Fontos a tudatos mozgás az életminőség javításáért

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Kinaesthetics – tudatos mozgás és életminőség címmel Péter György, a Gyulafehérvári Caritas szociomedikális ágazatának igazgatója tartott előadást legutóbb a Belső Iránytű rendezvényen a gyergyószentmiklósi Szent István plébánián.

Pethő Melánia

2017. március 01., 18:412017. március 01., 18:41

A résztvevők ízelítőt kaptak a mozgásérzékelés tudományából és gyakorlatok által maguk is megtapasztalhatták, mozgásukból mennyire hiányzik a tudatosság. Az életminőség javításához márpedig tudatosságra van szükség – mutatott rá az előadó.

„Hunyják be szemeiket, álljanak fel lassan a székből, majd üljenek vissza. Közben figyeljenek arra, hogy mit érzékelnek, mit tudnak megfogalmazni az elvégzett mozgásból” – hívta gyakorlatra a résztvevőket az előadó. Több hasonló mozgássor elvégzése után rámutatott, nincs arra egy közös fogalom, amivel kifejezhető lenne a megtapasztalás, lévén, hogy mindenkiben más érzetet vált ki egy-egy mozgás. Ezért az egyén maga kell „felállítsa saját diagnózisát”, azaz, tudatossá kell tegye, hogy mozgásszervei hogyan működnek bizonyos helyzetekben vagy ráhatások esetén, mert csak így tud változtatni mozgása minőségén, ezzel együtt életminőségén.

„A kinesztetika azzal foglalkozik, amivel mi, emberek nagyon keveset: saját magunk érzékelésével. Mondhatni, az egyes szám első személy tudománya. Módszerei rávezetnek arra, hogy tudatosan értékeljük testérzeteinket, illetve irányt mutatnak arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet változtatni azon, amit érzékelünk – például a fájdalmon” – ismertette az előadó.

Életünk során mintákat alakítunk ki, ezekből merítkezünk legtöbb élethelyzetben; egy-egy mozgást is rutinosan, mintáink alapján végzünk. „Az is egy minta például, ahogyan karba tesszük kezeinket. Ha tudatosan figyelünk arra, hogy másképp is elvégezhető ez a mozgás, mint szoktuk, és az új mozdulatot begyakoroljuk, egy idő után már nem esik nehezünkre – egy minta helyett már kettő birtokában vagyunk” – mutatott rá Péter György. Kifejtette, azért fontos minél több mintát elsajátítani, mert ezekkel bővülnek megoldási lehetőségeink, amik közül a legmegfelelőbbet alkalmazhatjuk a krízishelyzetekben. „Ha több mintám van, és az egyik nem jön be egy adott helyzetben, automatikusan megpróbálom a másikat” – magyarázta.

„Amikor elvégzünk egy tevékenységet, idegsejtjeink között kapcsolat, szinapszis jön létre. Minél többször végzünk egy adott tevékenységet, a szinapszis annál erősebb lesz. Amely szinapszisaink a legerősebbek, azok a mintáink. A központi idegrendszerünk folyamatosan töröl, hogy helyet biztosítson az új szinapszisoknak. Az erősek maradnak, a gyengék törlődnek. Ezért nehéz a mintáinkon, a magatartásunkon változtatni. Ha ez a célunk, akkor tudatosan sokszor el kell végezni egy dolgot másképp, mint ahogy addig tettük” – magyarázta az előadó. A mozgásra vetítve le a felvázoltakat, rámutatott, idős korban például, amikor az izomerő gyengébb, alkalmazhatjuk ugyan fiatalkori mintáinkat, de azok nemhogy segítenének, hanem korlátozni fognak. Hogy könnyebbé tegyük mozgásunkat, életminőségünket, változtatni kell, amit csak úgy tehetünk meg, ha tudatosan figyelünk magunkra, elemezzük az érzeteinket. És ezt nem elég akkor elkezdeni, amikor már gond, baj, betegség van a szervezetben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
Hirdetés