Háromezer eurós támogatás járhat a paradicsomtermesztésért

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Nem paradicsomtermő vidékként ismert Udvarhelyszék, mégis erre a zöldségfajtára áll át több termelő, ugyanis a mezőgazdasági minisztérium komoly anyagi támogatást nyújt a termesztőknek.

Fülöp-Székely Botond

2017. március 01., 12:252017. március 01., 12:25

2017. március 01., 12:252017. március 01., 12:25

Évi háromezer euróval támogatja a kormány idéntől azoknak a gazdáknak a tevékenységét, akik egy 10 áras területen legalább kétezer kilogramm paradicsomot termesztenek az április–május vagy november 1.–december 20. közötti időszakban – tudtuk meg Török Jenőtől, a Hargita Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezetőjétől.

Mint mondta, a gazdák azt is megtehetik, hogy az említett időszakokban összesen termelnek két tonna zöldséget, a szubvenciót így is megkapják. Az említett mennyiségbe ugyanakkor nem számít bele a nyáron termesztett paradicsom. A nyolc évre előirányzott program célja, hogy szezonon kívül is lehessen vásárolni hazai termesztésű zöldségeket, ne kelljen importálni – magyarázta Török.

A termelők bármikor pályázhatnak a támogatásért a mezőgazdasági igazgatóságnál, az viszont fontos, hogy egyetlen személy nevén szerepeljen az említett ezer négyzetméteres terület. Török Jenő hangsúlyozta, hiába termeszt valaki több paradicsomot, illetve művel meg nagyobb területet, a szubvenció értéke nem növekszik.

Udvarhelyen két személy foglalkozik fóliaházas termesztéssel, ám ők nem igénylik a támogatást, viszont vidéken annál nagyobb az érdeklődés – tudtuk meg Bölöni Ferenctől, a mezőgazdasági igazgatóság helyi projektfelelősétől. Elmondta, Máréfalván két család gondolkodik azon, hogy részt vegyen a programban, Alsóboldogfalván szintén kettő, míg Nyikómalomfalván és Bögözben egy-egy személy. Ők az őszi időszakra készülnek, hiszen a tavaszit már lekésték.

Akiknél még érdeklődtek a szakemberek és tudják, hogy van fóliaházuk, azért nem állnak át kizárólag paradicsomtermesztésre, mert úgy vélik, jobban kereshetnek, ha többféle zöldséget nevelnek. Bölöni arra számít, hogy ha a programba belépők jó évet zárnak, jövőre még többen fognak csatlakozni. Kérdésünkre elmondta, Udvarhelyszék valóban nem a legalkalmasabb a paradicsomtermesztésre, hiszen gyakoriak a korai fagyok, de ha a gazdák fűtenek is a fóliaházakban, akkor leszüretelhetik a szubvencióhoz szükséges mennyiséget, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós vagy éppen Borszék környékén viszont szinte értelmetlen ilyesmivel próbálkozni.

Bölöni Ferenc azzal nyugtatta az udvarhelyszéki gazdákat, hogy szívesen adnak szakmai segítséget a termesztéshez, hiszen amúgy is szakmai kötelességük, hogy bizonyos időszakokban megvizsgálják a fejlődő növényeket. A paradicsom eladási árából, illetve az állami támogatásból kilónként összesen 9–10 lejt is kereshetnek a termesztők.

Kikapcsolódásként és a mezőgazdasági munka szeretete miatt kezdett bele öt-hat éve a zöldségtermesztésbe a nyikómalomfalvi Sófalvi Ottó és családja, akik jelenleg egy 300 négyzetméteres, öntözőrendszerrel felszerelt fóliaházzal rendelkeznek, illetve egy kisebb sátorral, ahol a palántákat nevelik. A nyári-őszi hónapokban már ebben is meg lehet termeszteni több mint kétezer kiló paradicsomot, nekik a legkisebb mennyiség is 2500 volt. Egy 4–5 méterre megnövő, többször szüretelhető fajtát használnak, amelyen meglehetősen nagy, de az üzletinél valamivel puhább paradicsom terem. Házi termésük ugyan nem áll el annyi ideig, mint a boltban kapható, ám ezért íze kárpótolja a fogyasztót – állítja Sófalvi, aki két újabb fóliaházat készül megépíteni kertjében, hogy részt vehessen a programban. Mivel az állam által megszabott tavaszi időszakot már lekéste, ő az őszire készül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Patthelyzetben a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felújítása

Magántulajdonban lévő kerítéseket és épületeket kellene elbontani ahhoz, hogy felújíthassák a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felső szakaszát. Keresik a lakók ingatlanjait legkevésbé érintő törvényes megoldást, de gyakorlatilag áll a projekt.

Patthelyzetben a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felújítása
Hirdetés
2026. június 10., szerda

A kilövés után pár nappal ismét medvére figyelmeztetnek

Újabb Ro-Alert figyelmeztetést kaptak kedd este a székelyvarságiak medve jelenléte miatt. Mindez alig két nappal azután történt, hogy egy emberre veszélyessé vált nagyvadat kilőttek a településen.

A kilövés után pár nappal ismét medvére figyelmeztetnek
2026. június 09., kedd

Több mint három kilogramm vízipipadohányt foglaltak le Hargita megyében

Házkutatásokat tartottak kedden Hargita megyében a Jupiter-hadművelet részeként a rendőrség gazdasági nyomozói. Több mint három kilogramm törvénytelenül értékesített vízipipadohányt foglaltak le.

Több mint három kilogramm vízipipadohányt foglaltak le Hargita megyében
2026. június 09., kedd

Bethlen Kata örökségét bemutató kötetet ismertetnek Székelyudvarhelyen

Bethlen Kata egyházépítő és mecénási tevékenységét feldolgozó kötetet mutatnak be csütörtökön a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány két évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi.

Bethlen Kata örökségét bemutató kötetet ismertetnek Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Megújult a körforgalom, de újabb utat zárnak le Székelyudvarhelyen

Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.

Megújult a körforgalom, de újabb utat zárnak le Székelyudvarhelyen
2026. június 08., hétfő

Megkeresik, elaltatják és elszállítják a Székelyudvarhelyen megjelent medvebocsot

Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.

Megkeresik, elaltatják és elszállítják a Székelyudvarhelyen megjelent medvebocsot
2026. június 08., hétfő

Három autó ütközött Máréfalvánál

Három kisteherautó ütközött össze hétfő reggel a 13A jelzésű országúton, Máréfalva község területén.

Három autó ütközött Máréfalvánál
Három autó ütközött Máréfalvánál
2026. június 08., hétfő

Három autó ütközött Máréfalvánál

Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Medvebocs Székelyudvarhely központjában – videóval

Medvebocs haladt át Székelyudvarhely központján – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Dávid Endre alpolgármester, hozzátéve, hogy a területet a hajnali órákban biztosították. Kéréssel fordult a városlakókhoz.

Medvebocs Székelyudvarhely központjában – videóval
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 06., szombat

Hóban, esőben és sztyeppéken át, két hete úton

Két hete vágtott neki a Kaland a világ végére expedíciónak a székelyudvarhelyi Mihály Alpár és útitársa, a szatmárnémeti Bertici Attila, akiknek végső célja Mongólia. Már elérték Kazahsztánt, de az út neheze még hátravan.

Hóban, esőben és sztyeppéken át, két hete úton
Hirdetés