
Fotó: Tamás Gyopár
Nagy műanyag edény hirdeti az egyik alfalvi porta előtt, hogy natúr joghurthoz jut, aki betér. Készítője Páll Sándor. Miután halmozottan sérült gyermekének műtétekre is szüksége van, és tavaly keveset adtak a tejért, így joghurtkészítéssel próbálkozik.
2017. március 01., 15:042017. március 01., 15:04
Páll Sándor többször is külföldre járt dolgozni, ám családját nem hagyhatja magára sokáig. A beteg Imike gondozásra szorul. Arról is szólt, hogy korábban Németországban, Franciaországban is dolgozott, de egy-egy külföldi munka után néha még annyit sem keresett, mintha itthon dolgozott volna. Úgy döntött, itthon próbálja előteremteni a szükséges anyagiakat.
„Négy tehén után vittem a csarnokba a tejet, amikor a legnagyobb mennyiséget vittem, tavaly májusban, akkor adtak a legkevesebbet érte. 70 baniba fizették ki. A támogatásokat nem én kapom, s abból a pénzből családot eltartani lehetetlen volt, Imikét pelenkázzuk, kezelésekre is szüksége van, mindezekre nem futotta a jövedelemből. Valamibe bele kellett vágni. Sajtkészítést is tanultam, de ahhoz komoly pince kell, és több helyiség is ki kellene alakítani, 1000 euróba is belekerülne” – mondja a 37 éves Páll Sándor. Több, a Caritas által meghirdetett tanfolyamra is járt, mint mondta, ezidáig vagy ezer lejre tanult, ami szintén a befektetés részét képezte. Ott tanulta e tejtermék előállítását is.
Rendre beszerezte a szükséges dolgokat, több hőmérőt is vásárolt az olcsóbb fajtából, mert hamar tönkrementek, azt is hozzátette, a svájci, jó minőségű 300 lej darabonként. A szintén drága, duplafalú edényeket, a műanyagpalackokat is meg kellett vásárolnia, és még nincs vége a befektetéseknek.
Egyelőre tehát alakítja a feltételeket, így nem tudja, üti-e majd széle a hosszát. Azon is gondolkodik, hogy a palackgyártó céggel egyezséget kössön, hogy használt palackokat vinne, ha beleszámítanák az újak árába. „Ha öt százalékkal kellene kevesebbet fizetni a palackokért, úgy is jó lenne” – számolgat. Hosszú távon az az elképzelése, hogy külön helyiséget alakít ki, s talán a termelői engedélye mellett egyéni vállalkozásba kezd, hogy pályázhasson.
Ötletben nincs hiány tehát, de sok joghurt kell elhagyja a portát ahhoz, hogy mindezek megvalósuljanak. Bár készen házhoz is szállít a szomszédos faluba ismerőseinek, barátainak, akik rákaptak a természetes tejtermékre, és emellett friss tejet is igényelnek a helyiek, egyelőre még dolgozni is kell járjon. Egy hónapja állt munkába Sándor, éjszakai műszakot vállalt, azelőtt négy hónapig nem volt munkaviszonya. Éjjel mindenes egy cégnél, és nappal fej és joghurtozik. A frissen fejt tejből a különböző hőkezelések után két nap múlva lesz joghurt, mint mondta. Állítja, bár még a próbálkozás időszaka ez, de nem adja fel, mert nem szeretne külföldre menni, családja mellett a helye, és a kilencéves Imikének nemsokára több műtéti beavatkozásra lesz szüksége.
Mentorprogramot indít, képzéseket és konferenciát szervez, valamint a nők elleni erőszak megelőzésében is szerepet vállal az RMDSZ nemrégiben megalakult Gyergyó Területi Nőszervezete. Várják a nők csatlakozását.
Hetven alkohol- és kábítószer-gyorstesztből kettő mutatott pozitív értéket pénteken, amikor a gyergyószentmiklósi rendőrök ellenőrző akciót tartottak.
Október végére 16 százalékban elkészült a Marosvásárhelyt Târgu Neamțcal összekötő A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakasza, ami hat százalékpontos előrelépést jelent az előző jelentéshez képest.
Tiltakoztak szerda este Gyergyóalfaluban az új megyei hulladékgazdálkodási rendszer ellen: a lakossági fórumon sokan kijelentették, nem kötnek szerződést az új szolgáltatóval.
A villamos hálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás november 5-én, csütörtökön 9 és 15 óra között Borszék több utcájában.
Gyergyószentmiklós képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén határozott a helyi pályázati kiírás alapján a költségvetésből biztosított sporttámogatások elosztásáról. Tizenegy sportegyesület és klub összesen 271 945 lej támogatásban részesül.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
szóljon hozzá!