Hirdetés
Hirdetés

Fennállásának huszadik évét ünnepli Bel Canto Kamarakórus

•  Fotó: Bel Canto Kamarakórus

Fotó: Bel Canto Kamarakórus

Húsz éve alakult a nagyrészt gyergyószéki pedagógusokból álló, Arany minősítéssel rendelkező Bel Canto kamarakórus. Gyergyócsomafalván június 30-án 17 órától a művelődési házban meghívottakkal együtt ünnepelnek, amelyre szeretettel várják az érdeklődőket. Ez alkalomra csokorba szedték az emlékeket, könyv is készült, mely őrzi a kórustagok közös élményeit.

Tamás Gyopár

2017. június 23., 18:312017. június 23., 18:31

„1997-ben frissen végzett tanítókként versenyvizsgázni voltunk. Hargitafürdőn lazítottunk, ünnepeltünk, ott fogalmazódott meg, hogy kellene folytatni az éneklést. Én Marosvásárhelyen, a többiek Székelyudvarhelyen voltak karénekesek, és úgy éreztük, nem szeretnénk abbahagyni. Szeptemberben hozzáfogtunk, néhány hónap múlva, advent első vasárnapján Kilyénfalván felléptünk. Akik az énekkar megalakulása előtt már rendelkeztek néhány éves karénekesi tapasztalattal, mindmáig az együttes összetartó magvát képezik. Öt taggal indultunk, de bővült a taglátszám folyamatosan. Igaz, húsznál többen sosem voltunk.

Idézet
Összesen 19-en alkotjuk a kamarakórust, Szárhegy, Alfalu, Csomafalva, Kilyénfalva, Újfalu, Gyergyószentmiklós képviselteti magát a tagok által. Jelenleg 14 pedagógus is a kórus tagja. Keddenként este próbálunk, de ha fellépésre készülünk, gyakoribbak a találkozások

– elevenítette fel érdeklődésünkre a kamarakórus alapítótagja és karvezetője, a gyergyócsomafalvi Csata Levente.

Hirdetés

Mint megtudtuk, egyelten év maradt ki a próbák terén, de akkor is koncerteztek. Összesen a húsz év alatt különböző helyszíneken

35 karácsonyi koncertet tartottak. 2003-ban kiadták a Csillagfényes csendes éjjel című karácsonyi lemezt, és ugyanabban az évben Arany minősítést is kapott a kórus.

2006 és 2012 között összesen 9 jótékonysági koncertet tartottak, 24 alkalommal koncerteztek művészek közreműködésével, és tucatnyiszor vettek részt nemzetközi fesztiválon.

Csata Levente szerint ez az a tevékenység, amely leginkább reprezentálja a zenekedvelő pedagógusokat.

Idézet
Ez fejezi ki leginkább a közösségben vállalt szerepüket. Van egy olyan társaság, amely mindenféle juttatás, motiváció nélkül kitartott. Cserébe az örömzenélés részese lehetett. Igen, az örömzenélést jelenti számomra a Bel Canto

– fogalmazott.

Visszatekintés az elmúlt két évtizedre

Az ünneplés alkalom a visszatekintésre a Bel Canto Kamarakórus életében is, amely annak ellenére, hogy nem egyházi énekkarként tevékenykedik, repertoárjának sokszínűsége lehetővé teszi, hogy gyakran vállaljon liturgikus szerepet is különböző egyházi ünnepek, búcsúk, kórustalálkozók, esküvők, templomavatók alkalmával. Többször szervezett találkozókat, hangversenyeket gyergyói együttesek valamint régiónkon kívüli, sőt határon túli együttesek közreműködésével.

A szakmai elismerések sora is hosszú: Az 1999-es első sikeres fellépést követően a Marosvásárhelyi Kultúrpalotában a Bel Canto kamarakórust felvették a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) tagegyesületeinek sorába. Ezt követően évi rendszerességgel részt vett szakmai fórumokon, továbbképzőkön, különböző RMD-rendezvényeken.

2002-ben az egri Éneklő Magyarország elnevezésű nemzetközi kórusfesztiválon is fellépett, ezt újabb meghívások követték.
2002. októberétől hivatalos tagja a Seprődi János Nemzetközi Kórusszövetségnek is, és a rendezvények rendszeresen résztvevője.
2003. május 24-én a kórus az országos RMD-bizottság előtt jelesre vizsgázott, és elnyerte az Arany fokozat minősítést kamarakórus kategóriában.
2003. tavaszán meghívást kapott a világszínvonalú Europa Cantat nemzetközi kórusversenyre, amelynek helyszíne Barcelona volt. Sajnos, anyagi keretek hiánya miatt, nem tudott kijutni.
2003. októberében kiadták a Csillagfényes csöndes éjjel című karácsonyi lemezt, amely 2005-ben újrakiadásra került.
2004-ben részt vett a Sepsiszentgyörgyi Kamarazene Fesztiválon, 2005-ben a Kamarazene és népi hangszeres találkozón, 2006-ban jótékonysági koncertet adott Gyergyószentmiklóson, 2006-ban és 2007-ben a megyenapokon is fellépett. 2009-ben magyarországi jótékonysági hangversenykörúton, 8 különböző helyszínen hallhatták. Ezen kívül a Gyilkos-tó legendája című mű szabadtéri ősbemutatóján is közreműködött és szervezett.
2012-ben 15 éves jubiláló hangversenyt tartott a csomafalvi templomban.
2014-ben Ex libris díjjal tűntette ki a Magyar Művészetért Alapítvány. Emlékezetes a tagok számára, hogy 2015-ben kijutottak Londonba, személyes kapcsolat által, és ott két fellépésük is volt, egy szentmisén illetve a Szent István Magyar Házban is hallatta hagját a Bel Canto. Legutóbb tavaly pünkösdkor énekeltek.

A Bel Canto repertoárját a világ kórusirodalmának remekművei, valamint nagy magyar zeneszerzők közismert alkotásai képezik.

A repertoár sokszínű, változatos a madrigálok, motetták, polifóniájától a népdal és könnyűzenei feldolgozásokig capella és acapella jellegű műveket egyaránt megszólaltat az énekkar.

A csomafalvi művelődési házban ünnepelnek

A június 30-i fellépéskor hallhatja ismét a nagyérdemű a Bel Canto Kamarakórust valamint meghívottait. Csata Levente amint fogalmazott, a rendezvényen képviselve lesz a kamarakórus-mozgalom. Fellép a gyergyószentmiklósi Szent Miklós Kamaraegyüttes, a marosvásárhelyi Cantuale együttes és a csíkszeredai Acapella kórus, valamint a gyergyócsomafalvi citeracsoport is. A rendezvényre a helyi közbirtokosság jóvoltából emlékkönyvet is megjelentetnek, a húszéves Bel Canto legemlékezetesebb pillanatait tartalmazza az új kiadvány. A csomafalvi közbirtokosság évek óta támogatja az egyesületet, a rendezvényeiket pedig az önkormányzat is segíti. A húszéves születésnap megünneplését követően a prágai fesztiválra készül a kórus. Saját költségen utaznak a tagok a külföldi örömzenélésre.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés