
Fotó: RMDSZ
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt, ugyanakkor a gazdák elmondhatták a véleményüket és kritikát is megfogalmazhattak az RMDSZ munkájával kapcsolatban. Ezek a találkozók A közösségért kormányzunk konzultációs kampány keretében zajlanak, ahol arról kérdezik az embereket, mit gondolnak az elmúlt két év kormányzati munkájáról és a következő időszak tennivalóiról.
2023. április 21., 11:592023. április 21., 11:59
– Milyen támogatásokkal segítettek a gazdáknak az elmúlt két évben, milyen hozadéka van a gazdák számára annak, hogy az RMDSZ kormányon van?
– Járvány alatt kezdtük, és a háború árnyékában folytattuk a kormányzást, ami válságot vont maga után. Ilyen körülmények között olyan intézkedéseket kellett hoznunk, amelyekkel a gazdáknak stabilitást biztosítunk. Egyrészt szabályoztuk az energiaárakat, hiszen enélkül a gáz kétszer, az áram háromszor lenne drágább lenne most. Másrészt a gazdáknak specifikus támogatásokat biztosítottunk, ezeket a gazdák várják.
Ebből 100 millió eurót fiatal gazdáknak, 87 millió eurót kisgazdaságoknak, 50 millió eurót egyéni termelőknek, gazdasági társulásoknak, civil szervezeteknek, 60 millió eurót tej tárolására és feldolgozására, 7 millió eurót hegyvidéki esztenák létesítésére, 66 millió eurót erdei gyümölcs, gomba, gyógynövények begyűjtésére, válogatására és raktározására alkalmas központok létesítésére.
– A magyar embereknek hasznos az, hogy az RMDSZ kormányon van, és azért kell ott legyünk ezentúl is, hogy a vállalkozóknak és gazdáknak a válság ellenére egy kicsit jobb és biztosabb élete legyen.
– Ebben az évben is folytatódtak a már jól ismert gázolaj-támogatások, 1,53 lej per liter támogatást biztosítunk a növénytermesztőknek, állattenyésztőknek, talajjavító szakcégeknek. Emellett
Ugyanakkor a 2022-es aszálykárok enyhítésére hektáronként 1500 lejes segítséget kaptak a gazdák, és 5000 eurós mikrogrant-támogatást nyújtottunk a járvány gazdasági hatásainak enyhítésére a mezőgazdászoknak. Én úgy gondolom, hogy ezek az intézkedések szükségesek voltak ahhoz, hogy a romániai magyar gazdák piacképesek maradjanak és fejlődni tudjanak.
– Megéri-e ma Romániában gazdálkodni?
– Én úgy érzem, hogy a mezőgazdaság egy jövedelmező foglalkozás ma Romániában. A gazdafórumokon azt tapasztalom, hogy
Jól jönnek a kormánytámogatások, illetve a következő öt évben Románia 16 milliárd euróhoz jut hozzá uniós forrásból. Erre már a nyár folyamán megnyílnak a pályázati lehetőségek, különösen a gabonatermesztőket, az állattenyésztőket, a fiatal gazdákat célozzák meg, valamint azokat, akik öntözőrendszerekbe akarnak beruházni. Én úgy gondolom, hogy
– A gazdafórumok során milyen visszajelzéseket kapott, hogyan tud beleszólni a lakosság a kormányzati programoknak az alakulásába?
– A választóinkkal, a gazdálkodó emberekkel folyamatos a kapcsolattartás és a konzultáció. Több példát is meg tudok említeni arra, amikor a mezőgazdászok javaslatait beemeltük a törvénykezésbe, így dolgoztuk ki például a sertéstenyésztési törvényt, vagy a pálinkakészítőket tudtuk segíteni az adótörvénykönyv módosításával. Ezekben a hetekben pedig
Ahogy eddig is fontos volt, ezentúl is prioritás lesz számunkra, hogy a gazdákat meghallgassuk, véleményeiket figyelembe vegyük, és akár a parlamenti, akár a kormányzati munkában igyekezzünk ezen változtatni, hiszen nekünk az a célunk, hogy a gazdák egy megfelelő, stabil és kiszámítható környezetben tudjanak élni.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Miközben több térségben 36 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, az ország nyugati és északi részén viharos időjárás is várható.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.
Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.
Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.
Csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. A 2026–2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, a vakációk időpontjai pedig már hivatalosak – egy februári szünetről viszont a megyei tanfelügyelőségek döntenek.
szóljon hozzá!