Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ezúttal is arra számítanak a környékbeli zöldszervezetek képviselői, hogy a május elsejei piknikezések után megnő a kirándulók után hagyott szemét mennyisége. A hosszú hétvége egyébként nem fog kedvezni a kirándulóknak.
Újdonsült elnökként ismertette terveit Barti Tihamér, az RMDSZ Gyergyó területi szervezetének vezetője. Felvezetésül elmondta, hogy Gyergyószék a korábbinál markánsabb, határozottabb kiállással kell érdekeit érvényesítse.
Nemrég felröppent a hír az országos médiában, miszerint a kormánynak létezik egy olyan terve, hogy államosítja a kötelező magánnyugdíj-hozzájárulást és az ennek során felhalmozódott összeget. Ezt azonban cáfolták, és az általunk megkérdezett szakember szerint sem valószínű.
A Székelyudvarhelyi Főespersi Kerület tizenkilencedik egyházzenei kórustalálkozójának házigazdaszerepét az udvarhelyi Szent György Egyházközség vállalta fel, és tagjainak többsége kiveszi részét a szervezésből.
Több mint másfél évvel meghosszabbították a csütörtöki önkormányzati ülésen Székelyudvarhely 1999 óta érvényben lévő Általános Városrendezési Tervének (PUG) hatályosságát.
Vitát szült a csütörtöki önkormányzati ülésen az a tervezet, amely az RDE Hargita Kft. hulladékgazdálkodási stratégiáját értékelő bizottság létrehozásáról szólt. Az önkormányzati felek nem jutottak dűlőre, így polgármesteri rendelettel hitelesítik a munkacsoportot.
A következő három évre 1,2 millió eurót nyert a Maroskeresztúr, Mezőpanit, Marosszentkirály fejlesztési régió LEADER-programja, amelyre helyi vállalkozások, civil szervezetek, egyházak, önkormányzatok pályázhatnak fejlesztések, programok megvalósítására.
Újra éles vitát váltott ki a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésén a Pro urbe díj odaítélése. Az RMDSZ Dancs Árpád nyugalmazott zenetanárt javasolta az elismerésre.
Nagyszabású korszerűsítést ígér Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, miután a megyei önkormányzat átvette Sepsiszentgyörgy városától a Háromszék Táncegyüttes székházát.
A sepsiszentgyörgyi Művész Mozi by Cityplexben májusban kezdődik a Magyar Film Története sorozat, melynek keretében két hónapon át minden szerdán magyar filmeket vetítenek.
Helyi közösségek parádéjával kezdődik pénteken a Szent György Napok vásári és fesztiválhétvégéje. A civil és szakmai szervezetek, kisközösségek pénteken este 7 órától a Lábas Ház elől indulnak.
A képernyőkkel teli világban ez a rendezvény az embereknek azt az egyre erősödő igényét elégíti ki, hogy két kezükkel teremtsenek valamit – foglalható össze az Erdélyi Mesterségek Ünnepének létjogosultsága. A marosvásárhelyi Várban hétvégén szervezett kétnapos eseményen jártunk.
Megvonták a múlt heti Speed-akció mérlegét a közlekedési rendőrök. A múlt hét folyamán megtartott, a száguldozók kiszűrésére beindított rendőrségi akció eredményeit tegnap közölte a megyei főkapitányság szóvivője, Andreea Pop.
Pénteken zárult a Marosvásárhelyi Rádió menedzseri tisztségére kiírt versenyvizsga, amelynek során győztest hirdettek. A posztra pályázó négy személy közül az egyik közleményben fejezte ki elégedetlenségét.
Folytatja a DNA a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumba járó diákok szüleinek a tanúként való kihallgatását. A Vásárhelyi Hírlapnak a saját kihallgatásáról beszélt az egyik szülő, akit szerdára hívott be az ügyészség.
Nem eredményezett az engedélyezett határértéket meghaladó szennyezést a marosvásárhelyi Azomureş vegyipari kombinát egyik berendezésének szerdai leállása, amelynek következtében vöröses gőz került a levegőbe – közölte csütörtökön a Maros Megyei Környezetőrség vezetője.
Állandó az ellentét a kikapcsolódni vágyó motorozók, kvadozók, valamint a földjeiket, illetve a mezei és erdei utak állapotát féltő erdészek, területtulajdonosok között. És akkor még ott van a sokakat sértő zaj. Lehet igazságot tenni?
Egy asztalhoz ülve beszélnék meg a problémákat, hogy megoldhassák azokat, de egyelőre nincs kivel beszélni – mondja Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi polgármester a romákkal kapcsolatos aktuális helyzetet ismertetve. Azt szeretné, hogy a cigányság saját köréből válasszon képviselőket.
Nem várt mennyiségű jelölés érkezett a Nőileg magazin Mutass jó példát! programjára, összesen 115 jelölőlapot töltöttek ki. A magas szám azt mutatja, az olvasókhoz eljutott az üzenet.