Ennyi pénzből gazdálkodik idén Csíkszereda

Közel 170 millió lejből gazdálkodik idén Csíkszereda, a helyi önkormányzati képviselő-testület szerdán rendkívüli ülésen fogadta el a megyeszékhely ez évre szóló költségvetését.

Tiltakozni fognak Csíkszeredában a magyar feliratok ellen hozott intézkedések miatt

Figyelemfelkeltő felvonulást szervez a Székelyek Világszövetsége képviseletében András Mihály Csíkszeredában pénteken 17 és 19 óra között a magyar feliratok védelmére.

Tiltakozni fognak Csíkszeredában a magyar feliratok ellen hozott intézkedések miatt
2017. március 01., szerda

Küzdelmes véghajrában szereztek pontot Bukarestben

Egymás után második döntetlenjét érte el a Székelyudvarhelyi KC a férfi kézilabda Bölények Ligájában, szerdán délután az utolsó percekben egyenlítve szerzett egy pontot a Bukaresti CSM vendégeként.

Küzdelmes véghajrában szereztek pontot Bukarestben
2017. március 01., szerda

Fontos a tudatos mozgás az életminőség javításáért

Kinaesthetics – tudatos mozgás és életminőség címmel Péter György, a Gyulafehérvári Caritas szociomedikális ágazatának igazgatója tartott előadást legutóbb a Belső Iránytű rendezvényen a gyergyószentmiklósi Szent István plébánián.

Fontos a tudatos mozgás az életminőség javításáért
2017. március 01., szerda

Szoros kapcsolatot ápol az akadémiával az SZFC

Közös sajtótájékoztatót tartott szerdán délben a Székelyudvarhelyi FC és az FK Csíkszereda labdarúgóklubok vezetősége.

Szoros kapcsolatot ápol az akadémiával az SZFC
2017. március 01., szerda

Szöveges üzenettel is lehet parkolójegyet váltani Gyergyószentmiklóson

Mobiltelefonnal, sms-ben is lehet parkolódíjat fizetni Gyergyószentmiklóson március 1-től. Ugyanakkor tudni kell, a parkolódíj-fizetésnek ez a módja drágább, mint a készpénzzel történő jegyváltás.

Szöveges üzenettel is lehet parkolójegyet váltani Gyergyószentmiklóson
2017. március 01., szerda

Mircea Duşa elégedett a hadseregnek előirányzott költségvetéssel

A felszerelés bővítése szempontjából idén jó éve lesz a hadseregnek, mert hosszú idő óta először a bruttó hazai össztermék két százalékát utalták védelmi kiadásokra – jelentette ki szerdán Mircea Duşa.

Mircea Duşa elégedett a hadseregnek előirányzott költségvetéssel
2017. március 01., szerda

Maros megye a negyedik legnépszerűbb turisztikai célpont az országban

Maros megye Románia negyedik legkedveltebb turisztikai desztinációja a 2016-os adatok szerinti több mint 500 ezer látogatóval, ezzel pedig megerősítette pozícióját, hiszen a 2015-ös adatok szerint is negyedik volt.

Maros megye a negyedik legnépszerűbb turisztikai célpont az országban
2017. március 01., szerda

Összetépték a DNA által küldött beidézést, mondván, hogy az már nem érvényes

A Vásárhelyi Hírlap arról szerzett tudomást, hogy a rendőrség a DNA által küldött idézés kézbesítése után visszament a szülőkhöz, elkérték a „meghívót”, és előttük összetépték, mondván, hogy már nem érvényes.

Összetépték a DNA által küldött beidézést, mondván, hogy az már nem érvényes
2017. március 01., szerda

Online előjegyzés gépjármű-bejegyzésre Kovászna megyében is

Szerdától Kovászna megyében is lehet online sorszámot igényelni gépjármű- bejegyzésre, átíratásra, forgalomból való kivonásra, ideiglenes rendszám kiállítására és a forgalmi engedély kiváltására. Kovászna Megye Tanácsa szerint, félmegoldás született.

Online előjegyzés gépjármű-bejegyzésre Kovászna megyében is
2017. március 01., szerda

Virággal kedveskedtek a nőknek a háromszéki rendőrök

Virágokat osztogattak a hölgyeknek a Kovászna megyei rendőrök.

Virággal kedveskedtek a nőknek a háromszéki rendőrök
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
A magyar nemzet egységét jelképezi a búzaösszeöntés
Megnyitás

A magyar nemzet egységét jelképezi a búzaösszeöntés

Népviseletben, ünnepi öltözetben díszelgő társaság gyülekezett szombaton délután a felső-csernátoni Malomkert udvarán. Itt lelt otthonra ugyanis a székelyföldi búzaösszeöntés ünnepe, amelynek alkalmával Kovászna, Hargita, Maros és idén már Brassó megye gazdái is találkoztak, hogy búzaadományukkal hozzájáruljanak a nehéz sorsú emberek élelemellátásához, jólétéhez.

2017. március 01., szerda

Joghurt készül, hogy legyen mit a tejbe aprítani

Nagy műanyag edény hirdeti az egyik alfalvi porta előtt, hogy natúr joghurthoz jut, aki betér. Készítője Páll Sándor. Miután halmozottan sérült gyermekének műtétekre is szüksége van, és tavaly keveset adtak a tejért, így joghurtkészítéssel próbálkozik.

Joghurt készül, hogy legyen mit a tejbe aprítani
2017. március 01., szerda

Táncszínházi előadással érkezik Gyergyószentmiklósra az András Lóránt Társulat

Flow című előadását mutatja be Gyergyószentmiklóson az András Lóránt Társulat. A marosvásárhelyiek táncszínházi produkcióját március 3-án 19 órától nézheti meg a közönség a művelődési ház nagytermében. Szombaton a Figura mutatja be Anyegin című előadását.

Táncszínházi előadással érkezik Gyergyószentmiklósra az András Lóránt Társulat
2017. március 01., szerda

A volt számológépgyár mellé költöztetnék vissza a végállomást

Belátható időn belül elköltöztetik a marosvásárhelyi közszállítási vállalat Jeddi úti végállomását.

A volt számológépgyár mellé költöztetnék vissza a végállomást
2017. március 01., szerda

Szöllősi Mátyás volt a Látó-est vendége

Milyen események, történetek, tapasztalatok járulnak hozzá ahhoz, hogy megszülessen egy novelláskötet? Erről beszélgetett a Látó-est meghívottjával, Szöllősi Mátyással, a Váltóáram című kötet szerzőjével Szabó Róbert Csaba, a Látó szerkesztője.

Szöllősi Mátyás volt a Látó-est vendége
2017. március 01., szerda

Marosvásárhely mint filmes oázis

Nem is kezdődhetnének jobbkor a magyar filmnapok Marosvásárhelyen. Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje vasárnap éjjel Oscar-díjat ért, s ha ezt az alkotást nem is láthatjuk a 7. Magyar Fimnapokon, a magyar filmek újra divatba jöttek.

Marosvásárhely mint filmes oázis
Marosvásárhely mint filmes oázis
2017. március 01., szerda

Marosvásárhely mint filmes oázis

2017. március 01., szerda

Háromezer eurós támogatás járhat a paradicsomtermesztésért

Nem paradicsomtermő vidékként ismert Udvarhelyszék, mégis erre a zöldségfajtára áll át több termelő, ugyanis a mezőgazdasági minisztérium komoly anyagi támogatást nyújt a termesztőknek.

Háromezer eurós támogatás járhat a paradicsomtermesztésért
2017. március 01., szerda

Háziorvosok: nem kellene hagyományos osztályzatot adni testnevelésórán

Nem kellene jegyet kapniuk a diákoknak tornaórán, ezzel ugyanis csak elijesztik őket a sporttól – vélik a háziorvosok.

Háziorvosok: nem kellene hagyományos osztályzatot adni testnevelésórán

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye