Többféle gyógyszerrel próbálnak segíteni a koronavírusos betegeken

Világszinten többféle gyógyszerrel próbálnak hatékonyan segíteni a koronavírusos betegeken, hiszen  még nincs egy, kimondottan erre a fertőzésre kifejlesztett ellenszer. Használják a malária, az ebola és a HIV-vírus ellen kifejlesztett orvosságot, de ezek közül bizonyítottan egyik sem tökéletesen hatásos a koronavírus ellen.

Közegészségügyi jelentés: minden hét fertőzésből egy az egészségügyi személyzet körében történt

A koronavírus áldozatai között jóval több a férfi, mint a nő, az elhunytak 84,5 százalékának valamilyen alapbetegsége is volt, és majdnem a háromnegyedük 60 évesnél idősebb – derül ki az Országos Közegészségügyi Intézet legutóbbi jelentéséből.

Közegészségügyi jelentés: minden hét fertőzésből egy az egészségügyi személyzet körében történt
2020. április 21., kedd

Johannis: leghamarabb május 15-e után oldható fel a korlátozások egy része

„Május 15-e után lazíthatunk a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseken” – jelentette be kedden Klaus Johannis államfő, ám hozzátette: erre kizárólag akkor kerülhet sor, hogyha az új fertőzések és a halálesetek száma csökkenni kezd.

Johannis: leghamarabb május 15-e után oldható fel a korlátozások egy része
2020. április 21., kedd

Átlagosan nőtt a fertőzöttek száma, immár több mint 100 ezer tesztet végeztek Romániában

Megközelítette a 9300-at az elmúlt 24 óra alatt az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Romániában, az ország területén eddig 482 elhalálozást jegyeztek – közölte kedden 13 órakor a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Átlagosan nőtt a fertőzöttek száma, immár több mint 100 ezer tesztet végeztek Romániában
2020. április 21., kedd

Koronavírus-fertőzésben vesztette életét egy Maros megyei beteghordozó

Újabb négy, koronavírus-fertőzésben szenvedő beteg halálát jelentették kedd reggel a hatóságok. Ezzel 482-re emelkedett azoknak az igazoltan fertőzött személyeknek a száma, akik nem élték túl a betegséget. Az áldozatok között egy Maros megyei beteghordozó is van.

Koronavírus-fertőzésben vesztette életét egy Maros megyei beteghordozó
2020. április 20., hétfő

Stratégiai Kommunikációs Csoport: szó sincs az érvényben levő korlátozások lazításáról

Egyelőre nincs szó a korlátozások esetleges lazításáról – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS), miután ezzel kapcsolatos hírek jelentek meg a médiában.

Stratégiai Kommunikációs Csoport: szó sincs az érvényben levő korlátozások lazításáról
2020. április 20., hétfő

Mutatjuk, mit tartogat a következő két hét időjárása

A naptári időszaknak megfelelő hőmérsékletek lesznek a következő két hétben, csapadék április 26-a után valószínű.

Mutatjuk, mit tartogat a következő két hét időjárása
2020. április 20., hétfő

Megközelíti a 9000-et a koronavírussal fertőződtek száma, eggyel több eset Hargita megyében

Közel kilencezerre rúg a koronavírussal fertőzött személyek száma Romániában, eddig 478-an estek áldozatul a kórnak.

Megközelíti a 9000-et a koronavírussal fertőződtek száma, eggyel több eset Hargita megyében
2020. április 19., vasárnap

Felmérés a koronavírusról: az erdélyi magyarok egészségügyi érintettsége még alacsony, de a gazdasági már magas

Közzétették A koronavírus Erdélyben nevű felmérés első adatelemzését, amelyből kiderül, hogy az erdélyi magyarok körében még nagyon alacsony a fertőzöttség aránya. A megkérdezett 7450 személy három százaléka gondolja azt, hogy elkapta már a vírust a tünetei alapján.

Felmérés a koronavírusról: az erdélyi magyarok egészségügyi érintettsége még alacsony, de a gazdasági már magas
2020. április 19., vasárnap

Egészségügyi miniszter: lassú növekedésben van a koronavírus-fertőzések száma

Még mindig növekedőben van a koronavírus-fertőzések száma Romániában, azonban „ez a növekedés lassú”, és a Suceava megyeihez hasonló gócok is „kezdenek megszűnni” – jelentette ki vasárnap Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.

Egészségügyi miniszter: lassú növekedésben van a koronavírus-fertőzések száma
2020. április 19., vasárnap

430 fölött a koronavírus romániai áldozatainak száma

Tizenhárom új halálesettel 434-re emelkedett a koronavírus romániai áldozatainak száma – tájékoztat a Stratégiai Kommunikációs Csoport. A legújabb jelentés szerint az újabb áldozatok többsége Suceava megyei.

430 fölött a koronavírus romániai áldozatainak száma
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Zenével segíteni, örömet okozni, kiutat mutatni a szomorúságból
Megnyitás

Zenével segíteni, örömet okozni, kiutat mutatni a szomorúságból

A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.

2020. április 18., szombat

Ortodox nagyszombati anarchia Vajdahunyadon: rendőrökre támadtak a lakók

Hatóság elleni erőszakba torkollt egy igazoltatás Vajdahunyad Micro 6 nevű lakótelepén szombat délután. Az indulatok egy adott pillanatban olyannyira elszabadultak, hogy a hatóságiak kénytelenek voltak visszavonulót fújni.

Ortodox nagyszombati anarchia Vajdahunyadon: rendőrökre támadtak a lakók
2020. április 18., szombat

Koronavírus: szabad kezet kaptak a tesztelésre a kórházak

Engedélyt kaptak a kórházak arra, hogy az országos tesztelési protokolltól eltérő kritériumok alapján végezzenek koronavírus-teszteket a személyzet és a betegek körében. A járvány romániai megjelenése óta ez az első alkalom, hogy az egészségügyi szaktárca lehetőséget ad a tesztelések kibővítésére.

Koronavírus: szabad kezet kaptak a tesztelésre a kórházak
2020. április 18., szombat

Ezer fölé emelkedett a koronavírussal fertőződött egészségügyben dolgozók száma

Mindeddig 1031 egészségügyi alkalmazott fertőződött meg az új koronavírussal, tájékoztatott szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) adataira hivatkozva.

Ezer fölé emelkedett a koronavírussal fertőződött egészségügyben dolgozók száma
2020. április 18., szombat

8400 fölött a koronavírussal fertőződtek száma, Hargita megyében öttel több fertőzött

8418-ra emelkedett a romániai koronavírus-fertőzöttek száma, 351 új esettel a Stratégiai Kommunikációs Csoport szombat déli közlése szerint. Hargita megyében 11-ről 16-ra emelkedett a fertőzöttek száma. Országos szinten 1730 fertőzöttet gyógyultnak nyilvánítottak.

8400 fölött a koronavírussal fertőződtek száma, Hargita megyében öttel több fertőzött
2020. április 18., szombat

Koronavírus: újabb hat áldozat, köztük egy Maros megyei

Hat elhalálozással 417-re emelkedett a koronavírus romániai áldozatainak száma – tájékoztat a Stratégiai Kommunikációs Csoport.

Koronavírus: újabb hat áldozat, köztük egy Maros megyei
2020. április 17., péntek

Októberig meghosszabbították a Szülőföldön magyarul program igénylésbenyújtási határidejét

Meghosszabbították a Szülőföldön magyarul program idei kiírásának igénylésbenyújtási határidejét – tájékoztatott pénteken Ady-Kovács-Ferenczi Noémi programkoordinátor.

Októberig meghosszabbították a Szülőföldön magyarul program igénylésbenyújtási határidejét
2020. április 17., péntek

Johannis: érvényben maradnak a korlátozó intézkedések az ortodox húsvét idején

Valamennyi korlátozó intézkedés érvényben marad az ortodox húsvét alatt - szögezte le pénteken Klaus Iohannis államfő. A Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában az elnök felhívást intézett a hatóságokhoz.

Johannis: érvényben maradnak a korlátozó intézkedések az ortodox húsvét idején

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye