Vándorbölcső mozgalom újabb mérföldkövének jövőt mutató örömében: a helybéli, második gyermekét váró Ágh-Magyari családhoz került az unitárius közösségbe érkezett első bölcső.
Összesen kétezer napközis, óvodai és tipegőcsoportban lévő hely betöltését hagyta jóvá Székelyudvarhelyen a Hargita Megyei Tanfelügyelőség, a beiratkozási időszak pedig most zajlik.
Székelyudvarhelyen is áthaladt a hétvégén a Classic Castle Rally, azaz Kastély Rali nevet viselő veteránautó verseny, amelyen hetven járgány vett részt hét országból. Az eseményen kiderült, a részvevők veterán autók iránti rajongása igazi szerelem.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Miért kérnek vámilletéket egy 15 euró értékű, Kínából érkezett küldeményre, ha csak 150 euró fölött kell vámot fizetni? Számos kérdés felmerült egy Kínából rendelt és Székelyudvarhelyen átvett küldemény költségeire vonatkozó olvasói panasz kapcsán.
A május 25-i törölközőnapon flashmobot tartottak a székelyudvarhelyi Márton Áron téren. A résztvevők törülközővel a kezükben eme használati cikk sokrétű funkcióját demonstrálták, a Galaxis útikalauz stopposoknak című regényfolyam egyik részletét mutogatva el.
Medvekilövésre kísértük el az udvarhelyszéki vadászokat, a célpont pedig az a nagyvad volt, amely nemrég egy kisfiúra támadt Homoródremete határában. A kilövési engedélyt szerdán kapták meg a vadászok, ami a medve számára azt jelentette, hogy csütörtök estig élhetett: hat lövéssel végeztek vele.
Az ifjúsági lakások bérlőinek közel egyharmada adott le lakásvásárlási kérést a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalnál. Eddig az ANL-s épületek lépcsőházaink felmérése készült el.
A Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye kórusainak találkozóját tartják vasárnap délután három órától az udvarhelyi belvárosi református templomban.
Újabb taxis engedélyek kibocsátását kérte a székelyudvarhelyi polgármesteri hivataltól a Taxi 24 társaság, amelynek vezetője szerint így lehetne lecsökkenteni az olykor hosszas várakozási időt. Ezzel viszont nem ért egyet konkurensük, a Non-Stop Taxi vállalat.
Puskavégre került Homoródremete határában csütörtökön este az a medve, amely nemrég egy kisfiúra támadt szintén a település közelében. A kilövési engedélyt szerdán kapták meg a vadászok, a csütörtöki vadászatra pedig az lapunk újságírója és fotósa is elkísérte őket.