Május elején ismét megszervezik az ország több nagyvárosában, orvosi egyetemi központjában az Adj vért! Légy hős! elnevezésű véradás-népszerűsítő kampányt.
Nemcsak a gépkocsivezető, hanem a kiérkező rendőrre támadók ellen is eljárás indult a vasárnapi marosvásárhelyi baleset után. A környéken, ahol az incidens történt, már jó ideje áldatlan állapotok uralkodnak az ott élők viselkedése miatt.
Míg a közszféra alkalmazottainak fizetését megemelték, addig a szociális háló oroszlánrészét biztosító civil szervezetek szolgáltatásainak támogatásától elállt a szakminisztérium és a Maros megyei önkormányzat.
Aszfaltozott úttal kötnék össze az egykori Osztrák–Magyar Monarchia két történelmi régióját, a Székelyföldet és Bukovinát. A Kelemen-havasokon átvezető út korszerűsítéséről Hargita és Szucsáva megye elnökei állapodtak meg.
Maros megyében már nincs készleten az úgynevezett ROR-vakcinából, amely rózsahimlő, mumpsz és kanyaró elleni biztosít védettséget.
Akárcsak Erdőszentgyörgyön, a Maros megyei legnagyobb községben, Marosszentgyörgyön is megünnepelték a település névadója, Szent György napját az elmúlt hét végén. Immár huszonharmadszorra.
Három évvel ezelőtt, az I. világháború kitörésének századik évfordulójára készült el a Maros Művészegyüttes Imádság háború után című előadása, amelyet a tervekkel ellentétben rövid idő után le kellett vegyenek műsorról. A táncszínházi előadást most újították fel.
Spárgányi rés van a zöldségfronton mostanság, aki ezt kihasználja, jó és jövedelmező vállalkozásba kezdhet. Ebbe a spárgányi résbe lépett be egy szászrégeni család – Demeterék –, akik Beresztelke-közeli területükön termesztenek spárgát.
Százéves kincset, nemrég kiadott könyveket, környékbeli politikusokat ismerhettek meg közelebbről az erdőszentgyörgyiek és mindazok, akik részt vettek a XXVI. Szent György Napokon.
A Nemzeti Liberális Párt marosvásárhelyi szervezetének élére a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozó Locativ Rt. lakásgazdálkodási vállalat igazgatóját, Ovidiu Moldovant választották, míg a megyei szervezet élére Cristian Chirteș szenátornak szavaztak bizalmat.
Annak ellenére, hogy csütörtökön még havazott, vasárnapi délutáni programnak többen választották a Critical Mass rendezvényeit a marosvásárhelyi főtéren.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
A Marosvásárhelyen is tartott III. Székely Kongresszuson bemutatták a székelyföldi társadalom állapotát a térség demográfiai folyamataira, a migrációra, a társadalom szerkezetére és az itt élő romákra vonatkozó előadások formájában.
A bűnüldöző hatóságoknak továbbította a Maros megyei tanács a Transilvania repülőtér helyzetéről készült jelentést, a felállított vizsgálóbizottság jelentése alapján ugyanis öt esetben felmerült kihágás gyanúja.
Székelyföld jövőjének szellemi alapját próbálja megfogalmazni a csütörtök este Marosvásárhelyen megnyitott III. Székely Kongresszus. A szombatig tartó tudományos konferencia keretében mintegy száz előadó tart előadást Székelyfölddel kapcsolatos témákról.
A Maros Megye Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezetője azt tanácsolja a gyümölcstermesztőknek, hogy füstöléssel védekezzenek a fagykárosodás ellen, ugyanis az előrejelzések szerint szombatra virradóra nagyon lehűl a levegő.
A Maros megyei RMDSZ Területi Képviselők Tanácsának (TKT) április 20-ai ülésén megszavazták az ügyvezető elnökséget. A testület továbbra is bizalmat szavazott Kovács Levente ügyvezető elnöknek.
A Föld napja alkalmából Marosvásárhelyen ismét megszervezik a hagyományosnak számító Critical Mass kerékpáros rendezvényt és felvonulást. A bringásokat vasárnap 13 órára várják a főtérre, a felvonulás 18 órakor kezdődik.
Öt személy könnyebben megsérült, miután egy autóbusz kamionnal és egy személyautóval ütközött az E60-as európai úton, Szászkézd közelében – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.