Elosztották hétfőn a felsőház 21 állandó bizottságának vezető tisztségeit. A testület 73 tagja támogatta, 33 tagja pedig ellenezte a Şerban Nicolae által előterjesztett javaslatot.
Sofőrök, telemarketingesek, játékvezetők, könyvtárosok, bankpénztárosok, könyvelők – néhány szakma azok közül, amelyek mai formája eltűnhet 2030-ra a munkaerőpiac alakulásával kapcsolatos kutatások szerint. A munkát robotok végzik majd emberek helyett.
Hétfőtől újraindul a roncsautó-program, miután a kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta a romániai gépkocsipark felújítását célzó kezdeményezés költségvetésének 198 millió lejjel való kiegészítését.
Május 2-a és szeptember 13-a között országszerte 21 halálesetet és 196 agyhártyagyulladást okozott a nyugat nílusi vírus – közölte pénteken a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ (CNSCBT).
Két hét múlva kezdi a Szülőföldön magyarul program keretében a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás, illetve hallgatói támogatás folyósítását a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
12 megye 207 településén 898 afrikai sertéspestis-gócot regisztráltak - közölte csütörtökön az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
Több mint harminc, német tannyelvű osztályban oktató pedagógus viselte a japánsztrájkot jelentő fehér karszalagot hétfőn Arad megyében, tiltakozva a vitatott kormányrendelet ellen, amely értelmében a román nyelvórákat a kisebbségi tannyelvű elemi osztályokban román szakos tanárok fogják tanítani.
A csendőrök segítségét kérték szombat este a Bucsecs-hegységben egy medve által megkergetett turisták.
Utasinformáló, audio-video és internet hálózattal felszerelt, hálózati feszültséggel, magas minőségű légkondicionáló rendszerrel ellátott, kétvagonos magán motorvonat közlekedik szombat reggeltől Temesvár és Nagybánya között.
A Richter-skála szerinti 3,7-es erősségű földrengést mértek szombaton 13 óra 56 perckor Vrancea megyében – jelenti honlapján az országos földfizikai intézet (INFP).
24 órája nincs elektromos áram a fél Szászvárosban (Orăştie), miután leégett egy transzformátorállomás és több kábel megsemmisült – tájékoztat Ovidiu Bălan, a település polgármestere.
A Nagyhagymás-hegység magányos koronája, Székelyföld legcsodásabb ékköve minden évszakban más arcát mutatja: télen titokzatos, nyáron fenséges. Erdély kincsei sorozatunk következő részében a méltán híres Egyeskőre kirándulunk.
Sorozatos magyarellenes megnyilvánulásokért 30 ezer lejes pénzbírságot szabott ki a médiahatóság (CNA) a Realitatea hírtelevízióra – közölte pénteki hírlevelében a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat (MIJSZ).
Idén augusztusban több mint kétszer annyi új autót írtak be forgalomba, mint tavaly ugyanebben az időszakban – jelentette be pénteken a Gépkocsigyártók és Forgalmazók Egyesülete (APIA).
Május 2-a és szeptember 6-a között országszerte 17 halálesetet és 166 agyhártyagyulladást okozott a nyugat nílusi vírus – közölte pénteken a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ (CNSCBT).
Júliusban 2708 lej volt az országos nettó átlagbér, 13 lejjel kevesebb az előző hónaphoz képest – közölte az Országos Statisztikai Intézet pénteken az Agerpres hírügynökséggel.
Románia Európa legnagyobb méztermelője – jelentette be csütörtökön Daniel Dumitru Botănoiu. A mezőgazdasági minisztérium államtitkára szerint 2017-ben Romániában a méztermelés meghaladta a 30 ezer tonnát, ami 13 százaléka a kontinens össztermelésének.
A jogszabály alapján a kéményt évente egyszer kötelező, a szakemberek szerint kétszer, hivatásos kéményseprővel tisztíttatni – hívta fel a fűtésidény megkezdése előtt a lakosság figyelmét Mircea Bălşoianu, a kéményseprők egyesületének országos elnöke.
A kormány bővítette a középiskolai tanulmányok elvégzését támogató ösztöndíj keretét, és segélyt utalt ki rászorulóknak – jelentette be a szerdai kormányülést követően Nelu Barbu kormányszóvivő.