A Vatikán romániai apostoli nunciusa, Miguel Maury Buendía érsek meglepődve tapasztalta, hogy semmiféle előrelépés nem történt a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében, pedig látogatása során úgy érezte, a helyi hatóságok pozitívan állnak a helyzet megoldásához.
Az oltásprogram minden vakcinája megtalálható az egész országban, beleértve a kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni oltást (ROR), valamint a hat és négy komponensű oltásokat is – olvasható az egészségügyi minisztérium közleményében.
Drogfogyasztással és kereskedéssel gyanúsított személyeknél tartottak házkutatást a napokban a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) Kovászna megyei ügyészei és a háromszéki rendőrség nyomozói.
Földrengés rázta meg Vrancea-térségét szombatra virradóra.
Első alkalommal szerveztek lófogászati konferenciát dr. Nagy Tibor csíkszentkirályi állatorvos kezdeményezésére a kotormányi lovardában. Az eseményen mintegy ötven székelyföldi állatorvos vett részt.
Kilenc Hargita megyei település maradt részlegesen vagy teljes áramellátás nélkül a péntek esti vihar következtében. Több ezer háztartás maradt áram nélkül, ugyanis a vihar miatt kidőlt fák sok helyen letépték a vezetékeket.
Combján harapdált össze egy pásztort szombat délelőtt egy medve Felcsíkon.
Áll a forgalom a Bukarest felé vezető A3-as autópályán szombaton, miután egy üzemanyagot szállító kamion felborult az úttest mellett, az 51-es kilométerszelvénynél.
Csíkszeredában János Anita Erzsébet, míg Székelyudvarhelyen a Mátyus Dental Studio rendelőjében látják el a hétvégi fogászati sürgősségi eseteket.
Felborult egy autóbusz Brassó megyében a DN73A úton, Predeal és Pârâul Rece között - tájékoztatott Ciprian Sfreja, a Brassó megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) szóvivője.
Többszörös csonttöréssel szállították kórházba egy közúti baleset idős sérültjét péntek délután: a férfi járműve frontálisan ütközött egy szemből érkező, előzésben lévő autóval a 12A jelzésű országúton, a delnei eltérő közelében.
A városközpontból messze vitte a szél a dorongon piruló édesség illatát a péntektől vasárnapig tartó VI. Kürtőskalács-fesztiválon Sepsiszentgyörgyön. Idén 14 csapat nevezett Az év székelyföldi kürtőskalácsa és Az év reform kürtőskalácsa kiválasztását célzó versenybe.
Kidőlt fák, jelentős károk maradtak a péntek délután Udvarhelyszéken is átvonuló vihar után. Az Udvarhelyszéki Közlekedési Info Facebook-csoportban egymás után teszik közzé, hogy milyen károkat okozott a vihar.
Házkutatást tart a rendőrség a Braniştea községi Săveşti településen egy férfinél, aki két oroszlánt tartott illegálisan az udvarán, tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget a Dâmboviţa megyei rendőr-főkapitányság.
Húsz éve alakult a nagyrészt gyergyószéki pedagógusokból álló, Arany minősítéssel rendelkező Bel Canto kamarakórus. Gyergyócsomafalván június 30-án 17 órától a művelődési házban meghívottakkal együtt ünnepelnek, amelyre szeretettel várják az érdeklődőket.
Nem kell már hordókban vinni a vizet a káposztapalánták öntözése végett a szépvízi Nád-dűlőbe: csütörtökön öntözőrendszert üzemeltek be a helyszínen.
A Bolyai Farkas Gimnázium mellett a Constantin Brâncuşi Építészeti- és Faipari Szakközépiskolában indulhatnak magyar nyelvű kilencedik osztályok a következő tanévtől a Maros Megyei Tanfelügyelőség döntése szerint, a katolikus gimnázium helyett.
Péntekig 7282 kanyarós megbetegedést jegyeztek Romániában – közölte a fertőző betegségek országos központja.
A két héttel ezelőtti esőzések alkalmával a Termés és Bethlenfalvi utcák kereszteződésénél eldugult esővíz-elvezető csatornák kanálisfedeleiből derékmagasságig lövellt a fekete szennylé. A laboratóriumi elemzések bizonyossá tették, hogy a cekendi hulladéktározóból kifolyó csurgalék szennyezi a környezetet.