Újra Sepsiszentgyörgyre szólítja híveit a Calea Neamului (Nemzet Útja) román nacionalista szervezet. Ezúttal a román himnusz napját ünneplik szerdán Sepsiszentgyörgyön a Mihai Viteazul-szoborcsoport előtt, majd a hősök temetőjében.
Enyhén mérgező anyagot fedeztek egy Kovászna megyei pékségben előállított kenyerekben. A méreg hosszú távon rákkeltő, egyszeri fogyasztása enyhe gyomorgyulladást okozhat.
Második alkalommal hirdeti meg a Com’on Sepsiszentgyörgy programot a Prospero Ifjúsági Egyesület és a kolozsvári PONT Csoport, amelynek keretében fiatalok javasolhatnak a közösség számára hasznos projekteket helyek, témák, közösség, mozgás és kapcsolat témakörökben.
Egészségügyi ellátást érintő határozatokat fogadott el csütörtöki ülésén Kovászna Megye Tanácsa. 5,4 millió lejjel növelték a sepsiszentgyörgyi kórház költségvetését.
Új gyártótól, drágábban kapják a tetanusz elleni védőoltást a romániai gyógyszertárak és kórházak, ráadásul az átállás miatt akadozott is az ellátás.
Kovászna megye 45 közigazgatási egységéből 37 esetben véglegesítette az RMDSZ a polgármesterjelöltjeit.
Az elmúlt egy hónapban mindössze három koronavírus-fertőzéssel igazolt, ám tünetmentes személy hagyta el a sepsiszentgyörgyi kórházat, az alkotmánybíróság döntésére hivatkozva.
A járvány miatt megcsappant erdélyi rendezvénykínálatban rendhagyó színfoltként jelentkezik idén is a Manus Őrkői Cigánytalálkozó.
Átiratokkal bombázza a hatóságokat Kovászna város önkormányzata, mert már tarthatatlanná vált a sok medve jelenléte a fürdővárosban. A másik probléma, hogy a turisták nem tartanak a vadállatoktól és a RO-Alert jelzés nyomán keresik őket a városban.
Jóváhagyta a kormány a csütörtöki ülésén a sepsiszentgyörgyi terelőút műszaki-gazdasági mutatóit. A beruházás értéke az adatok alapján 355 millió lej – jelentette be az ülés után Ionel Dancă, a miniszterelnöki kancellária vezetője.
Nyári köztéri installáció készül Sepsiszentgyörgy főterén, nyári díszítést kapnak a #SEPSI óriásbetűk. A betűk köré a tengerparti nyaralások hangulatát idéző oázist létesítenek, napernyővel, kaktuszokkal, egzotikus növényekkel, és tengerparti kagylókkal.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
Mivel a következő napokra esőzést jeleznek a meteorológusok, elmarad a Sepsiszentgyörgyön csütörtökre, Kézdivásárhelyen péntekre beütemezett szúnyogirtás.
Megelégelte Mikóújfalu önkormányzata, hogy bár a község lakóinak 98 százaléka szerződéses viszonyban áll a hulladékszállító céggel, mégis megjelennek a szemétszigetek a határban. Ezért eldöntötték, hogy térfigyelőkamera-rendszert építenek ki.
Két róka bukkant fel rendszeresen a sepsiszentgyörgyi városi stadion környékén, ahol a Sepsi OSK futballcsapat játssza mérkőzéseit.
A tervek szerint őszig befejezik a sepsiszentgyörgyi Főtér megyeháza előtti részének térrendezési munkálatait.
Augusztus elejétől külön zsákba szállítja el a magánházaktól az üveget a Tega köztisztasági vállalat, tehát a szelektív hulladékot két fajta zsákba kell gyűjteni. Amint rámutatnak, az Európai Unió több tagállamában külön gyűjtik az üveget.
Repülőgépből permeteznek július 16-án, csütörtökön Sepsiszentgyörgy területén, ugyanakkor földi permetezéses módszerrel is irtják a szúnyogokat a patakmedrekben és a parkokban.
Tizenkét személy sérült meg vasárnap egy gépkocsi-balesetben, a hatóságok vörös kódot léptettek érvénybe a közúti szerencsétlenség miatt.