Török népszavazás – Az elnöki rendszert támogató voksok állnak győzelemre

Az elnöki rendszer bevezetését támogató igen szavazatok 51,9 százalékon, a változtatást ellenző nem voksok 48,1 százalékon állnak a szavazatok 94 százalékos feldolgozottságánál a vasárnapi referendumon Törökországban – jelentette a török média.

Elhunyt az utolsó ember, aki még a 19. században született

Száztizenhét éves korában elhunyt Emma Morano, a világ legidősebb embere. Ő volt az utolsó ember, aki még a 19. században született.

Elhunyt az utolsó ember, aki még a 19. században született
2017. április 16., vasárnap

Sok pénzre kellett vásárolnia ahhoz, hogy esélye legyen nyerni a nyugtalottón

Rendkívüli nyugtalottó-sorsolást tartottak vasárnap, amely értelmében a március 3-án 935 lejes vásárlásról, illetve a február 15-én 603 lejes vásárlásról kiállított nyugtákkal lehet nyerni.

Sok pénzre kellett vásárolnia ahhoz, hogy esélye legyen nyerni a nyugtalottón
2017. április 16., vasárnap

Lehűlés következik, havazhat is

Megerősödő szélmozgás, csapadékhullás és lehűlés lesz vasárnap estétől országszerte – tájékoztat az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Lehűlés következik, havazhat is
Lehűlés következik, havazhat is
2017. április 16., vasárnap

Lehűlés következik, havazhat is

2017. április 16., vasárnap

Több mint ezerszer riasztották a sürgősségi egységeket

Országszerte 1083 alkalommal kellett beavatkozniuk a feltámadás éjszakáján a tűzoltóknak, 103 tűzeset oltásánál volt szükség a segítségükre, tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget az országos katasztrófavédelem.

Több mint ezerszer riasztották a sürgősségi egységeket
2017. április 16., vasárnap

Passió, feltámadással

Lövétén mutatta be a pantomimre épülő zenés húsvéti misztériumjátékát a szentegyházi Szent Imre Társulat. Az előadásban a feltámadás is fontos szerepet kapott: Jézus jeruzsálemi bevonulásától a pünkösdi eseményekig vitték színre az üdvösségtörténetet.

Passió, feltámadással
Passió, feltámadással
2017. április 16., vasárnap

Passió, feltámadással

2017. április 16., vasárnap

Eledelszentelés Nyikómalomfalván

Eledelszentelő szentmisén jártunk az udvarhelyszéki Nyikómalomfalván. A hímes terítők alá ugyanazokat a jelképes ételeket sorakoztatták a hívek, mint ük- vagy dédnagyanyáik.

Eledelszentelés Nyikómalomfalván
Eledelszentelés Nyikómalomfalván
2017. április 16., vasárnap

Eledelszentelés Nyikómalomfalván

2017. április 16., vasárnap

Ezrek az ételszentelésen

A hagyományokhoz híven rendezett sorokban várta több ezer hívő vasárnap reggel a csíkszeredai Szabadság téren, hogy püspöki áldásban részesüljenek a kosarakban hozott ünnepi eledelek.

Ezrek az ételszentelésen
Ezrek az ételszentelésen
2017. április 16., vasárnap

Ezrek az ételszentelésen

2017. április 16., vasárnap

A bárány szereti a testes vöröst

Más érzéki tartományba sorolható az az étkezés, amikor nemcsak megszokásból terítjük meg az asztalt, hanem ünnepre készülünk, és figyelünk a részletekre is. Az étel-bor párosításának van néhány kőbe vésett alapszabálya, amelyeket érdemes figyelembe venni a húsvéti ebédnél is.

A bárány szereti a testes vöröst
A bárány szereti a testes vöröst
2017. április 16., vasárnap

A bárány szereti a testes vöröst

2017. április 16., vasárnap

Öt évtized Isten szolgálatában

„Kedves fiaim, ezentúl az Úr követségében jártok” – mondta fél évszázada, fehérvasárnap papszentelési beszédében Márton Áron püspök a gyulafehérvári székesegyházban. Tizennégy társával akkor szegődött az Úr szolgálatába az oroszhegyi születésű Hajdó Vilmos.

Öt évtized Isten szolgálatában
Öt évtized Isten szolgálatában
2017. április 16., vasárnap

Öt évtized Isten szolgálatában

2017. április 15., szombat

Nagyon várhatták a húsvétot a rabok

Több mint 300 romániai fogvatartott kap eltávozási engedélyt a börtönből a húsvéti ünnepek alkalmával – tájékoztat az Országos Börtönigazgatóság szóvivője, Carmen Uţoiu.

Nagyon várhatták a húsvétot a rabok
Nagyon várhatták a húsvétot a rabok
2017. április 15., szombat

Nagyon várhatták a húsvétot a rabok

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Őszi Hadjárat: találkozási pont azoknak, akik az igazi nemzeti értékeket képviselik
Megnyitás

Őszi Hadjárat: találkozási pont azoknak, akik az igazi nemzeti értékeket képviselik

Milyen lehetett a huszártoborzás Kossuth idejében? Hogyan mutathatott több száz délceg huszár a nyeregben, akik a haza védelmében indultak harcba lóháton? Ezt hivatott felidézni az a csaknem két évtizedes hagyományra visszatekintő huszárhadjárat, amelyet Szentegyházán hívnak életre minden év október első hétvégéjén.

2017. április 15., szombat

Piros tojás, fekete korong

Húsvétkor még a jégkorongozók is a sarokba állítják a hokiütőiket, és a korongkergetés helyett piros tojás gyűjtésébe kezdenek. A Csíkszeredai Sportklub jégkorongozói lapunk kérésére betekintést engedtek a húsvéti szokásaikba.

Piros tojás, fekete korong
Piros tojás, fekete korong
2017. április 15., szombat

Piros tojás, fekete korong

2017. április 15., szombat

Fáklyákkal Jézus szenvedésének útján

Többéves hagyomány, hogy a lövétei fiatalok vezetésével nagypénteken este fáklyás keresztutat végeznek a helyi Kisboldogasszony-plébániatemplom körül. Noha nincsenek szabadtéri stációképek, az évek alatt megszokták, hányat kell lépniük, hogy a tizennégy állomást az adott térben megtarthassák.

Fáklyákkal Jézus szenvedésének útján
2017. április 15., szombat

Androidot használ? Vigyázzon a kártevőkkel

Robbanásszerűen terjednek az Android elleni kártevők, ezért fokozottan kell védeni az ilyen operációs rendszerrel működő készülékeket – írja az MTI a G Data vírusvédelmi cég közlésére hivatkozva.

Androidot használ? Vigyázzon a kártevőkkel
2017. április 15., szombat

A gyöngyös koporsó őrzése Lövétén

Hét, tavaly nagykorúsított helybéli legény áll strázsát Jézus sírban fekvésének napjain, nagypénteken és nagyszombaton a lövétei szent sírnál, helyi nevén gyöngyös koporsónál. Az elmúlt majd’ nyolc évtized alatt a megtisztelő feladat rendje szinte semmit nem változott.

A gyöngyös koporsó őrzése Lövétén
A gyöngyös koporsó őrzése Lövétén
2017. április 15., szombat

A gyöngyös koporsó őrzése Lövétén

2017. április 15., szombat

Lehet modern is a hímes

A húsvéti tojás nem csak egyszerű piros lehet, csak a képzeletünk és az erre szánt időnk szabhat határt annak küllemének. A modern húsvéti tojás virágos, csipkés, de még vidám feliratos is lehet. Némelyik darabhoz nem árt a kézügyesség és a türelem.

Lehet modern is a hímes
Lehet modern is a hímes
2017. április 15., szombat

Lehet modern is a hímes

2017. április 15., szombat

Fába vésett arcok

„Aki a fához nyúl, tudja, hogy a fa mindent megtestesít, amit az igaz embernek önmagával szemben tanúsítania kell. A fa a becsület, a tisztesség jelképe” – jelentette ki az Udvarhelyszéki Népművészek Egyesületének elnöke csütörtökön, Waum Péter udvarhelyi fafaragó kiállításának megnyitóján.

Fába vésett arcok
Fába vésett arcok
2017. április 15., szombat

Fába vésett arcok

2017. április 15., szombat

Maradjon meg a jogsija húsvét után is

A belügyminisztérium több mint 50 ezer munkatársa teljesít szolgálatot a húsvéti ünnepek alatt, napi átlagban több mint 25 500 rendőr, csendőr, határőr és tűzoltó figyeli majd elsősorban a zsúfolt helyeket és templomokat – hivatkozik a szaktárcára a Mediafax hírügynökség.

Maradjon meg a jogsija húsvét után is
Maradjon meg a jogsija húsvét után is
2017. április 15., szombat

Maradjon meg a jogsija húsvét után is

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye