Sárral telt árokba esett lovat mentettek ki a tűzoltók szombat reggel Marosvásárhelyen az Egyesülés lakótelep egyik utcájában.
A műanyagmentesség máskor sem egyszerű kihívás, de amikor a legtöbb élelmiszert csak műanyagzacskóba csomagolva árusíthatják, első ránézésre lehetetlennek tűnik. A műanyagmentes július nevű kihívás követői azonban azt vallják, az apró lépésekben történő változás a fontos.
Az oktatási minisztérium magyar államtitkárságának képviselői pénteken a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának udvarán oklevelet adtak át azoknak a tanároknak, akik a szükségállapotban vállalták, hogy a közszolgálati televízió képernyőjén keresztül oktatják a végzős diákokat.
A tervek szerint már ősszel, a szezon elején megnyitja kapuit a marosvásárhelyi jégpálya is, amely a Székelyföldi Jégkorong Akadémia jóvoltából, a Maros Megye Tanács és a Marosmenti LEADER Egyesület támogatásával fog megvalósulni.
Bár újabb elhalálozás nem történt, a csütörtök délutáni adatok szerint Maros megyében tovább nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma, amely a járvány kezdete óta elérte a 745-öt – tájékoztatott a Maros megyei prefektúra.
A marosvásárhelyi bölcsődékkel kapcsolatos tapasztalat azt mutatja, általában kétszer annyi gyereket íratnának be a szülők, ahány hely van a város hat bölcsődéjében. Szerdától személyesen is le lehet adni a jelentkezési kérelmeket a bölcsődéknél.
Mobiltelefonos alkalmazást vásárolt a marosvásárhelyi városháza, amelynek segítségével a városlakók javaslatokat küldhetnek, panaszokat, hiányosságokat jelenthetnek. Marosvásárhelyen már három hasonló platform van, azokat is sokan használják.
A marosvásárhelyi, segesvári, szászrégeni és dicsőszentmártoni liberális polgármesterjelölteket mutatta be szerdán a Maros megyei PNL elnöke. Cristian Chirteș ugyanakkor bejelentette, ő maga versenybe száll a megyei tanács elnöki tisztségéért.
Maros megyében szerdán délig 738 azonosított koronavírusos személyt tartottak nyilván, kettővel többet, mint egy nappal korábban. A fertőzés-gyanús személyek száma tízzel emelkedett.
A rendkívüli állapot bevezetése okozta nehéz helyzet és intézkedések ellenére sem hagyta abba a marosvásárhelyi Maurer Residence projektjén folyamatban levő munkálatokat a Maurer Imobiliare ingatlanfejlesztő.
Egy vízzel teli gödörbe esett egy kiskorú Felsőidecsen, a Maros-folyó medrének közelében kedden délután hat óra körül. A helyszínre riasztották a rendőröket, tűzoltókat és egy mentőegységet is.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
Szerdától újra naponta lehet majd Marosvásárhelyről Budapestre repülni, és ezekre a járatokra egyre nagyobb az érdeklődés. Az utazni, dolgozni készülők ugyanakkor nagy figyelemmel követik a készenléti helyzetet felügyelő csoport döntéseit is, hogy kiderüljön, mikortól lehet Londonba vagy a népszerű üdülőtelepekre repülni.
Hagyománya van, hogy a gyulafehérvári papszentelést követően a főpásztor közzé teszi a személyi változásokat. „A papok helyezésénél figyelembe kell venni a hívek jogait és a pap személyiségét, képesítését, párosítva tehetségét egy adott helyzet valódi szükségleteivel”.
Az elmúlt hat év legalacsonyabb, 62,9 százalékos átmenési arányát mérték országosan az idei érettségin. Az óvások előtti eredmények alapján a székelyföldi megyékben az országos átlagnál gyengébb az átmenési arány, a legrosszabbul Hargita, a legjobban pedig Kovászna megye teljesített.
Vállalatonként 25 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kap az EU-tól az a harminc kerelőszentpáli kisvállalkozó, akinek pályázata pozitív elbírálásban részesült. Ahogy Simon István polgármester a Székelyhonnak elmondta, ez hozzávetőlegesen 50 új munkahelyet jelent.
Megugrott a megfigyelés alatt tartott, koronavírus-gyanús személyek száma Maros megyében az elmúlt 24 órában. A Maros megyei prefektúra által küldött adatok szerint kedden délben 53 személy várta a kórházban a teszteredményét, míg egy nappal korábban ez a szám csak 38 volt.
Az erdőszentgyörgyi lakók és a helyi önkormányzati képviselők véleménye is megoszlik a Rhédey-kastély szomszédságában levő, főjavításra szoruló bentlakás sorsát illetően. A végső döntés még várat magára, több kérdésben is megoldást kell találni.
Elkezdődött hétfőn a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgájának különleges szakasza, amelyre országszerte 216 diák iratkozott be. A kisérettségi történetében ez az első alkalom, amikor a nyári szakaszt két részletben tartják meg.