Rossz kifli mint bűnügyi kivizsgálás tárgya?

El kell érni, hogy jó minőségű termékeket kapjanak az iskolások a tej-kifli programból, hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a prefektusi kollégium idei első ülésén, hétfőn – jelezte a megyei önkormányzat sajtószolgálata.

Lemondott a csíkszentkirályi alpolgármester

Személyes okokra hivatkozva mondott le alpolgármesteri tisztségéről Bőjte József. Lemondását a csütörtöki tanácsülésén fogadta el Csíkszentkirály önkormányzati képviselő-testülete. Nem tudni, hogy ki veszi át a helyét.

Lemondott a csíkszentkirályi alpolgármester
2017. január 31., kedd

Forgalombiztonsági elemek híján marad a balesetveszély

Az elmúlt évben sem készültek el a 123A jelzésű, Csíkszentkirálytól Tusnádig vezető megyei úton az út széli szalagkorlátok biztonsági elemei. Az ezzel megbízott cég nem csak ezt mulasztotta el, ezért jelentős büntetőkamatot számoltak fel neki.

Forgalombiztonsági elemek híján marad a balesetveszély
2017. január 30., hétfő

Döntetlennel zárta edzőtáborát az ASA

A törökországi Antalyában lejátszott negyedik, egyben utolsó felkészülési mérkőzésén a Marosvásárhelyi ASA 2–2-es eredményt ért el a türkmenisztáni bajnok FK Altin Aszir ellen.

Döntetlennel zárta edzőtáborát az ASA
2017. január 30., hétfő

Vereséget szenvedett a címvédő otthonában a Sepsi Futsal

Ötgólos győzelmet aratott a Marosvásárhelyi City'us a Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal vendéglátójaként a teremlabdarúgó 1. Liga 17. fordulójában.

Vereséget szenvedett a címvédő otthonában a Sepsi Futsal
2017. január 30., hétfő

Félévi úszóverseny a Csíki Csobbanóban

Hetedik alkalommal rendezték meg az iskolák közötti, félév végi úszóversenyt a csíkszeredai önkormányzat által kezdeményezett Kori&úszás-program keretén belül.

Félévi úszóverseny a Csíki Csobbanóban
2017. január 30., hétfő

Megviselt állapotban van a híd – és a védőkorlátja

Közúti baleset miatt még jobban megrongálódott a múlt héten a Csíkszereda nyugati kijáratánál levő Olt-híd meglévő védőkorlátja. Az építmény teljes felújításra szorul, de hiába várják több éve a pénzt erre.

Megviselt állapotban van a híd – és a védőkorlátja
2017. január 30., hétfő

Otthon és biztonság az időseknek

Nyolc bentlakóval kezdte meg működését az a farkaslaki idősotthon, amelyet panzióból alakított ki Sebestyén Erzsébet és Simon. A Nyikó Idősek Egyesületének megálmodói ünnepélyes megnyitót tartottak hétfőn.

Otthon és biztonság az időseknek
Otthon és biztonság az időseknek
2017. január 30., hétfő

Otthon és biztonság az időseknek

2017. január 30., hétfő

Hokisok adománya az Orbán Alapítványak

Majdnem háromezer lejt gyűjtöttek össze a karitatív jellegű Winter Classic jégkorongtornán, amely a hétvégén zajlott a székelyudvarhelyi jégpályán. A pénzt a sérült fiatalokat támogató Orbán Alapítványnak adományozták a hokisok.

Hokisok adománya az Orbán Alapítványak
2017. január 30., hétfő

Ami két hete még csak a szándék volt, azt most megvalósították

Egy lépéssel közelebb kerültek az erdők és a legelők megmentéséhez Szentegyházán, ahol hétvégén egyesületet alapítottak, amelyhez már több száz területtulajdonos csatlakozott. Nyár elejétől őriztetnék az erdőket.

Ami két hete még csak a szándék volt, azt most megvalósították
2017. január 30., hétfő

Tisztújítás Maros megyében

A Maros megyei RMDSZ Területi Képviselők Tanácsának (TKT) döntése értelmében a február és május közötti időszakban általános, az egész megyére kiterjedő tisztújításra kerül sor a szövetségben.

Tisztújítás Maros megyében
Tisztújítás Maros megyében
2017. január 30., hétfő

Tisztújítás Maros megyében

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
A székely kürtőskalács szent és sérthetetlen
Megnyitás

A székely kürtőskalács szent és sérthetetlen

A városközpontból messze vitte a szél a dorongon piruló édesség illatát a péntektől vasárnapig tartó VI. Kürtőskalács-fesztiválon Sepsiszentgyörgyön. Idén 14 csapat nevezett Az év székelyföldi kürtőskalácsa és Az év reform kürtőskalácsa kiválasztását célzó versenybe.

2017. január 30., hétfő

Időtálló ruhadarabok és lábbelik akár féláron

Tél végi árleszállítással csalogatják a vásárlókat a marosvásárhelyi üzletek, legtöbb helyen az ötven százalékos táblával hívogatnak, de vannak, amelyekben 70 százalékos árcsökkentést is ígérnek.

Időtálló ruhadarabok és lábbelik akár féláron
2017. január 30., hétfő

Márciusban folytatódik Floreáék pere

Ismét halasztották a Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester ellen indult egyik büntetőper tárgyalását a Hargita Megyei Törvényszéken. Az ok: a helyi önkormányzatot képviselő Kovács Lajos kinevezését még nem hagyta jóvá a Maros megyei prefektúra. 

Márciusban folytatódik Floreáék pere
Márciusban folytatódik Floreáék pere
2017. január 30., hétfő

Márciusban folytatódik Floreáék pere

2017. január 30., hétfő

Negyvennégy településen átvezető Szent László utat építenek ki

Az egész Kárpát-medencére kiterjedő Szent László-út kiépítésébe kezdett az RMDSZ és az erdélyi Iskola Alapítvány. Azokat a településeket szervezik hálózatba, amelyeken fellelhető Szent László király öröksége.

Negyvennégy településen átvezető Szent László utat építenek ki
2017. január 30., hétfő

Csíkszeredai és udvarhelyi diadalok a gyerektornán

Nagyszerűen szerepeltek a Székelyudvarhelyi FC és az FK Csíkszereda csapatai a múlt hét végén negyedik alkalommal megrendezett Csíkszereda Kupán. 

Csíkszeredai és udvarhelyi diadalok a gyerektornán
2017. január 30., hétfő

Már tíz éve szerették volna értékesíteni a lakásokat

Látszólag évek óta áll a munka a csíkszeredai postahivatallal szemben épülő társasháznál. A folytatás a beruházáshoz szükséges összegek előteremtésétől függ. 

Már tíz éve szerették volna értékesíteni a lakásokat
2017. január 30., hétfő

Február végétől lehet iratkozni az előkészítő osztályokba

Közvitára bocsátotta az oktatási tárca az előkészítő osztályokba való beiratkozás módszertanát és az iratkozási naptárt. Az idei tanévben február 27-étől március 16-áig írathatják a szülők előkészítő osztályba gyermekeiket.

Február végétől lehet iratkozni az előkészítő osztályokba
2017. január 30., hétfő

Érdemes figyelni a szárnyasokra

Hargita megyében ugyan még nem jelentettek madárinfluenza-gyanús esetet, de Maros és Bákó megyékben felmerült a gyanú, Brassó megyében pedig már kimutatták a vírustörzset elhullt állatokban.

Érdemes figyelni a szárnyasokra
Érdemes figyelni a szárnyasokra
2017. január 30., hétfő

Érdemes figyelni a szárnyasokra

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye