
Fotó: Pál Árpád
Nyolc bentlakóval kezdte meg működését az a farkaslaki idősotthon, amelyet panzióból alakított ki Sebestyén Erzsébet és Simon. A Nyikó Idősek Egyesületének megálmodói ünnepélyes megnyitót tartottak hétfőn.
2017. január 30., 21:362017. január 30., 21:36
Udvarhelyről, a környező falvakból, Csíkszékről és Szeben megyéből érkeztek az otthon első lakói – tudtuk meg Both Tímea pszichoterapeutától, a létesítmény ügyvezetőjétől. Az egyesület létrehozói közel két évtizedes vendéglátói tapasztalattal rendelkeznek.
Az épület háromszintes, ötvennyolc férőhelyes. Huszonhárom, külön fürdőszobával rendelkező szobája négy-, három-, két-, illetve egyágyas. „Munkánk célja az itt lakók életminőségének javítása: a teljes ellátás mellett a társasági életre való ösztönzés. Fontosnak tartjuk megtartani, ápolni a szociális kapcsolatokat a hozzátartozókkal, fizikai és lelki gondozást nyújtani” – részletezte az ügyvezető.
Geréb Péter, a község alpolgármestere kitartó munkát kívánt, az idős lakóknak pedig békés környezetet. Hamarosan indul a helyi napközi építésének projektje, és párhuzamos nyitotta meg kapuit a község első magánkezdeményezésű öregotthona. Mindkét intézményre szükség van – jegyezte meg.
Laczkó Vilmos plébános vallja: a működtetők kedvességét az idősek és személyes imája is kíséri majd. Áldáskérelem és közös imádság után Sebestyén Simon köszönetet mondott a jelenlévőknek az együtt gondolkodásért.
Meglátogattuk az egyik szoba lakóit. Nem győztek hálálkodni mindazért, amit új, élethosszig választott otthonukban megélnek. Szakápolójuk nem érzi nehéznek a mindennapokat, mert nagyon szereti hivatását, de a feladat „embert próbáló”. „Öröm az otthon elindulása, az, hogy szeretetet tudunk nyújtani – nyomatékosította Sebestyén Erzsébet. Mintha nagycsaláddá váltunk volna…”
Nem akartak ugyan kórház jellegű otthont, mégis fogadták azokat, akik súlyos betegség után rehabilitációra szorulnak. Lelkét az is megmozgatja, hogy milyen szépen megköszönnek minden odafigyelést. Belső elégtétel látnia az élni akarást.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.
Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.
Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.
Egy, a központi zónában zajló építkezési helyszínen megsérült az egyik elektromos vezeték, ami a szolgáltatás kimaradását okozza majdnem az egész városban.
Újabb harminc nappal, november 6-tól december 5-ig meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon, mivel még nem végezték el a bányakatasztrófa sújtotta terület biztonságossá tételéhez szükséges munkálatokat.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Újra Székelyudvarhelyre érkeznek a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktorai, akik gyermekek és felnőttek állapotfelmérését és fejlesztését végzik november folyamán.
szóljon hozzá!