Gyermekeknek kellett ledolgozniuk szüleik adósságát

Gyermekeknek kellett ledolgozniuk szüleik adósságát

Öt személy 24 órára szóló előzetes letartóztatását, illetve további két gyanúsított hatósági felügyelet alá helyezését rendelte el a DIICOT vásárhelyi területi szolgálata, mivel az érintett személyek ellen kiskorúakkal való kereskedelem és törvénytelen fogva tartás gyanúja merül fel.

Így képzelnek el egy ma alapítandó tanulók házát

A vidéki diákok felzárkóztatása, szakkörök, illetve előadások szervezése a célja annak a marosvásárhelyi civil kezdeményezésnek, amelynek megvalósítása egyelőre helyhiány miatt akadozik.

Így képzelnek el egy ma alapítandó tanulók házát
2017. március 22., szerda

Most hajtják be az SZNT-től a három évvel ezelőtti tetemes bírságot

Zárolták a román hatóságok a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) háttérszervezetének, a Siculitas egyesületnek a bankszámláit, hogy behajtsák a 2014-es felvonulás miatt kirótt 12 ezer lejes bírságot, melyet bírósági úton sem sikerült eltöröltetni – közölte szerdán az SZNT.

Most hajtják be az SZNT-től a három évvel ezelőtti tetemes bírságot
2017. március 22., szerda

Segítő önkénteseket várnak a Yuppi Tábor lebonyolításához

Március 26-ig jelentkezhetnek önkéntesnek azok a 20. életévüket betöltött személyek, akik a diabéteszes, onkológiás és gyerekkori reumával rendelkező gyerekeknek szervezett Yuppi Táborban szeretnének részt venni.

Segítő önkénteseket várnak a Yuppi Tábor lebonyolításához
2017. március 22., szerda

Forgalomkorlátozás a marosvásárhelyi Egyesülés lakótelepen

Forgalomkorlátozás lép életbe szerdától a Maros-hídon – tájékoztat a marosvásárhelyi városháza sajtóirodája.

Forgalomkorlátozás a marosvásárhelyi Egyesülés lakótelepen
2017. március 22., szerda

Nem vitték túlzásba: egyetlen magyar felirat a felújított marosvásárhelyi nagyállomáson

Uniós pénzalapokból teljesen felújították, és az elkövetkező napokban hivatalosan is megnyitják a marosvásárhelyi vasúti nagyállomást. Sajnálatos módon a több évig tartó munkálatok során figyelmen kívül hagyták a valós kétnyelvűséget.

Nem vitték túlzásba: egyetlen magyar felirat a felújított marosvásárhelyi nagyállomáson
2017. március 21., kedd

Fellélegezhetnek a katolikus iskolánál

Szóbeli ígéreteket kaptak a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjainak szülei a keddi tárgyaláson arra, hogy a tanintézet jogi személyiségként működhet tovább, illetve az előző évi iskolahálózat marad érvényben a következő tanévben is.

Fellélegezhetnek a katolikus iskolánál
2017. március 21., kedd

Annyi fellépésük lesz Bagossyéknak Magyarországon, hogy a Balatonra költöznek

Alig tíz napja, hogy fizikai formátumban is megjelent a Bagossy Brothers Company újabb nagylemeze. A Nap felé című albumot hétvégén Marosvásárhelyen is bemutatja a gyergyószentmiklósi zenekar, amelynek tagjai múlt évben a koncertdömping miatt annyit utaztak, hogy másfélszer megkerülhették volna a Földet.

Annyi fellépésük lesz Bagossyéknak Magyarországon, hogy a Balatonra költöznek
2017. március 21., kedd

Gondoljunk egy „cseppet” a környezetre

Március 22-én 1993 óta a víz világnapját ünnepeljük, a rendezvényeket idén az ivóvíz és szennyvíz témája köré szervezik.

Gondoljunk egy „cseppet” a környezetre
2017. március 21., kedd

Ioan Macarie az új Maros megyei főtanfelügyelő

Ioan Macariét nevezte ki az oktatási minisztérium a Maros Megyei Tanfelügyelőség élére. Az új főtanfelügyelő is ideiglenes megbízatást kapott, akárcsak elődje, Maria Kozak, aki másfél hónap után mondott le tisztségéről.

Ioan Macarie az új Maros megyei főtanfelügyelő
2017. március 21., kedd

Egy ezüstmisés pap gondolatai

Sebestyén Péter Marosvásárhelyen szolgáló, szépvízi születésű római katolikus pap legújabb kötete látott napvilágot nemrégiben Ezüstbeszéd címmel. A szerző a 25 éves papi tevékenységéért, szolgálatért szeretne hálát adni ezzel a kötettel.

Egy ezüstmisés pap gondolatai
Egy ezüstmisés pap gondolatai
2017. március 21., kedd

Egy ezüstmisés pap gondolatai

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Felidézték a hadba hívás pillanatait
Megnyitás

Felidézték a hadba hívás pillanatait

Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.

2017. március 21., kedd

Fenntartással kezelik a kubai és mexikói „reptérmentőket”

A Brit Virgin-szigetekről származó befektetőcsoport érdeklődik a Transilvania Nemzetközi Repülőtér iránt. Az üzletemberek a beutazási vízumra várnak, hogy Marosvásárhelyre utazhassanak.

Fenntartással kezelik a kubai és mexikói „reptérmentőket”
2017. március 21., kedd

Szinte színházat sem látott, mégis színésznő lett

Nem kényeztették el szerepekkel, sokáig kézzel-lábbal kellett csápolnia a színpadon, hogy észrevegyék, most pedig húsz egyéni díjjal büszkélkedhet. B. Fülöp Erzsébet egy hete Kemény-díjat vehetett át a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház „71. születésnapján”.

Szinte színházat sem látott, mégis színésznő lett
2017. március 20., hétfő

Szinte mindenki belépett a néhány szülő által kezdeményezett perbe

Egyre több szereplője van annak a két közigazgatási pernek, amelyet a tanfelügyelőség határozata miatt kezdeményezett a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium szülői bizottsága. A katolikus iskolának adott hat osztályteremről van szó. Jócskán kinőtte magát a jogi harc.

Szinte mindenki belépett a néhány szülő által kezdeményezett perbe
2017. március 20., hétfő

Mai napig nem tudják, hol a sírja

Marosvásárhelyen élt és dolgozott, itt is hunyt el Aranka György. Az Erdélyi Nyelvművelő Társaság megalapítójának nincs síremléke, egész alakos szobra a színház háta mögött található.

Mai napig nem tudják, hol a sírja
Mai napig nem tudják, hol a sírja
2017. március 20., hétfő

Mai napig nem tudják, hol a sírja

2017. március 20., hétfő

Lavinaveszély a Kelemen-havasokban

Lavinaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők a Kelemen-havasokban, az elmúlt napokban lehullt hó miatt.

Lavinaveszély a Kelemen-havasokban
Lavinaveszély a Kelemen-havasokban
2017. március 20., hétfő

Lavinaveszély a Kelemen-havasokban

2017. március 20., hétfő

Évtizedes csend után szólaltatják meg az orgonát

Igazi asztalosműhelyhez hasonlít a marosszentgyörgyi római katolikus templom kara, ahol hétköznaponként Dénes Endre javítja az orgonát. Baricz Lajos plébános örvend, hogy lehetősége lesz meghallani, hogyan szól igazi hangján a hangszer.

Évtizedes csend után szólaltatják meg az orgonát
2017. március 20., hétfő

Kérdés: mi legyen a menesztett prefektusokkal?

Eléggé zavaros a kormánybiztosi intézmény átszervezését (is) célzó törvénytervezet, de úgy tűnik, többen tiszta vizet öntenének a pohárba. Az átszervezés fő oka a gördülékenyebb menesztés lehet.

Kérdés: mi legyen a menesztett prefektusokkal?

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye