Stációk keresztek hiányában is – keresztúti ájtatosság Tusnádfürdőn

Első alkalommal szerveznek keresztúti ájtatosságot a tusnádfürdői Sólyomkőn. A szombati „zarándokútra” várnak minden húsvétra lelkiekben is felkészülni szándékozót.

Nagyon mélyen a zsebébe kell nyúlnia majd annak, aki az erdőben szabadul meg a szemetétől

A képviselőház környezetvédelmi bizottsága keddi ülésén úgy döntött, hogy javasolja, hogy az eddigi bírság tízszeresét szabják ki azokra, akik háztartási, kőolajalapú, vegyi vagy mérgező hulladékot dobnak el az erdőben.

Nagyon mélyen a zsebébe kell nyúlnia majd annak, aki az erdőben szabadul meg a szemetétől
2017. március 28., kedd

Országos körözés alatt volt, miközben a „szomszédban” élte az életét

Meg nem erősített értesüléseink szerint meg sem próbált elrejtőzni, hanem teljesen hétköznapi életet élt Maros megyében a több mint hét év börtönbüntetés elől tavaly óta menekülő Termés utcai Gábor Róbert, akit hétfőn fogtak el a Maros megyei hatóságok.

Országos körözés alatt volt, miközben a „szomszédban” élte az életét
2017. március 28., kedd

Drágán megfizet a kiflibeszállító a szabálytalanságért

Tízezer lejre bírságolta az iskolai tej-kifli program egyik beszállítóját a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség a péktermék nem megfelelő tömege miatt.

Drágán megfizet a kiflibeszállító a szabálytalanságért
2017. március 28., kedd

Ahol a szomszédság javítja meg az utat

Gyergyócsomafalván a Völgy utca mindkét ágán olyan szomszédság lakik, akik gyakran összegyűlnek. Hétfőn is ezt tették, ezúttal azonban közösen javították az utcájukat, tömték be salakkal a gödröket.

Ahol a szomszédság javítja meg az utat
2017. március 28., kedd

Még néhány napig kedvezményesen fizethető ki az adó

Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közleményben hívja fel a lakosság figyelmét, hogy az idei adók és illetékek első félévi befizetésének határideje március 31., és ugyaneddig érvényes a természetes személyeknek jóváírt 10 százalékos kedvezmény.

Még néhány napig kedvezményesen fizethető ki az adó
2017. március 28., kedd

Hat év letöltendőre ítélték Elena Udreát

Hat év letöltendő börtönbüntetésre ítélte kedden a legfelső bíróság a Bute-gála-ügyben Elena Udrea volt minisztert.

Hat év letöltendőre ítélték Elena Udreát
2017. március 28., kedd

A település, ahol a székely furfang nem ismer határokat

Nem mondanak le a hármasfalusiak három egykori különálló településének megjelöléséről. Miután a rendőrség és törvényszék segítségével a prefektus leszereltette a gépkocsivezetőket megtévesztőnek tartott falunévtáblákat, a helyiek faragott táblákat készülnek állítani.

A település, ahol a székely furfang nem ismer határokat
2017. március 28., kedd

Előzetesbe kerültek a munkára kényszerített gyerekek fogvatartói

Elrendelték annak az öt személynek az előzetes letartóztatásba vételét, akik ellen illegális pénzszerzés, gyermekkereskedelem és jogtalan fogva tartás gyanúja merült fel.

Előzetesbe kerültek a munkára kényszerített gyerekek fogvatartói
2017. március 28., kedd

Friss zöldségek, vetőmagok, facsemeték az udvarhelyi piacon

A pincékben áttelelt zöldségek mellett már bőséges kínálat van friss primőr zöldségekből is a székelyudvarhelyi zöldségpiacon, ugyanakkor vetőmagot, facsemetéket is beszerezhetnek az oda látogatók.

Friss zöldségek, vetőmagok, facsemeték az udvarhelyi piacon
2017. március 28., kedd

Tűz pusztított a Tündér Ilona Vendégháznál

Kigyulladt a jobbágyfalvi Tündér Ilona Vendégház vasárnap hajnali fél kettőkor. Az anyagi kár jelentős.

Tűz pusztított a Tündér Ilona Vendégháznál
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Egy nap, ami híd a sérült gyerekek és a nagyvilág között
Megnyitás

Egy nap, ami híd a sérült gyerekek és a nagyvilág között

A rendszerváltozás előtt Romániában hivatalosan nem léteztek sem fizikailag sem mentálisan sérültek. Az idő múlásával azonban egyre több különleges bánásmódot igénylő emberről lehetett tudomást szerezni, így 1996-ban életre hívták az Esély Alapítványt.

2017. március 28., kedd

Így szoktatnák magyar színházba a csíki románokat

Első alkalommal finanszíroz román nyelvű színházi előadásokat Csíkszereda önkormányzata. A Luceafărul elnevezésű programsorozatban négy vendégelőadást lehet megtekinteni.

Így szoktatnák magyar színházba a csíki románokat
2017. március 28., kedd

Egységes Gyergyószék megy Budapestre

Harmadszor kerül sor Budapesten a Székely Fesztiválra, ahol most Gyergyószék kap kiemelt figyelmet. Díszvendégként mutathatja meg, ami értékes, amire büszke lehet minden idevalósi, és amivel idelátogatásra hívhatja más vidékek lakóit.

Egységes Gyergyószék megy Budapestre
2017. március 28., kedd

Zsarolással használja ki az alkalmazottak nehéz anyagi helyzetét az Azomureș?

Kollektív munkakonfliktus alakult ki a marosvásárhelyi Azomureș vegyi kombinátban, mivel az alkalmazottak és a vezetőség nem tudott dűlőre jutni a fizetésemelések tekintetében. A dolgozók szakszervezete törvénytelen és erkölcstelen bánásmóddal is vádolja a vezetőséget.

Zsarolással használja ki az alkalmazottak nehéz anyagi helyzetét az Azomureș?
2017. március 28., kedd

Arról álmodik, hogy moziforgalmazásba kerüljön a munkája

László József ifjú filmes szakember, aki operatőrként eseményekre, sajtótájékoztatókra járt, de nem elégítette ki a rohanó tévés filmezés, és valami újba vágta fejszéjét.

Arról álmodik, hogy moziforgalmazásba kerüljön a munkája
2017. március 28., kedd

A forgalommal szemben tudta csak elhagyni az utcát, egy rosszul parkoló autó miatt

Rosszul parkoló autó miatt állt a forgalom kedden délelőtt a székelyudvarhelyi Szentimre utcában. Az ott állomásozó személyautó miatt elakadt egy haszongépjármű, amely egy utánfutóval közlekedett.

A forgalommal szemben tudta csak elhagyni az utcát, egy rosszul parkoló autó miatt
2017. március 28., kedd

Miniszteri meghallgatáson a katolikus iskola diákjainak szülei

Időpontot kaptak Pavel Năstase tanügyminiszterhez a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumban tanuló diákok szüleinek képviselői. A szószólók kedd hajnalban indultak el Bukarestbe, azzal a céllal, hogy megoldást találjanak gyerekeik iskolájának önálló jogi tanintézményként való megtartására.

Miniszteri meghallgatáson a katolikus iskola diákjainak szülei
2017. március 28., kedd

Leszerepelt a romániai egészségügyi rendszer

A romániai egészségügyi rendszer teljesít a legrosszabbul a 35 vizsgált európai ország közül. Bulgária, sőt Albánia is jóval túlteljesít a hazai egészségügyön. Az okok után néztünk.

Leszerepelt a romániai egészségügyi rendszer

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye