Soha nem volt még olyan rossz éve a helyben méhészkedőknek, mint idén: olyanok is vannak köztük, akik semmit se tudtak pergetni a most véget ért méhészeti szezonban, csak zsákszámra vásárolták a cukrot méheik etetésére.
Nem a legjobb gyümölcstermő év az idei: tavasszal a hideg, csapadékos, nyáron pedig a száraz, forró időjárás okozott gondokat a gyümölcsösökben. Az almatermésűek esetében mennyiségre ugyan szép termés ígérkezik, a gyümölcsök mérete viszont kicsi.
Három különböző pályázatban kérhetnek európai uniós támogatást a fiatal gazdák, társulások és a gyümölcstermesztők az Országos Vidékfejlesztési Alapból.
Hagyományteremtő szándékkal sokszínű rendezvényt szervezett a Caritas Vidékfejlesztés nevű szervezet Gyergyószentmiklóson, a tangazdaság udvarán szerdán délelőtt.
Noha országszerte az európai uniós csatlakozás óta mért legnagyobb termésátlagot jegyzik idén a búza esetében, nem ez lesz a döntő a kenyér árának alakulásában. A járulékos költségek olyan mértékben emelkedtek, hogy elkerülhetetlen a drágulás.
Több mint 11,33 millió tonna búza termett idén Romániában, ami az ország uniós csatlakozása óta eltelt időszak legjobb termésének számít – közölte szerdán a mezőgazdasági minisztérium.
Közel hetvenezer szarvasmarha és több ezer tonnás tejtermelés után igényeltek Covid-támogatást a Hargita megyei szarvasmarhatartók. A több mint ötezer gazda által igényelt „járványsegély” összértéke meghaladja a tízmillió lejt.
A Maros megyei gazdaságok feltérképezését és számszerűsítését vállalta Birtalan István, megyei tanácsos és csapata, annak érdekében, hogy a tapasztalt gazdák segítséget adhassanak a kezdőknek, illetve, hogy valamennyien rendszeres tájékoztatásban részesülhessenek.
Mezőgazdasági szempontból az elmúlt évtized legfontosabb felmérése ért véget pénteken országszerte. Az általános mezőgazdasági összeírás során a terepmunkát végző több száz kérdezőbiztos csak Hargita megyében mintegy 71 ezer gazdaságot, illetve mezőgazdasági tulajdont térképezett fel.
A Kárpát-medencei gazdaszervezetek együttműködése sikeres irányba indult el az elmúlt években – Erdélyből a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete is részese ennek, látogatásának apropójaként erről beszélt a sajtó képviselőivel Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke szombaton Csíkszeredában.
A mezőgazdasági kifizetési és intervenciós ügynökség (APIA) elkezdte az első negyedévre járó gázolajár-támogatás kifizetését.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
A burgonyatermesztéssel foglalkozó gyergyószárhegyi Bartalis László és családja helyzetét nemcsak a szélsőséges időjárás és az alacsony értékesítési ár, hanem a vadállatok garázdálkodása is nehezíti. A termést szarvasok teszik tönkre.
Ellehetetlenítené a kistermelők tevékenységét az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság által kidolgozott sürgősségi rendelet-tervezet, amelynek a célja a sertéspestis terjedésének megakadályozása. Az RMDSZ nem támogatja ezt – jelentette ki Magyar Lóránd parlamenti képviselő.
Csíkszeredában a gazdák három százaléka hagyott fel a mezőgazdasági tevékenységgel az elmúlt tíz évben – derül ki az általános mezőgazdasági összeírásból. Az adatfelvétel gördülékenyen zajlott, így több mint két héttel a megszabott határidő előtt sikerült befejezni a felmérést.
Az elmúlt hetek ítéletidői csak elszigetelten okoztak károkat a Hargita megyei mezőgazdaságban, a felmelegedés jót tett a növénykultúráknak. Noha a hideg tavaszi időjárás miatt két-, háromhetes késésben van a vegetáció fejlődése, a jelenlegi helyzetkép alapján a termésmennyiség jónak ígérkezik.
Már igényelhetik a szarvasmarhatartó gazdák azt a Covid-támogatást, amelyet a minap, sürgősségi kormányrendeletben hagyott jóvá a kabinet. Hargita megyében az érintett több ezer gazda a települést sem kell elhagyja a támogatás igényléséhez, a kérelmezés pedig nagyon egyszerű.
Jóváhagyta a kormány a zöldségtermesztőknek szánt de minimis támogatást: idéntől a paradicsom mellett a paprikát, uborkát és padlizsánt termesztők is igényelhetik a juttatást. A beiratkozáshoz szükséges kérések benyújtásának határideje július 20-a.
Az évszakhoz képest szokatlanul hűvös tavaszi időjárás lelassította a vegetáció fejlődését, a mezőgazdasági növénykultúrák is két-, háromhetes késésben vannak a fejlődéssel a sokéves átlaghoz képest. A vártnál gyengébb lesz a gyümölcstermés.