Több mint 1600 új eset az év utolsó napján

Több mint 1600 új eset az év utolsó napján

Meghaladta az 1600-at az új koronavírusos megbetegedések száma péntekre, amelyet több mint 35 ezer feldolgozott teszt alapján igazoltak országszerte.

Az új fertőzések és a kórházban ápoltak száma is csökkent Hargita megyében

A korábbi napokhoz képest visszaesett az új fertőzések száma csütörtökön Hargita megyében, egy haláleset viszont az elmúlt 24 órában is történt a térségben. A kórházi ellátásra szorulók száma csökkent.

Az új fertőzések és a kórházban ápoltak száma is csökkent Hargita megyében
2021. december 30., csütörtök

Közel ezerötszáz új fertőzést igazoltak az elmúlt 24 órában

Csütörtökre közel 1500 új koronavírusos megbetegedést igazoltak mintegy 40 ezer teszt alapján, és a feldolgozott a tesztek 3,8 százaléka pozitívnak bizonyult. 

Közel ezerötszáz új fertőzést igazoltak az elmúlt 24 órában
Podcast
2021. december 30., csütörtök

Most felszusszanhatnak, de már az ötödik hullámra készülnek az egészségügyben

Számottevően enyhült a járványhelyzet az elmúlt időszakban Székelyföldön is, a Hargita megyei kórházakban szerdán már csak 33 koronavírus-fertőzöttet kezeltek. A csendesebb időszakot próbálják pihenésre fordítani az egészségügyi alkalmazottak.

Most felszusszanhatnak, de már az ötödik hullámra készülnek az egészségügyben
2021. december 29., szerda

Koronavírus: 24 új fertőzés, két új haláleset Hargita megyében

A korábbi naphoz hasonlóan 24 új fertőzést azonosítottak szerdán Hargita megyében, ezúttal viszont halálesetek is töténtek, és a fertőzöttségi arány is emelkedett. A kórházban ápoltak száma stagnál. 

Koronavírus: 24 új fertőzés, két új haláleset Hargita megyében
2021. december 29., szerda

Enyhe növekedést mutat az újonnan regisztrált fertőzöttek száma

Enyhén növekvő számokat mutatnak a járványügyi mutatók: a keddig regisztrált adatokhoz képest mintegy százzal több új koronavírusos fertőzést igazoltak szerdára. Ezzel a több mint 42 ezer feldolgozott teszt 3 százaléka bizonyult pozitívnak.

Enyhe növekedést mutat az újonnan regisztrált fertőzöttek száma
2021. december 28., kedd

A megnövekedett tesztelés hatására emelkedett az új esetek száma Hargita megyében

Megnőtt kedden az új fertőzések száma Hargita megyében, és a kórházban ápolt koronavírus-fertőzöttek száma is emelkedett egy kevéssel, halálesetek viszont nem történtek. A fertőzöttségi arány csökkent.

A megnövekedett tesztelés hatására emelkedett az új esetek száma Hargita megyében
2021. december 28., kedd

Duplájára emelkedett az új megbetegedések száma hétfőhöz képest

Megduplázódott az új koronavírusos megbetegedések száma keddre, mintegy 47 ezer teszt feldolgozását követően. Pozitív változás is történt, ugyanis az elmúlt huszonnégy óra adatai alapján kevesebb mint négyszáz beteg szorul intenzív terápiára országszerte.

Duplájára emelkedett az új megbetegedések száma hétfőhöz képest
2021. december 27., hétfő

Húszezer tesztből ötszáz lett pozitív

Vasárnap több mint 500 új koronavírusos megbetegedést igazoltak országszerte, mintegy 20 ezer teszt feldolgozása alapján. Hétfőre a tesztek 2,8 százaléka lett pozitív.

Húszezer tesztből ötszáz lett pozitív
Húszezer tesztből ötszáz lett pozitív
2021. december 27., hétfő

Húszezer tesztből ötszáz lett pozitív

2021. december 27., hétfő

Továbbra is rendkívül alacsony az új fertőzések száma Hargita megyében

Harmadik napja, hogy egy kézen megszámolható az új fertőzések száma Hargita megyében, ahol a fertőzöttségi arány is egyre alacsonyabb. Hétfőn nem történtek koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek.

Továbbra is rendkívül alacsony az új fertőzések száma Hargita megyében
2021. december 26., vasárnap

Országos járványnapló: 400 alatt az újonnan regisztrált fertőzöttek száma

Az elvégzett tesztek és azzal párhuzamosan az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma is jelentősen lecsökkent vasárnapra.

Országos járványnapló: 400 alatt az újonnan regisztrált fertőzöttek száma
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hatalmas lánggal és füsttel égett a csíkszeredai raktár tetőzete
Megnyitás

Hatalmas lánggal és füsttel égett a csíkszeredai raktár tetőzete

Időnként új erőre kapó lángokkal, sűrű fekete füsttel égett egy csíkszeredai raktárépület tetőzete szerdán délután. Videón mutatjuk az apokaliptikus képsorokat.

2021. december 25., szombat

Járványnapló: 600 alá esett az egy nap alatt regisztrált fertőzöttek száma

A fertőzöttek, a kórházi ellátásra szoruló koronavírusos betegek és a vírussal összefüggésbe hozható elhalálozások száma is csökkent szombatra, az intenzív terápiáskezelésre szoruló koronavírusos páciensek száma viszont stagnál.

Járványnapló: 600 alá esett az egy nap alatt regisztrált fertőzöttek száma
2021. december 23., csütörtök

Minden járványmutató csökkent Hargita megyében

Ismét tíz alá csökkent a napi esetszám Hargita megyében, ahol nem történtek koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek csütörtökön, és a fertőzöttségi arány, illetve a kórházban ápoltak száma is csökkent.

Minden járványmutató csökkent Hargita megyében
2021. december 23., csütörtök

Járványnapló: enyhén csökkent az egy nap alatt regisztrált fertőzöttek száma

Továbbra is közel ötszáz személy szorul intenzív terápiás ellátásra országszerte, az egy nap alatt regisztrált új koronavírusos fertőzések számában viszont enyhe csökkenés figyelhető meg szerdához képest.

Járványnapló: enyhén csökkent az egy nap alatt regisztrált fertőzöttek száma
Podcast
2021. december 22., szerda

Kitartó csökkenés: jóval kevesebb koronavírus-fertőzött szorul kórházi ellátásra

Miközben a negyedik hullám csúcsidőszakában Hargita megyében a négyszázat, Maros megyében pedig az ötszázat is meghaladta a kórházi kezelésre szoruló koronavírus-fertőzöttek száma, jelenleg már mindkét megyében száz alatt van ez az érték.

Kitartó csökkenés: jóval kevesebb koronavírus-fertőzött szorul kórházi ellátásra
2021. december 19., vasárnap

Járványnapló: kevesebb mint ötszáz megbetegedést regisztráltak vasárnapra

Ötszáz alá esett az új koronavírussal fertőzöttek száma vasárnapra. Az utóbbi huszonnégy órában több mint 25 ezer tesztet dolgoztak fel, a tesztek 1,9 százaléka bizonyult pozitívnak.

Járványnapló: kevesebb mint ötszáz megbetegedést regisztráltak vasárnapra
2021. december 19., vasárnap

Lassan negyvenre csökken a kórházban ápolt Covid-fertőzöttek száma Hargita megyében

Egy új fertőzést igazoltak és ugyancsak egy koronavírushoz köthető haláleset történt vasárnap Hargita megyében. A kórházban ápoltak száma és a fertőzöttségi arány kevéssel csökkent.

Lassan negyvenre csökken a kórházban ápolt Covid-fertőzöttek száma Hargita megyében
2021. december 18., szombat

Szombatra az elvégzett tesztek 1,6 százaléka lett pozitív

Továbbra is csökken az új koronavírusos fertőzések és a betegség miatt intenzív terápiás ellátásra szoruló betegek száma Romániában. Szombatra 733 új megbetegedést regisztráltak kevéssel több mint 44 ezer elvégzett teszt alapján.

Szombatra az elvégzett tesztek 1,6 százaléka lett pozitív

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Studiul de Audienta si Trafic Internet (SATI): https://www.cxense.com/about-us/privacy-policy

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM