Lezárult a beiratkozás és kifüggesztették az eredményeket a székelyudvarhelyi városi bölcsődénél.
Immár tizenkettedik alkalommal indultak hon- és önismereti útra az Orbán Balázs-emlékszekértúra résztvevői.
Egy olyan marosvásárhelyi cég után kutattak a rendőrök, amellyel az udvarhelyi kórháznak is volt szerződése – mondta el lapunknak a Hargita és Maros megyében zajlott házkutatásokkal kapcsolatban Lukács Antal, az udvarhelyi kórház menedzsere.
Néhány udvart, illetve pincét elárasztott a szennyvíz a vasárnapi esőzések miatt Székelyudvarhelyen. Van, akinél minden nagyobb esőzéskor befolyik a pincébe a víz: most is megtelt az udvar, a pincében pedig térdig állt a szennyvíz.
A székelyudvarhelyi Villanytelepi Napköziotthon szervezésében és három ország három tanintézményének részvételével nemzetközi konferenciát tartottak a hétvégén.
Idén ismét pályázhatnak tanulmányi ösztöndíjra a Hargita megyei középiskolások és egyetemisták a Dr. Verestóy Attila Alapítványnál, ugyanakkor három fiatal kutatót is támogatásban részesítenek. A lehetőségeket sajtótájékoztatón ismertették az alapítvány munkatársai.
A székelyudvarhelyi Csere utcában lakó olvasónk panaszolta: a házszámok módosítása miatt problémái akadtak ügyintézéskor. Mint kiderült, tíz éve történt az újraszámozás, azóta a hasonló ügyek zöme megoldódott.
Egyre több munkáltató egy idegen nyelv legalább középfokú ismeretéhez köti az alkalmazást, ezért a munkaerő-elhelyező ügynökségek ingyenes tanfolyamokkal igyekeznek növelni az állástalanok esélyeit.
Vidékfejlesztési agrármérnöki, könnyűipari mérnöki és kereskedelem-marketing szakokra várnak jelentkezőket a húsz éves székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központban – hangzott pénteken az intézmény sajtótájékoztatóján, ahol az is kiderült, hogy a tananyagot hétvégéken adják le a hallgatóknak.
Névadási pályázatot hirdetett a székelykeresztúri polgármesteri hivatal, a könyvtár és a kistérségi szövetség: a Dávid Ferenc-lakónegyedben található, Nagy-Küküllő menti forrás mellé piknikezőhely épül, és ezúton keresnek mindkettőnek nevet.
A kilövésnél humánusabb módszert találtak Udvarhelyen a problémás medvék kezelésére: Romániában egyedinek számító csapdát készítettek a vadászok. Az elképzelés lényege, hogy elfogják a települések belterületein gondot okozó nagyvadakat, majd zajokkal stresszelik őket, hogy féljenek az embertől.
Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.
Tartalmi változásokat, letisztult irányvonalat, arculatfrissítést jelentett be a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vezetősége. A csütörtöki sajtótájékoztatón Nagy Pál színházigazgató és Zakariás Zalán művészeti vezető a múlt évadot összegezték, és azt is ismertették, hogy mi várhat
A jobbközép ellenzék és a DNA tiltakozása ellenére a bukaresti kétkamarás parlament szenátusa kedden elfogadta a Btk. módosítását. Noha egyetértenek néhány változtatással, az RMDSZ nem szavazta meg a Btk.-módosítást. Bíró Barna Botondot, az RMDSZ udvarhelyszéki elnökét kérdeztük.
Érdekes programokat kínál ezen a hétvégén a Trabant Klub Udvarhely: immár 13. alkalommal rendezi meg a régi autók találkozóját.
Ünnepélyesen is átadták a székelyudvarhelyi kórház felújított hátsó udvarát, illetve bemutatták a fül-orr-gégészeti részleg épületén végzett javításokat. Az eseményen elhangzott, hogy a beruházás elsődleges haszonélvezői maguk a páciensek lesznek.
Autóméretű szikladarabok szakadtak le az utóbbi idők esőzései következtében a völgyet körülvevő bércekről a Vargyas-szorosban, a kőomlás fákat és információs táblákat tört ki, valamint járhatatlanná tette a turistaösvényt.
Lakossági kárbejelentés ugyan nem volt, viszont a polgármesteri hivatal illetékesei által összeállított lista szerint több mint 700 ezer lejnyi kár keletkezett a hétvégi zivatarok nyomán Székelyudvarhelyen. Az Árpád-patak medrében betonlapokat mozdított el a lezúduló víz.
Korlát nélküli, emberi ürülékkel teli lépcsők, orrfacsaró bűz, omladozó folyosók fogadnak a székelyudvarhelyi Budvár-negyedi tömbházak lépcsőházaiban. Az ajtón belüli privát terek viszont egészen más képet mutatnak. Betekintést nyertünk.